ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

VÁCZI MIHÁLY VERSEI

 

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924december 25. – Hanoi1970.április 16.) kétszeres József Attila-díjasKossuth-díjas költő, műfordító.

 

 

 

 

Váci Mihály: Tiszta és jó

Csak megmutatták és most jobban fáj, hogy
egy pillanatra láttam a világot,
csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
– mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
s közös beszédünk egy dologról áradt:
a bort dicsértük és az éjszakákat,
zenét imádtunk lámpák fénykörében,
lelket a más nyelven írt költeményben,
a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
dúdolva csak, kavargattuk a kávét,
néztük – a cigaretta hogy virágzik,
és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
bolyongva, szótlan is értettük egymást.
A boltívek alatt, a századok hajói
mélyén be jó volt egymásba karolni.
Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
perceken hányan nőttek a szívemhez!
Bocsássatok meg – de túl a határon
mennyi megértő, szerető barátom
került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
milyen hamar megérezték a lelket!
A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:
– szép dologért élsz – és érdemes élned

 

 

 

Váci Mihály: Minden Teérted

Minden Teérted, minden csak Tenéked.
Veled vitázik minden gondolat.
És mindenik csak tebelőled éled,
te vagy, kit szoroz, kivon, összead

az elme, - pontos összeg csak tevéled
lesz a világ: - tökéletes, ha vagy!
Míg észreveszel, látsz - csak addig élek:
benned, veled hiszem még harcomat.

Épülő sorsod világot megértet
velem - s milliók sorsára mutat:
szerelem bennem már csak érted ébred,

s csak tetőled kelhet bennem harag.
Te bátoríthatsz csak, hogy másokért éljek:
így adva - csak tenéked magamat.

 

 

Váci Mihály:Még nem elég!

Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

 

 

 

 

Váci Mihály

Pipacsok a búzamezőben

 

Búza, búzakalász!

véle szél hadonász:

hajlik, lengedezik,

amíg cseperedik.

Búza, búzakalász.

 

Színe még nem arany:

mint a fű, csak olyan.

Szerte búzamező

zöld színben repeső,

- színe még nem arany.

 

Amíg érik a mag,

lassan, jó nap alatt,

- könnyű kis pipacsok

szirma, lángja lobog,

amíg érik a mag.

 

Messze virítanak.

Lenge szirmaikat

rázva vérpirosan,

mag felett magasan,

messze virítanak.

 

Tőlük piros a táj!

_"Ime itt van a nyár!"

Őket nézegetik,

szép csokorba szedik.

Tőlük piros a táj.

 

A zöld búzamezők,

észrevétlenek ők!

De lehull a pipacs,

s felragyognak a nagy

érett búzamezők!

 

 

 

 

Váci Mihály: 
Két szívdobbanás

Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni,
ki emeli fel ránk fejét
bátran, velünk nevetve és mi
kinek szorítsuk meg kezét;

kinek hajlik hozzánk a válla,
ha feszíteni kell az izmokat,
míg - mint gyermeki indulat, -
átjár melegen a munka láza;

ki harcol a mi fegyverünkkel,
ki az , ki szerszámot emel,
ki jön, ha hívják nyílt tenyérrel,
s ki közeleg dugott ökleivel;

az emberiség kit ölel magához,
védelmezőn kit karol át,
s ki az, kit eltaszítva átkoz,
mint menekülő gyilkosát.

Összegyűjt ez a karolás itt
s elválaszt : -tudjuk már e bolygón
kit kell szeretni forrón,
s kit kell gyűlölni mindhalálig.

Szívünk nem bénítja sok kusza érzés,
benne szánalom s gyáva düh nem él :
bizonytalan és vívódó verését
megnyugtatta két tiszta szenvedély :

a szeretet árasztja szét,
s összemarkolva gyűlölet dobálja,
így lüktet már szívünk e két
legemberibb érzelem ritmusára.
 
 

 

 

 

 

 

Váci Mihály
Ha érdemes, ha nem!

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - mindig
érdemes lesz, hiszem!
Nehéz- s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
- a túloldal ne lássa
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől:
s mert rá is jut erődből
ledöfne- úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni,
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük - már régen
nem értük - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért!
Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
- vívni, mégis azért, mi
csak együtt sikerül!:
Mindez ma sem volt könnyű
- s nem lesz könnyű sosem -
de törvény előtt vállalt sors ez,
HA ÉRDEMES, HA NEM!!

 
 

 

 

Váci Mihály
Hegedű


Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint záruló virág.
Félelmeim úgy könyörögnek érted,
mint égre kulcsolt ágú őszi fák.


Amerre lépek: szétterülve, törten,
emlékeink hullt erdője zizeg,
s levéltelen napjaim ágabogán át
eget betöltve sóhajt a neved.


Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.


Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

 

 

 

Váci Mihály
Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit, 
csak szeressék! 
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, 
hogy ne szeressék! 
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább 
a szíve tessék! 

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve 
ne is tessék. 
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már, 
hogy meg ne vessék. 
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri, 
hogy meg is vessék. 
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat, 
ezüstös karácsonyestét? 
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van, 
és azt, mi lesz még?! 

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit, 
- azt se, hogy szeressék. 
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még, 
szeressen még. 
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el 
egy-egy estét. 
 
 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 407
Tegnapi: 449
Heti: 407
Havi: 4 474
Össz.: 6 049 264

Látogatottság növelés
Oldal: VÁCZI MIHÁLY VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »