TAVASZ
HÚSVÉT ÜNNEPE
Szabó Lőrinc:
Tavasz
,,Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Tavasz" - felelt a Nap.
,,Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Meg ám!" - felelt a Nap.
,,Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Szeretlek!" - szólt a Nap.
,,Akkor hát szép lesz a világ?"
,,Még szebb és boldogabb!"
Nagy Pál :Március
Tavasznak hírmondója ébred,
madarak dala száll a légben.
Dalolj hát víg dalt, fénylő hajnalon,
ébredés tavasza ránk virradjon.
Dús illatú tavasz köszöntsön a tájra,
történelmi sorokon révedezve, járva.
Mi dicső tavaszra emlékezünk,
hősiségük példát állít nekünk.
Magyarság múltja dicsfényben ragyog,
jelenben vajon milyen szív dobog?
Veszni hagyunk mindent, mi szép és jó,
mi jövőnknek oly meghatározó.
Múltunk hősi árnyékába bújva,
fagyosan didergünk, mégsem okulva.
Eszmék, viták, szónoklatok,
melyre válaszolnak a hétköznapok.
Dalolj hát tavasznak hírmondója,
múlt, jelen, s jövő dicshozója.
Ébresztőt fújj hát a fagyos tájra,
hogy 48-nak szellemét népünk megtalálja.
Victor Hugo: Tavasz.
Hosszabbodó napok, fény, lázak és szerelmek!
Tavasz van! Március, április ránk nevethet,
május és június, hónap-barátaink!
Álmos folyók fölött jegenyék törzse ring,
oly lágyan hajlanak, mint óriási pálma;
csöndes erdők alatt madárszárny csattogása;
egy-nevetés a táj s mint zöld, víg társaság,
egymásnak verseket mondogatnak a fák.
A nap kel, homlokán szelíd hajnal-füzérrel;
az este csupa vágy; s hallani olykor éjjel
az áldott ég alatt, a roppant árny felett
valami végtelen és boldog éneket.
Fordította: Nemes Nagy Ágnes
(Forrás:Margitanya képszerkesztései bloglap Facebook)
Megjött hát a tavasz,
rügyeznek a fák,
hallgasd a madárdal
vidám dallamát!
Frissül a levegő,
a szél is dalol,
Sándor, meg a József
itt jár valahol.
Lábnyomukban lépked
büszkén Benedek.
Zsákjukban meghozták
a várt meleget.
A világ fényben fürdik,
Ragyog a napunk,
mosolyog az ég is,
vidámak vagyunk.
Kedves Tavasztündér,
vártunk már reád
varázsold a telet,
szép tavaszra át.
Színes virágokkal
terítsd a mezőt!
Készíts új világot,
szebbet, élhetőt.
Gyulai Pál:
Tavaszi reggel
A bércet már a hajnal aranyozza,
A völgy virágit gyönggyel harmatozza;
Fű és fa lombján hűs szellő legyint át,
Ébresztgeti a lepkét és pacsirtát.
A sullogó patak mintegy megbátrul,
Vadrózsa bokra ég a napsugártul;
Fény mindenütt, víg zaj minden zugolyban,
Az ég mosolyján a föld szíve dobban.
Oh fény és dal! Tavasznak enyhe napja'.
Elveszett fényét lelkem visszakapja,
Szívem megárad ifju érzelemben,
S ajkamra ismét víg dal hangja lebben.
A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!
A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!
Búgó, szép galambok fák ágára ülnek,
megjött hát a tavasz, itt a szerelem.
A zord téli napok, végképp menekülnek,
virágzik a remény, s itt vagy Te velem!
Ragyog a napsugár, felderül a lelkünk,
csalogat a világ: – Bújj végre elő!
Tárd ki Te is szárnyad, magunkra kell lelnünk,
ereinkben árad az életerő!
Földanya szívéből új üzenet árad:
- Ébredj álmaidból – üzeni neked.
Váltsd valóra végre, dédelgetett álmod,
legyen példaképed a szép kikelet!
Vágyad bízd a szélre, repítse az égig,
vegye át a világ szíved ritmusát!
A megkezdett utad, most már járd csak végig,
s élvezd az életed új Márciusát!
Aranyosi Ervin © 2014-03-07.
Gyárfás Endre: Ébresztő Ébresztőt fújnak fürge rigók; ledobja kertem a hótakarót. Ébred a hóvirág, körültekint, meglesi alvó testvéreit. Parányi harangja messzire cseng: - Tőzike, ibolya, ne szenderegj! Salamon pecsétje, téltemető, sáfrány és kankalin, bújj csak elő! Bőrlevél, jácint, ébredjetek! Itt az ÉV reggele: a kikelet. |
||
A tavasz hírnöke.
Óh,de kedvesek a hóvirágfejek,
Január közepén megjelennek.
Természet által ez így van rendezve,
Hisz hóvirág a tavasz hírnöke.
Jöhet ónos eső,vihar,hó és fagy,
Túlélő hóvirágok maradnak.
A kiskertemben őket figyelve,
Hidegtűrők mint a sarki medve.
Hó a takaró,alatta alszanak,
Olvadás után szirmot bontanak.
De a böjti szél hozza a felhőket,
Ónos eső önti el a földet.
Lezúdult víz a földet elárasztja,
Hóvirágsereg áll a mocsárban.
Nőnapra készülünk,letépjük őket,
Csokorba kötve adjuk a nőknek.
A hóvirágok legnagyobb öröme.
A gyermekek köszöntő koncertje.
Hisz gyermekhang a jövő zenéje,
Hóvirág boldog hogy ezt megérte.!
Bíró Antalné
Petőfi Sándor
PACSIRTASZÓT HALLOK MEGINT Pacsirtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis madár. Oh istenem, mi jólesik A harci zaj után e dal, Miként ha bérci hűs patak füröszt Égő sebet hullámival. Dalolj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok. Eszembe jut dalodrul a Költészet és a szerelem, Az a sok jó, mit e két istennő Tett és még tenni fog velem. Emlékezet s remény, ez a Két rózsafa ismét virít Dalodra, és lehajtja mámoros Lelkem fölé szép lombjait, És álmodom, és álmaim Oly kedvesek, oly édesek... Terólad álmodom, hív angyalom, Kit olyan híven szeretek, Ki lelkem üdvessége vagy, Kit istentől azért nyerék, Hogy megmutassa, hogy nem odafönn, De lenn a földön van az ég. Dalolj, pacsirta, hangjaid Kikeltik a virágokat; Szívem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad. |
||
Csanád Béla: Tavaszköszöntő
Nyílj ki tavasz, nyíljatok ibolyák,
csupa villámló vágy ma a világ!
Ágak suhognak, feslő rügyeik
robbantják egünk szürkeségeit.
Ez kell most végre, ez a hajnali
élet, napfény! Ha csönd van, hallani,
hogy ropog lenn a földben a gyökér;
virágot nyitni indul benn a vér.
Dalokban fürdenek a madarak
a sima, ünnepélyes ég alatt,
s amelyik torkán nem születik dal,
ujjong feszülő, gyors szárnyaival.
Mert nem a téli, ez az igazi
béke: e szelíd, zsongó tavaszi,
amikor árad, játszik a patak,
de fegyelmezett, s medrében marad.
Így jár az ember haragjával is,
kisimul ökle, és már bánja is
mérgét. Vígan forgatja a kapát.
Látja, a szőlőt metszik már odább.
S ha ünnep jő, ilyenkor százszor az,
színeivel szépíti a tavasz.
Pihen a test, s a lélek szárnyra kel
húsvéti öröm énekeivel.
Németh István
A mosolygós tavaszra
Halk szellő fújdogál jóleső, friss, lenge,
S az illatoknak bohókás sziluettje
Szivárványt csókol az égboltnak kékjére.
Cinege madarak vidám kis éneke,
Aprócska puttóknak mennyei koncertje
Varázsos tündérport hintenek fülembe.
No, és lám csak a sugárzó magnóliát,
Magára öltötte színpompás ruháját,
S pimaszul kacsint a mosolygós tavaszra.
A tavasz első fecskéi.
Jókai Mór
Első két hirnöke melegebb napoknak,
Első hű fecskepár, légy általam üdvöz.
Kiket boldogabb évszak előre küldöz,
Hirnökül, hogy a várt napok jőni fognak.
Házunk héja alatt itt áll régi fészked,
A fészek is olyan régi, miként a ház,
Rideg évszak el-elkerget innen téged,
De mikor visszajösz, ismét reátalálsz.
Ugy nézzük azt mindig, mint házunknak részét,
Ugy várjuk lakóját, mind családunk tagját,
Várjuk bizonyosul uj megjelenését,
Ah, a fecskék régi házuk el nem hagyják.
Nem csalogatunk mi arany kalitkába,
Csaló madár-szóval, elhintett étellel,
Szabad égen által jösz, szabadon szállva,
S hű ragaszkodásod itt bennünket fellel.
Neked két hazád van: nyugaton, keleten,
Egyiktől másikhoz kell untalan járnod,
Te tudhatod még, hogy mi a honszerelem,
Kinek szive mindig két hazáért fájhat.
Szomoru szép hangod, éneklő beszéded
Milyen sokat elmond mind a két hazáról
Panaszos szép dalod; hangoztassad bárhol,
Ki ne értené azt, ki ne értne téged?
Beszélj, beszélj! Értjük, és felelünk rája,
S nevezzük azt édes, rokon társalgásnak,
Hiszen közös veled a mi házunk tája,
S te nálunk nem zsellér, de hű házitárs vagy.
Kegyelet őrzi ez eresz alatt fészked,
Nem babona, de hit széles e hazában:
Hogy a ki le próbál onnan verni téged,
Még a tej is vérré válik poharában.
Áprily Lajos: Mennék eléd
Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
Tóth Árpád - Április
Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokájú, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét! .......
Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes --
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?
S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrű testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...
Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsőmnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon! ...... ...... .......