ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

KUN MAGDOLNA VERSEI

 

 

 

Szívből kívánom

Szívből kívánom, hogy minden vágyott álmod
boldogsággal lengje be a szürke valóságot,
hisz a valóságban oly nagyon sok szomorúság van,
amely letörölhetetlen könnyekben fogan.

Szívből kívánom, hogy sosem ismerd meg
azt a mélyreható fájdalmat, mi a szívben nyit sebet,
mert az a nem gyógyuló fájdalom a valóság sebe,
aminek az álmokban soha nincs helye.

Kun Magdolna

 

Befelé hullt könnyek

Az a legszörnyűbb tudat-állapot,
mikor magunkban kell elsírni
minden bánatot,
s úgy kell viseltetnünk,
mintha nem is fájna
az a marcangoló kín
mely lelkünk falát vájja.

Az a leggyötrőbb
belső szenvedés,
mikor nincs kar, sem szív,
mely ölelésre kész,
csak nehéz könnyek vannak,
melyeknek sós-víz csobogása
ringat bele lágy szavakkal,
az álmok világába.

Az a legfájóbb tudatállapot,
mikor elveszítesz mindent,
mi értelmet adott,
s csak bolyongsz-bolyongsz
ebben a hazug, torz világban
mindaddig,
míg el nem merülsz
a magány mocsarában.

Kun Magdolna

 

 

 

 

Higgy nekem

Az igaz ember-érték lelkedben lapul,
ott egyedül te lehetsz a király és az úr.
Ott de dönthetsz arról, melyik irány az,
ahol az utad rögtelen marad.

Lehetsz nagyravágyó, törtető és kapzsi,
akkor sem fogod a világot uralni,
mert azok, kiknek lelkében nincsen szeretet,
még a koldusnál is nincstelenebbek.

De ha szerény vagy, és szívedben nemes,
áld’ni fogják neved majd az emberek,
és oly boldog leszel- e megtiszteltetéstől,
mint, ki fentről figyel a kristálytiszta égből.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Április köszöntése

Itt vagy hát újra te bohó április,
te szeszélyes asszony, te csalfa szerető,
kinek kacér mosolyát úgy vágyja a tavasz,
hogy virágba borít, minden rózsatőt.

A szél is érted remeg szabad útját járva,
a csillagok feléd fordítják fénylő szemüket,
és úgy hajlanak nyomodba az aranyeső ágak,
mint hű rabszolgái a szép természetnek.

Április-április, te vagy az élet muzsikája,
nincs lágy dalodnál nyugtatóbb zene,
olyan lelket ölelő, évszaknyi dallam vagy,
mitől az embereknek élni van kedve.

Minden madárhangnak te adsz hírnevet,
általad színesülnek tarkává a rétek,
téged követ boldogan minden olyan álom,
ami a télben dérkönnyekkel ébredt.

Amíg bízhatjuk, hogy ismét eljössz hozzánk,
vesztett reményünk is megújulni képes,
mert benned találjuk azt a kapaszkodó erőt,
mely újra és újra túlélésre késztet

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

Csak ennyit akartam

Én csak boldog akartam lenni még egy kicsikét.
Érezni az ölelés puha melegét,
és elmélyülten hallgatni azokat a dobbanásokat,
amiket a szívlüktetés dallamként áraszt.

Én csak szerelemre vágytam, így alkony idején,
mikor lelkünkben a nyár már fehér hajú tél,
s mikor biztosra véljük, hogy oly kevés idő az,
amitől szökevény életünk értelmet kaphat.

Én csak szeretni akartam, ifjú hévvel, lázzal,
hogy az öregség fájásától ne a halál után vágyjam,
ha nem élettel teljen meg minden egyes nap,
amit így alkony tájt az Isten megadhat.

 

Kun Magdolna versei

 

 

 

Csendes léptek

Csendesen lépkedem, és arra gondolok,
mily gyorsan repülnek a színes-tavaszok.
Mily gyorsan sápad el a napsugaras nyár,
s mily hamar elhervad a pipacsos határ.

Csendesen lépkedem, s kicsit könnyezem.
Megsiratom mindazt, ki már nem lehet velem.
Kinek sárgult őszi lomb már nem hull levelet,
kinek sírján szél pergeti a homokszemeket.

Az emlékezés közben elhalkul szavam,
s megköszönöm Istennek mindazt, amim van.
Mert oly sokan elmentek kiknek többé már
nem virul ez életben pipacsos határ…

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 


 

 

Szeresd a szüleid

 

Szeresd az édesanyád, és szeresd az apád,
mert tőlük kaptad életed földhöz kötött jogát,
s tőlük kaptad azt a varázslatos csodát,
mely gyermekeid szeméből fényként tekint rád.

 

Tiszteld édesanyád, és tiszteld az apád,
hisz általuk szépül meg ez a bűnnel teli világ,
s te is általuk létezhetsz biztonságosságban,
addig amíg szívükben kellő kitartás van.

Becsüld az édesanyád, és becsüld az apád,
mert akképpen néznek fel majd gyermekeid rád,
s ha azt látják, hogy szüleidet nem becsülted meg,
elveszíted velük szemben emberségedet

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Talán nem volt hiába

 

Én is csak egy ábrándos, naiv ember voltam,
ki örök tavaszt várt a hideg tél helyett,
s ki nem hitte, hogy az ősz minden napsütést
jégkristályos hópihéjű avarba temet.

 

Én is álmodoztam, mint annyian mások,
kiknek vágyuk volt az, hogy szeretve legyenek,
egyszerű érzésekkel, de kiteljesült szívvel,
mely egy életre szóló boldogság lehet.

Én is úgy képzeltem, mint milliónyi társam,
ha majd reám lelnek, sosem hagynak el,
s úgy vigyázzák bennem jóravaló lelkem,
hogy az ne sérülhessen, ha könny szakítja fel.

Én is bíztam abban, sosem marad nyomtalan
az összegyűjtött emlékek színes halmaza,
mert abban a halmazban mindig lesz egy perc,
mely a múló évek szépségét visszaadhatja.

Én is úgy reméltem, virágzó tűz-nyaram,
hervadásig óvja meg két ölelő tenyér,
s majdan úgy szorítja magához le-lehulló szirmát,
hogy az-az elmúlással is méltán megbékél.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Nyújtsd a kezed

 

Nyújtsd a kezed, ha gyengül erőd,
és hited meginog,
mert én megtartalak, akkor is,
ha te már feladod.
S megtartalak akkor is,
ha a sors rád pergeti
sűrű hulló könnyeit, mely lelkedet sebzi.
Amíg kezed fogom, sose érezd azt,
hogy betegségben, fájdalomban
egyedül maradsz,
mert mindaddig, míg kezed fogom, 
és szíved ölelem,
te mindentől védve leszel,
ezt megígérhetem

 

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jönnél-e velem?

Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced, 
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.

Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem, 
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.

Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

Csendes léptek

 

Csendesen lépkedem, és arra gondolok,
mily gyorsan repülnek a színes-tavaszok.
Mily gyorsan sápad el a napsugaras nyár,
s mily hamar elhervad a pipacsos határ.

 

Csendesen lépkedem, s kicsit könnyezem.
Megsiratom mindazt, ki már nem lehet velem.
Kinek sárgult őszi lomb már nem hull levelet,
kinek sírján szél pergeti a homokszemeket.

Az emlékezés közben elhalkul szavam,
s megköszönöm Istennek mindazt, amim van.
Mert oly sokan elmentek kiknek többé már
nem virul ez életben pipacsos határ…

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

Elszöknek a percek, elszöknek az évek

Elszöknek a percek, elszöknek az évek,
s egyszer csak nyár helyett örök hideg tél lesz.
Tél, amely fagyba zár szívet, lelket, testet,
hogy azok dérezüst álmukból fel ne ébredjenek.

Látod kedves, hogy elrohan mellőlünk az élet,
maholnap nem leszünk, csak halvány emlékképek,
amik úgy foszlanak szálaira, mint a délibáb,
amelyre ráveti a fénylő nap ékes sugarát.

Ezért hát becsüljünk meg minden egyes napot,
amit a Jóisten nékünk ajándékul adott,
mert abban a tél-világban, ahol megdermed a szív,
nem lesz már semmi, ami minket boldogít.

Kun Magdolna

 

 

 

 

Amíg

 

Amíg szép mesékkel altatnak,
és csókkal zárják szemed,
amíg mosolyt csalnak ajkadra
hogy álmodban is nevess,
amíg betakarnak éjszakánként
puha takaróval,
amíg felhők fölé emelnek
néhány boldogító szóval,
addig kulcsold kezed imára
minden egyes este,
és adj hálát Istennek,
hogy ezt a sok életteli áldást
mind-mind megengedte.
Mert jöhet olyan nem várt 
boldogtalan nap,
mikor elvesz tőled mindent
egy gyilkos pillanat.
S akkor nem marad más számodra,
csak a hiány keserv-könnye,
melyben minden igaz valóság
földrögbe lesz 
veszve

 

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Ágról-ágra

 

 

 

Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.
Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,
s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,
hisz az adja neki szíve melegségét.

 

 

 

De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,
mert az a forróság, ott a szívben legbelül,
már eltemeti magában a nyári virágzást,
s nem érez mást, csak őszi hervadást.

A vándormadarak úgy költöznek el,
hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,
mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,
ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.

Az embert is érik erős szélsodrások,
melyekbe belevesznek az élni akarások,
de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,
nincs az a tél, mely virágot temessen.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha fáj is

 

 

 

Bármi fáj, álljunk fel és induljunk tovább,
folytatódjon minden mese-álmodás,
amit képzelet épített és sorsunk rombolt le,
mit vágyaink uraltak, s mibe szívünk halt bele.

 

Mert túl lehet élni azt is, ami túlélhetetlen,
amitől sorvadásra ítéltetik az emberi jellem,
ami úgy hasítja ketté ezt a rongyos életet,
hogy abban értelmet lelni többé nem lehet.

Vers:Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Mindenkinek!

 

Soha nem adom fel

 

Ma még kitartok, ma még erős leszek,
ma még minden színt színesebbnek veszek,
ma még álmaim is valóságként élem,
ma még közelibbnek vélem távolodó léptem.

 

Ma még hiszem, hogy a holnap is az enyém,
bármily kevés is a benne lévő remény,
mert én vagyok az, én, ki sosem adja fel,
akkor sem, ha minden holt-nyomba vesz el.

Mert ha feladnám a hitem megtagadnám azt,
amit mások érző szíve biztatásként ad,
ami mások lelkének egy olyan töredéke,
melyben benne van az élet világnyi szépsége.

Küzdeni nagy érdem, magamért, és másért,
azon emberekért, kikben benne van a szándék,
kiknek kitartó erőm majd megmutathatja,
a halálnál is erősebb az élet hatalma.

Vers:Kun Magdolna
Fotó:Forró Hajnalka

 

 

 

 

 

 

 

Ágról-ágra

 

Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.
Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,
s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,
hisz az adja neki szíve melegségét.

 

De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,
mert az a forróság, ott a szívben legbelül,
már eltemeti magában a nyári virágzást,
s nem érez mást, csak őszi hervadást.

A vándormadarak úgy költöznek el,
hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,
mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,
ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.

Az embert is érik erős szélsodrások,
melyekbe belevesznek az élni akarások,
de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,
nincs az a tél, mely virágot temessen.

 

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Madár-könnyek

 

Hová lett a párod csöppnyi kismadár,
hogy a virágzó ágakon csak hangod muzsikál,
s az is oly búsan szól, oly fájdalmasan,
mint mikor az ember szívén ezer szúrt seb van.

 

Mondd, hol jár társad, kivel sok-sok éven át,
álmodozva csodáltátok az életújulást,
mely rügyeket serkentő szép tavaszt hozott,
és minden nyarat színnel halmozott.

Mondd, miért látják hullni madárkönnyeid,
mikor szemed pillantása a távolba veszik,
s mikor révedezve nézed azokat a felhő-hegyeket,
melyek lelkét lopták annak, aki szeretett.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Köszönöm Istenem!

 

Nekem minden egyes tavasz örömujjongás,
mert elhiteti velem, hogy az élet álmodás.

 

Köszönöm Istenem, hogy megcsodálhatom
zöld rügyeket bontó színes tavaszom,
és elnézhetem újra azokat a szorgos méhecskéket,
melyek a virágok szirmában vígan döngicsélnek.

Köszönöm, hogy láthatom a sarjadó füvet,
Anyám régi kertjében a rózsatöveket,
amik akkor is nekem nyílnak bíborszirmokat,
ha már hűséges kertészük az égen szánt utat.

Köszönöm, hogy érezhetem a nárcisz illatát,
és magamhoz ölelhetek pár szál ibolyát,
mit lágyan altat, elringatgat a kósza esti szél,
mikor kék szemére álmot hoz a szép tavasztündér.

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Örök nyom

 

 

 

Olyan ez az élet, mint a gyorsvonat,
túl sebesen száguld, túl gyorsan halad,
de hiába a nagy-futás, minden hasztalan,
mert szívünkben a megélt szépnek
már örök nyoma van.

 

 

 

Az-az emlék, aminek örök nyoma van,
lerombolhatatlan az időviharban,
mert a szív erős bástyája addig védi azt,
míg égi ösvényt nem nyitnak életutunknak.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tavasz tájt

 

Ilyenkor tavasz tájt arra gondolok,
hová is tűntek el azok a boldog szép napok,
mikor még tudtam, hogy van egy kedves otthon,
hová álmaim, könnyeim gyakran hazahordom.

 

Ilyenkor tavasz tájékán könnyezek kicsit,
megsiratom önmagam és szeretteim is,
mert úgy hiányoznak azok az illatos virágok,
amelyek egykoron kertünkben virágzott.

Néha-néha gondolatban mégis visszamegyek,
oda, hol simogattak a szeretőkezek,
azok, miknek szelídségét nem pótolja semmi,
csak pár kopott fénykép, mit elő tudok venni.

De bármily szomorúak a napok és az évek,
a tavasz mindig hoz némi reménységet,
s mindig nyújt és ad valami különlegest, szépet,
amitől a lélek megújulni képes.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Legyél te is az

 

Legyél te is az, ki szeretet ad,
ki szétszórja lelkéből a fénysugarakat,
hogy melengesse annak szívét, kinek fájdalma
megcsorbult hitét már halálra marta.

 

Legyél te is az, ki megáll néhány percre,
hogy mások bánatát szóval könnyíthesse,
melengető szóval, melynek puha ragyogása
életet visz majd a csendes elmúlásba.

Legyél te is olyan, ki mindig tudja azt,
annyit érsz, amennyit másoknak majd adsz,
mert azok emelnek fel egészen az égig,
akiknek szívedbe zártad könnyes szenvedésit.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

A szív már tavaszról mesél

 

Most még tél van, hideg, morcos tél,
de itt benn a szív már tavaszról mesél,
azt meséli, várj csak, türelmes legyél,
hisz minden rideg felhőt elfúj majd a szél.

 

S akkor újra vérvörös tűzpipacsok érnek,
ott ahol nyoma volt a jeges dermedtségnek,
ott, ahol a hópelyhek mindent betakartak,
s ahol éji álmaink tél jegébe fagytak.

Mert, ha eljön a nyár, felenged a szívünk,
s akkor jövőnk elé mosolyogva nézünk,
hisz a nyár elhozza azt a régen várt csodát,
amire titokban vártunk egy egész télen át.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

Karácsonyi ölelés

 

Karácsonykor,
imára kulcsolom mindkét kezemet,
s magamhoz szorítom gyermekeimet,
mert fáradt szívem egyre jobban érzi,
fogyóban az erő, mely lépteiket védi.

 

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,
mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,
hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,
elárulnám gyöngeségem, mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,
úgy olvad majd beléjük, mint a nyári napok fénye,
mely forróságot áraszt, akkor is, ha már
hervadt virág kókad sírom árnyékán.

Mert az anyákat nem lehet elfelejteni,
hisz azok mind-mind a gyermekek becses ékei,
melyek ott tündökölnek a teliholdas égen,
Szent Karácsony napján bűvös csillagfényben.

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Fáradt dobbanás

 

Mint ki haldokolni készül, úgy lüktet szívem,
mintha meg-megállna benne a fáradó ütem,
mely oly sok éven át, tartotta magát,
s őrizte ritmusának nesztelen zaját.

 

Mi lesz velünk szívem, ha nem dobogsz tovább,
ha mindketten feladjuk az élni akarást,
és csendben állva várjuk, hogy az őszi szél
átlibbentsen minket az időkerekén.

Miért van szívem, hogy minden érzésünk,
akkor teljesül ki, mikor elmegyünk,
és akkor értékelik ön-mivoltunkat,
mikor temetői csend vigyázza örök álmunkat.

Miért sírunk szívem, miért könnyezünk,
régi, boldog érzést miért temetünk,
hisz oly sok idő telt el, míg megtanultuk azt,
hogy az élet csak egy röpke, múló pillanat.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Megállíthatatlanul

 

 

 

Keserű
könny pereg arcomon.
Letörlöm,
de a fájdalom újra előcsalja.
Így csak hull-hull,
megállíthatatlanul.
Talán azért,
hogy el-elvérző lelkem
hó tisztára mossa…

 

 

 

Mert, ha nem tudnánk sírni,
ha nem hullna a könnyünk,
a temérdek fájdalomba
belehalna lelkünk,
hisz a lélek gyönge,
gyönge kismadár,
melynek szárnya törik,
ha vágyott égi röppenése
túl magasra
száll.

Fotó-vers:Kun Magdolna

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Az élet, csak egy röpke perc

 

Mindig legyen időd
meghallgatni azt,
akinek fel-felsíró lelkén
újabb seb szakad,
mert az azért tárja eléd
lelke fájdalmát,
hogy a benne rejlő kínt
nem értheti más.

 

Ki szívének
nehéz ólom perceit
válladra teszi,
az bizalommal bírja,
és méltán elhiszi,
hogy a te vállad az ő terhét, is
görnyedve és aléltan is
szó nélkül viszi

Az élet, csak egy röpke perc,
pár törött pillanat,
ezért sose bántsd meg azt,
ki oltalmadban kereste
és tőled várta el,
a lelkét simogató
vigaszszavakat.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Szívek muzsikája

 

Karácsonykor visszamegyek,
abba a gyermekkori házba,
ahol kalácsillattal telt
az otthon kis szobája,
oda, hol sosem volt gazdagság
és mégis kincset leltünk,
mert mi szegényen is mindig
gazdagon szerettünk.
Hisz nálunk a szeretet
mindig fényt ragyogott,
akkor is, ha a karácsonyág
nem roskadozott
az aranypapíros szaloncukrok
édes formájától,
sem a csilingelő harangocskák
harsány dallamától,
csak néhány piros alma lógott
szépen sorban rajta,
s az a pár csillagszóró,
mely az ezüstszínű angyal-hajat
sugarakba fonta.
Odamegyek vissza,
ahol nálunk minden lélek tudta,
a Karácsony Ünnepe
az különleges csoda,
mert ilyenkor a szívek
érző muzsikája,
egy dallamot játszik,
itt a földi síkon
és fenn a mennyországba

 

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

Ne sírj...

 

Ne sírj, ha az álmok nem válnak valóra,
és virágzó nyár helyett fázós tél fogad,
mert sokszor van úgy, hogy nem sikerül semmi,
de egy újabb napszak még mindent pótolhat.

 

Ne sírj, ha megszáradt rózsák könnyein át
tódul eléd a meg-megremegő emlékáradat,
hisz melengetőbb annak árnyékos oldala,
mint a fentről néző nap, mely lángsugarat ad.

Ne sírj, ha néhanapján nem kedvel az élet
és sorsod galád katonái ellened vannak,
mert az akaratod által, ami túlon-túli erő,
babérokkal győzheted le a harci fájdalmat,

csak arra gondolj mindig, bármi érjen is,
lehet, hogy egyedül mind semmik vagyunk,
de ha kitárt kezünket egymás felé nyújtjuk,
még a sivatagi porból is vizet fakasztunk

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Legyél az egyetlen

 

Legyél te az egyetlen, igaz vágyott álmom,
de ne is csak az álmom, legyél valóságom,
mely túllép minden veszélyt, minden földi bűnt,
ami kicsordult könnybe és vérbe szenderült.

 

Az legyél te, az legyél, ki sosem volt nekem,
ki morzsákból is összegyűjti életkenyerem,
ki lehajol és felemel, ha sárba topog lábam,
s édes csókkal hűsít, verítékben, lázban.

Legyél te a mindenem, egy új és boldog élet,
mely hervadatlan virágként talpam alatt éled,
legyél te a vigaszszavam, s a mesék hercege,
mely elringat esténként, mint anyát gyermeke.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyámról álmodtam

 

Anyámról álmodtam, arcom simogatta.
Lágy kezével most is könnyem szárította,
miközben halk szavakkal azt súgta nekem,
én mindig a szívedben leszek édes gyermekem

 

Soha ne az égben keress a csillagok között,
hanem lelked mélyén, mert ott rejtőzködök.
Hiába hullattak rám sárga porszemet,
attól én még hidd el, hogy élek, s lélegzek.

Én Anyámra néztem, ő meg vissza rám,
s mindketten tudtuk, hogy az-az összetartozás,
amire az Isteni kéz ma is angyalként vigyáz,
mindig nyitottá tesz két vérző szívhatárt.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Csak csendben szeress

 

 

 

Csak csendben szeress
Ne lássa a világ boldogságodat,
s azt sem, ha napjaid vidám kacaj várja,
mert a világ hamisarcú, gonosz,
s nem kegyelmez annak,
kinek a megszokottnál hangosabb
boldog dalolása.
Vigyázz, mert az öröm olyan pillanat,
mit túl könnyen elveszthetsz,
akkor is, ha biztonsággal éled
ezt a gyorsan pergő életet.
Ne oszd meg soha mással
azokat a legszentebb perceket,
amelyek számodra olyan értékesek,
olyan becsesek,
mert minél jobban kikiáltod boldogságodat,
annál jobban felbosszantasz vele másokat.
S akkor ellened irányul minden olyan tett,
ami elfojtja majd benned
érzéseidet.

 

 

 

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha majd tél lesz

 

 

 

Ha majd tél lesz megint
és fázósan húzódom melléd,
gyújts tüzet a kandallóba kedves.
Ölelj át és hallgasd velem
a tűz-kristályban parázsló,
éjgyöngy fényű csendet,
mert az
mindennél szebben elmondja,
mit jelentesz nekem,
s hogy mennyire
szeretlek.

 

 

 

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rózsa ima

 

Adj nekem Uram
a bánat mellé rózsát,
hadd lopjam szirmába
a könnyek nehéz súlyát,
mert a rózsák szirmai
lágyítják a könnyet,
s könnyed záporként
a földre leperegnek.
Adj nekem Uram
minden napra rózsát,
nem baj, ha hervadtak is,
csak illatukat ontsák,
hogyha egyszer elvérezne
a legutolsó óra,
rózsaillat árja lengjen
szeges koporsómba.

 

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Két szívdobbanás

 

Vetettem neked pihe-puha ágyat,
hogy éjente abból a mennyországot láthasd,
és ott hallgasd velem azt a vágytelt muzsikát,
aminek az ütemjele két szívdobbanás.

 

Csókokkal díszítetem párnád szegletét,
hogy derűvel köszöntsön minden ébredés,
és úgy nézz rám reggel, olyan boldog szemmel,
mint akinek éjszakája szerelemmel telt el.

Meséltem neked szép esti meséket,
hogy az álmaid fénnyel, színnel teljék meg,
színekkel, mik átragyogják azon könnyeket,
miket hiányom sír, ha nem leszek veled.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Bátorítom magam

Bátorítom magam, minden rendben van,
hisz szíved is tudja még, az útja merre van,
és hangod sem változott, az is biztató,
oly lágyan cseng, mint a szép muzsikaszó.

De valahol mélyen itt benn a lélekben,
zuhatagként tör elő a kétség s félelem.
Az a félsz, hogy mind, ami ma szilárdtalpon áll,
holnap nem lesz már, csak egy eldőlt kártyavár.

Tudom, a legbiztosabbat is elveheti bárki,
hisz azt sem lehet vérző bilincsekbe zárni,
mert a legerősebb bilincset is feltöri a kéz,
ha felülnő a szívben egy szebb, és új érzés.

Kun Magdolna

 

 

 

Ahol te vagy Istenem

Ahol te vagy Istenem, ott van az oltalom,
ott nyílik, virágzik az ember-nyugalom,
ott lobban fel, ott ragyog a szeretet lángja,
ott hajt ezüstszín levelet az olajfák ága.

Ahol te vagy Uram, nem hallatszik sírás,
sem zokogásban elhalt éles jajkiáltás,
mert az a könny, mely lélekszemben csillan,
a boldogság cseppje áldott otthonodban.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne bántsd a szívet

 

 

 

Vigyázz, mert a szívet roncsolja a bántás,
más formát vesz fel, nem lesz ugyanaz,
elveszít önmagából minden olyan érzést,
ami valamikor régen szerelmet sarjadt.

 

 

 

Soha ne alázd meg, még akaratlanul sem,
és ne ítéld el soha, bármily rosszat tesz,
mert csak a szív képes olyan szeretésre,
amiért élni és halni is, éppúgy érdemes.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mosolyogj

 

Mosolyogj akkor is,
ha sírnod kellene,
ha szemed fátyolos,
és könnycseppel tele,
mert az-az igazi
életerős jellem,
ki megvívja harcát
száz veszéllyel szemben,
akkor is, ha lelkében
összeroncsolták,
az élni akarás
hamuban szunnyadó
remény-szikráját

 

Fotó-vers.Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindig arra menj

 

Mindig arra menj, hol szabadabb a lelked,
s könnyülnek válladon az életteli terhek,
ahol akad még számodra annyi boldog nap,
amitől a szív-parazsa vágy-lobogást kap.

 

Mindig arra haladj, amerre még látod,
varázslatban fogannak az ifjúkori álmok.
Álmok mikben nincsenek aláhulló könnyek,
akkor sem, ha számuk napról-napra több lesz.

Mindig arra járj, hol élénk szín az emlék,
hol nem fedik fényét szálló homokszemcsék,
és nem temetik maguk alá rozsdaszín levelek,
melyeknek egynyári világa lelkeden üt sebet.

Mindig arra menj, hová visszahúz a szíved,
ahol tisztán láthat szemed minden kedves helyet,
mert nem takarja báját buta könnyhomály,
mikor lépteim a lépted nem követi már.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

Míg szívedben élet muzsikál

 

Mikor a szomorúság kedvedet szegi,
s a mélabú szemedből könnyeket csal ki,
akkor se engedd, hogy legyőzötté válj,
mindaddig, míg szívedben élet muzsikál.

 

Te csak hallgasd és hallgasd azt a dallamot,
ami ott legbelül a szívben nyittatott,
s hagyd, hogy üteméből merjen erőt lelked,
mert csak így lehet hős az, aki csatát vesztett

Van, mikor elbukunk, van, mikor győzünk,
mert a világ, s a sorsunk, örök ellenségünk,
de ha hitünket nem adjuk és harcolunk érte,
térdre rogy az ember esküdt ellensége.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi fohász

 

Vigyázd életem, édes Istenem,
tartsd a szívem, lelkem, nyári melegen,
mert az őszbe én mindig belereszketek,
akár az aranyló, hulló levelek.

 

Fáradt tudatommal fel nem foghatom,
elröppenő nyaraim miért siratom,
s miért tépi hangulatom az elmúlás szele,
mikor dérben könnyezik a piros berkenye.

Tudom, alkony idején fázósabb az élet,
jobban átérezzük hidegét a télnek,
többször megsiratunk minden órát, percet,
ami számunkra még újabb nyarat sejtet,

mert ki tudja lesz-e még elég erő arra,
hogy az ember szíve a telet is kibírja,
s úgy lépkedje át annak havas nyomdokát,
hogy érezze közben a tavasz illatát.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

Míg élek visszavárlak

 

Éjszakánként, mikor csillagok milliói
vakító lánggal fedik be az eget,
arra gondolok, vajon merre járhatsz,
s van- e ott a másvilágon, olyan, aki szeret.
Gondolsz-e még az otthont adó házra,
azokra a szél borzolta fákra,
melyek alatt megpihentünk,
mikor kedvünk támadt egy-egy
csókos suttogásra.
Tudod, bárhogy múlnak a napok és az évek,
én újra és újra visszavárlak téged.
Visszavárlak oda, hol miénk volt a nyár,
ahol karjaival ölelt az őszi napsugár,
s ahol nekünk dúdolt dallamot a szél,
mikor magadhoz vontál és velem nevettél.
Néha még könnycseppek gördülnek arcomon,
mert nem akar szűnni a fájdalom,
hiába jönnek felváltva a hónapok,
nekem már sosem lesznek olyanok,
mint régen.
Felettem is elmúlik az idő,
hajam mahagóni színét dérkristályba fonja,
elrabolja könnyeimnek megcsillanó ékét,
hogy a holdfényét ne tükrözze vissza.
Mert az idő nem kegyelmez senkinek,
ami egyszer elkezdődött annak vége lesz...
Talán már meg sem ismernél, ha látnád,
a keserűség ráncait az elmélyült barázdát,
melyek bánattól feszengnek szemem szélein.
Hiányod folytonos szenvedést okoz,
s ez az érzés darabokra roncsolja a szívem,
mely minden éjjel magányosan zokog,
mióta szilánkokra törött
benned élő hitem

 

Vers:Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ki engem tagad

 

 

 

Ki engem tagad, tagadjon hát meg,
ha azzal valakit boldogabbá tesz,
tagadja csókjaim, s azt hogy szeretett,
mindent-mindent tagadjon, ami éltetett.

 

 

 

De aki engem tagad, önmagát tagadja,
önnön érzését, mely vágyait ringatta,
s ha megtagadja azt is, ami abból áradt,
nem lehet bűnére feloldó bocsánat.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kincseim

 

 

 

Az én kincsem a szép szó,
a beszéd, s az emberek.
Nekem az-az igazi gazdagság,
ha körülfon a szeretet,
mert a szeretet olyan láng,
ami egyfolytában ég,
hisz mindig van valaki,
ki tűzzé szítja a parázs
közepét.

 

 

 

Fotó-vers:Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szív határai

 

 

 

A szeretetnek nincs törvénye,
és nincsenek jogszabályai,
mert az ember önnön döntése,
meddig terjed a szív határai.

 

 

 

A szeretethez nem kell más,
csak néhány kedves szó,
mert az, lélektől lélekig terjedő,
szép muzsikaszó.

S ha szívünkbe muzsikál a dal,
nem nyomaszt bennünket a csend,
mert minden benne szóló ének,
mosolyt zsong majd bent.

Kun Magdolna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adj Uram kitartást

 

 

 

Uram adj nekem kitartást a mindennapokhoz,
ne érezzem, bárkinél is kevesebb vagyok,
mert egyedül már nincs erőm a sorssal küzdenem,
kell, hogy védj és óvj, ha lelkem védtelen.
Sok időt megéltem, sok könnyet hullattam,
de bátran elviseltem, ha alulmaradtam,
mert volt hozzá akarat és kellő méltóság,
hogy hinni tudjam azt, több vagyok, mint m&aacut





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2 003
Tegnapi: 1 993
Heti: 10 534
Havi: 59 397
Össz.: 3 531 203

Látogatottság növelés
Oldal: KUN MAGDOLNA VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2017 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: születésnapi idézetek gyermekemnek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »