ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

 

 PETŐFI SÁNDOR VERSEI

 

 

Petőfi Sándor (Kiskőrös1822december 31. vagy 1823január 1. – Segesvár1849.július 31.?) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből kb. nyolcszázötven maradt ránk.

 


 

 

 

 

Petőfi Sándor: A VIRÁGOK

Ki a mezőre ballagok,
Hol fű között virág terem,
Virágok, szép virágaim,
Be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
Szívem reszket, keblem dagad. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Leülök a virág mellé,
És elbeszélgetek vele.
Szerelmet is vallok neki,
S megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
Hogy érti jól szavaimat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek, virágokat.

S ki tudja: az illat vajon
Nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át
Testünkön lelkünk fülibe;
Szagolja csak s nem hallja meg
A test e szellemhangokat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek, virágokat.

Igen, az illat a virág
Beszéde, annak dala ez,
S ha lényem durvább része a
Sírban rólam lefejledez:
Nem szagolom többé, hanem
Hallom majd e szép dalokat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Virágillat, virág dala,
Te lész majd ott bölcsődalom,
Melynek lágy zengedelminél
Tavaszonként elaluszom,
S következendő tavaszig
Lelkem szép álmakkal mulat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

 

 

 

 

Petőfi Sándor : A tavaszhoz


Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!

 
 

 

 

 

Petőfi Sándor : Te a tavaszt szereted

Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.

Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.

Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.

Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba'.

(Szatmár, 1846. október 7-10.) 
 
 

 


 

Petőfi Sándor:
Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, 
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, 
De látod amottan a téli világot? 
Már hó takará el a bérci tetőt. 
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár 
S még benne virít az egész kikelet, 
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már, 
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet... 
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! 
Ki most fejedet kebelemre tevéd le, 
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe? 
Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre 
Könnyezve borítasz-e szemfödelet? 
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme, 
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, 
Fejfámra sötét lobogóul akaszd, 
Én feljövök érte a síri világból 
Az éj közepén, s oda leviszem azt, 
Letörölni véle könnyűimet érted, 
Ki könnyedén elfeledéd hívedet, 
S e szív sebeit bekötözni, ki téged 
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
 
 

 

 

 

Petőfi Sándor

ERDŐBEN    

 

Sötétzöld sátoros

Erdőben járok. 

Kevély tölgyfák alatt 

Szerény virágok.

 

A fákon madarak, 

Virágon méhek. 

Ott fönn csattognak, itt 

Lenn döngicsélnek. 

 

Nem rengedez sem a

Virág sem a fa; 

Hallgatják a zenét 

Elandalodva. 

  

Vagy alszanak talán? 

Elszenderedtek?... 

Megálltam én is és 

Mélán merengek. 

 

Merengve nézek a 

Patak habjára, 

Melynek nyílsebesen 

Rohan le árja; 

 

Fut, mintha kergetné 

A felleg árnyát, 

A fellegét, amely 

Fölötte száll át. 

 

Ekként kergettelek, 

Ifjúi vágyak!

 Árnyak valátok, el 

Nem foghatálak - - 

 

Menj, menj, emlékezet! 

El is feledtem, 

Hogy e magányba én 

Feledni jöttem.

 

 

 


 

  

 

Petőfi Sándor: Meleg dél van...

Meleg dél van itt kinn a mezőben,
Rakja a nap a tüzet erősen.
Meleg dél van, meglippen a madár,
A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár.

Két lyány gyűjti ott a széna rendét,
Két siheder hordja a petrencét,
Hejh de nem telik nagy kedvök benne,
mert ilyenkor súlyos a petrence.

Legjobb dolga van most a királynak,
Vagy ott annak a gulyásbojtárnak;
Király pihen aranyos karszéken,
Gulyásbojtár kedvese ölében.


 

 

 
 
 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 106
Tegnapi: 766
Heti: 872
Havi: 11 629
Össz.: 5 897 163

Látogatottság növelés
Oldal: PETŐFI SÁNDOR VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »