KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VERSEI
Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella[1](Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.[2]) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.
Kosztolányi Dezső: Pünkösd
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolyongunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
Az ég fakó, az éjjel is rövid,
alig bújik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll s az égre lánguszályt röpít.
A róna várja a hűs fényű holdat,
leng a kalász, vér színű rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.
A néma csillagok reánk hajolnak,
és álmodó, fáradt fejünk körül
színes, aranyló lepkeraj röpül.