Várnai Zseni

Szeretni.


Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adj hálát reggel... Adj hálát reggel az ébredő világnak, - örökbe kaptál egy újabb, szép napot. Engedd az érzést áradni szívedben, szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod. Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak hálával teli, reggeli éneke. Engedd a nap tiszta fényét szobádba, s ne kérdezd: ember élhet-e nélküle ? Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába, a mosoly arcodon, ékszered legyen. Tükrödön csillog szemed ragyogása, hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen! S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra, s érezd a lelked, magasabbra emel. Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra, mert aki rád néz, ennyit megérdemel. Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra, - jó érzésed csak fokozódni fog - a szeretet ilyen, apró kis sugára teheti szebbé a hétköznapot. . / Aranyosi Ervin /

 

 

 

ŐRI ISTVÁN: SZERETNÉK A BOLDOGSÁGRÓL IRNI

 

 

 

 

Szeretnék a boldogságról írni 
szeretnék többé sohasem sírni 
szeretném a világba kiordítani: 
Ne csüggedj, van remény 
az út vége a győzelem! 
nehéz a harc, de 'mi vár: 
boldogság, béke, szerelem!

 

 

 

 

 

 

 

 

  Szeretnék a szerelemről írni 

 

szeretnék boldogságtól sírni 
szeretném a világba kiordítani: 
Istenem! Ő itt van velem! 
Látom Őt, nemcsak álmodom 
a perceket már nem számolom 
mert eljött, s többé nem megy el 
ó, áldott élet 
áldott szépség 
áldott szerelem!

 

 

 

 

 

S

 

Szeretnék csak mindig Róla írni 
tündérmesét, igaz történetet 
szeretném a világba kiordítani: 
Szeret, szeret, szeret! 
S azt is, hogy én is szeretem 
jobban, mint életem 
s ez a szerelem végtelen 
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretném elmondani 

 

hogy szeme gyönyörű

 

s ajka édes 

 

minden, mit mond és tesz 
szivárvánnyal ékes 
s csak, hogy láthatom 
a Mennyország nekem 
szeretném elmondani nektek 
hogy végtelen szeretem!

 

 

 

 

 

 

Szeretném, ha mindez való lenne 
szeretném, ha egyszer Ő üzenne: 
Várlak, gyere, szeretlek én is! 
szerettelek mindig 
s szeretni foglak 
a világ végezetéig!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dsida Jenő 
AZ ÉN DALOM 

Az én dalom a bérci hegynek 
Vidáman csörtető patakja, 
Madárka, mely a boldogságát 
Minden fán, bokron eldalolja. 

Az én dalom az őszi lombok 
Borús, sejtelmes suttogása, 
Hulló levelek zizegése, 
Hollószárnyaknak csattogása. 

Az én dalom földet megrázó 
Dörgése a haragvó mennynek 
Amelyre a zúgó visszhangok 
Vad rettegéssel jaj-t felelnek. 

Az én dalom egy halk imádság, 
- Rebegik lázas, haló ajkak, - 
Egy-egy utolsó kondulása 
Szívemnek, e repedt harangnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valahol biztos létezik egy ország,

 

hol a szomorúság nem ver tanyát,
szíved bánatát nem kell elsírnod,
mert szívedet a boldogság hatja át

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?

 

 

 

 

 

 

 

 

Falusi nyár

Vízpart, öreg diófa,
fűillat, alkonyóra,
egy hullám sincs szivembe:
hanyatt a fűbe fekszem
és szúnyoggal verekszem.
Ó, dolce far niente!

A múltam, vérem hallgat,
habok zúgása altat:
fáradt szív, tente-tente!
Meghalt a szürke holnap,
csak a jelen dalolgat:
ó, dolce far niente!

Lord Byront elfeledtem,
egy-egy német szonetten
andalgok reggelente.
Könnyes német poéták
és bájos esti séták:
ó, dolce far niente!

A nap még egyet lobban
s vérszínű sugarakban
hull rám a naplemente.
Az alkonyfény is elhagy:
ó, most milyen közel vagy,
nagy dolce far niente! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Horváth Piroska: Éji zene 

Este jön, a napkorongja lemenőben van már, 
Nem énekel, elcsitult a nagy fán a kismadár, 
Nyugovóra tér most fáradt földtekénk, 
Az öreg Bagoly úr huhogja éjnek énekét. 

Éjszaka közeleg, a Göncölszekér szikrákat vet az ég porán, 
S néha egy hullócsillag, ha eltéved aranycsíkot húz az éj útján. 
Apró csillagocskák eljárják édes táncukat, 
S a bágyadt, öreg fűzfának hintik újra az álmokat. 

Tücsökkoma ciripel az éj zenéje száll, 
Hegedűjét húzza-vonja! Talán a karmesterre vár? 
Az éjszaka Ura fekete köntösével takarja a földet, 
Udvara betölti a csodás kékes eget. 

Hold az ég pásztora terelgeti nyáját, 
Ha itt a reggel, már hiába keresi elveszett barikáját. 
Mert ha jő a reggel eltűnik a kékség, 
Kialszik a holdfény, elvész a sötétség.  

 

 

 

 

 

 

 

Weöres Sándor: Nyári este 

 

Árnyak sora ül a réten. 
Nyáj zsong be a faluvégen. 
Zúg-dong sűrű raj a fákon. 
Békák dala kel az árkon. 

Bim-bam! torony üregében 
érc-hang pihen el az éjben. 

Csillag süt a szeder-ágra. 
Lassan jön a pásztor álma. 
Rezgő-fű a feje-alja. 
Nyár-éj ege betakarja. 

Bim-bam! torony üregében 
érc-hang pihen el az éjben.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint csillagok ragyogása. 

Mint csillagok ragyogása, 
Melyeket az Éj tündér hint az ég bársony kékjére, 
Úgy ragyogjon fel szívedben a szeretet ezüst fénye. 
A szeretet az Élet soha el nem hervadó virága, 
Mindig tündököljön fénye, és világítson Neked 
Az éjszakák magányába. 
(ismeretlen)  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Darvas Ferenc:Könnyűbb álmot ígér.

 

 

 

 

 

Igen a vers könnyűbb álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
talán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magosba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jó hír

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér.

 

 

 

 

 

 

Tanulni kell a jót és a szépet,

 

hogy ne felejtsünk el semmi képet,
vigyázni a rétet, óvni erdőt,
borítani rá jótékony kendőt.
Meg kell érteni a világ összes titkait,
s nem meredten nézni a pusztulás szirmait,
és hogy fel lehessen a fejeket emelni,
tanítsátok meg az embereket szeretni.

Tudni kell a másikat félteni,
az igaz szót nem félre érteni,
akarni mindig szebbet és jobbat,
s észrevenni, ha szeretet lobbant.
De tudjuk milyen sok még a tanulni való,
hogy ne süllyedjen még lejjebb az élet hajó.
S hogy tudjuk a vadakat bárányként terelni,
tanítsátok meg az embereket szeretni.

Voltak s talán lesznek dicső korok,
fájón össze szorult oly sok torok,
bánat és a fájdalom messze száll,
sötét erdőben síró koldus áll.
Legyen étel és ital mindegyik asztalon,
s ne féljünk felébredni virágzó hajnalon,
ne keljen minden kérdésre félve felelni,
tanítsátok meg az embereket szeretni.

Isten, angyalok s Ti minden szentek,
kiknek lakhelye ott fenn a mennyek,
vigyázó szemekkel nézzetek ránk,
s ne forduljon ellenetek a szánk.
Legyetek a világnak bátor, hős őrzői,
a hitetlen, vad, dühös vak gőg legyőzői.
S hogy könnyű legyen minden utódot nevelni,
tanítsátok meg az embereket szeretni.

Tanulni kell az élet értelmét.
A jóért lemondani rossz kényelmét
értékelni az igaz becsületet,
s tisztesen vinni, mint feszületet.
A tisztességet mindennél többre tartani,
minden családot becsületben megtartani,
s hogy ne kelljen a kegyelmet eltemetni,
tanítsátok meg az embereket szeretni.

És tanulni kell az igaz létet,
őszintén elfogadni a tétet,
hogy ne legyen hazug szó, csak igaz,
s megtalálja mindenki a vigaszt.
Hogy békés, szép öregséget tudjunk megélni,
és ne kelljen háborútól vagy rossztól félni,
s hogy könnyű legyen az utókort jól nevelni,
Tanítsátok meg az embereket szeretni!

/TOLNAI TAMÁS/

 

 

 

 

 

 

MOST ÉLSZ.....

 

Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág, 
és a tűnő boldogság majd véget ér. 
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, 
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél. 
De addig van remény, minden perc ünnepel, 
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! 

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, 
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. 
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, 
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. 

Múló örömök sivár létünk színpadán, 
mikor egy szó hallatán dobban a szív. 
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, 
túl az álmaink ködén a semmi hív. 
De addig van remény, minden perc ünnepel, 
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! 

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, 
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. 
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, 
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. 
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

 

 

 

 

 

 

 

 

Könny és mosoly, arcod komoly
Érzem: ez már nem játék
Könny és mosoly, most válaszolj
Van , aki rád igy vár még ?
Bújj közelebb
Olyan könnyű már szivem
A bánat gyorsan odébb áll
Csak légy itt velem
Könny és mosoly, hozzám hajolj
Több ez már ,mint egy játék
Könny és mosoly, szivem dalol
Mennyi szép éj, s nap vár még
Bújj közelebb,
Veled dobban már szivem
Légy mindig jó énvelem
Ha bánt valaki
Kérlek szorosan ölelj át
Igy semmitől nem félek már
Ha tudom, hogy vagy
Nekem játék a világ
Ha nem rontjuk el
Csodaszép álmok várnak reánk
Szerző: ismeretlen    

 

Magányos vadvirágok vagyunk mi
Erdők rejtekében külön virulunk
Mégis, ha lágyan fúj az esti szellő
Szépen, szeliden összehajolunk

Másnap reggel újra nézzük egymást
Kutató szemmel, távolságot tartva
Külön indákon futva, tekeregve
Egymásra várva, egymást akarva

Nem hasonlítunk kerti virágra
Édes illatokkal nem illatozunk
Egyedül nyílunk, de itt belül tudjuk
Egymás nélkül, mi már elhervadunk

Elbúcsúzunk szépen, ha jőn az ősz
Egymást átkarolva összeborulunk
A fehér hótakaró alatt csendben
Egy örök, szép TAVASZRÓL álmodunk!!!!!
szerző: ismeretlen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Heinrich Heine - Bánat 

Tudod mi a bánat? 
Várni valakit ki nem jön el többé. 
Eljönni onnan, hol boldog voltál, 
S otthagyni szívedet örökké! 

Szeretni valakit, ki nem szeret téged, 
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek. 
Kergetni egy álmot,soha el nem érni, 
Csalódott szívvel mindig csak remélni! 

Megalázva írni egy könyörgő levelet, 
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet. 
Szavakat idézni, mik lelekedre hulltak, 
Rózsákat őrizni, mik elfakultak. 

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni, 
Mással látni meg őt és utána fordulni. 
Kacagni hamis lemondással, 
Hazamenni,sírni könnyes zokogással. 

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat, 
S imádkozni, 
Hogy sose tudja meg 
Mi is az a bánat. 

A szív gyorsan elárulja önnmagát, 
De mást lát a két szemem, 
Messze túl a könnyeken, 
Hogy még mindig te vagy a mindenem. 

Ha az kérdezné tőlem most valaki, 
Mondjam meg mit jelentesz nekem? 
Tán büszkeségből azt felelném, 
Semmit, csak múló szerelem. 

Elmegyünk majd egymás mellett, 
S a két szemed rám nevet. 
Kacagva köszöntelek én is, 
De hangom kissé megremeg. 

Mosolygok az utcasarokig. 
Aztán, hogy elfordulok, 
Fáradt szememhez nyúlok, 
S egy könnycseppet elmorzsolok. 

A válás mindig nehéz, 
De rosszul itélsz, 
Nem bántam meg 
Bárhogy is volt, nem bántam meg. 

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek. 
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett 
És csak az maradsz, 
Ki engem boldoggá tett. 

Elmentél tőlem kedves, 
S én hagytam, hogy menj csak el. 
Hiába lett volna minden, 
Ki menni akar, engedni kell. 

Mosolygott hozzá az arcom, 
De mögé, már senki sem néz. 
Játszani a közönyös embert, 
Most látom csak míly nehéz. 

Ha azt kérdezné most tőlem valaki 
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?! 
Egy pillanatra zavarba jönnék, 
S nem tudnék szólni hirtelen! 

S nagysokára mondanám halkan 
Semmiség, csupán az életem. 
S nem venné észre rajtam senki sem, 
Hogy könnyes lett a szemem!

 

 

 

 

Szabó Lőrinc 

 

 

 

Vasárnap

 

 

 

Az éjszaka tündér kezével

 

kihímezte a réteket.

 

Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,

 

jó reggelt, virágok, füvek!

 

 

 

Jó reggelt! - mondom jobbra-balra,

 

minden virágnak köszönök,

 

látogatóban vagyok én itt

 

ezer kis ismerős között.

 

 

 

Köszöngetek és fütyörészek,

 

minden szép, minden érdekel.

 

Pedig tegnap, szombaton este,

 

de szomorún aludtam el!

 

 

 

Egész nap pénz után szaladtam,

 

a remény, mint a nap, fogyott.

 

Mi lesz? - kérdeztem és gyülöltem,

 

ami jön, a vasárnapot:

 

 

 

míg volt remény, mindent gyülöltem,

 

és nem jött pénz, és este lett.

 

Aztán az éj ezer virággal

 

hímezte ki a réteket,

 

 

 

s most itt vagyok az Ördögormon,

 

ünnep van, pénz nem lesz ma se,

 

nézem, hogy ring sárgán a zöldben

 

a gyermekláncfű tengere,

 

 

 

nézem a felhőt, lent a csárdát,

 

a hátán hempergő csikót,

 

s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,

 

hogy viszi nagy hasát a pók,

 

 

 

és letelepszem és az erdő

 

mint zöld város tolong körül,

 

s kívül az emberi világon,

 

minden társadalmon kivül,

 

 

 

túl kötelességen s reményen

 

egészen jól érzem magam:

 

holnapig már nincs mit csinálni,

 

örülök annak, ami van.

 

 

 

Egész nap pénz után szaladtam,

 

hajszolt és megcsalt a remény:

 

reménytelenül, megnyugodva

 

heverek a tisztás gyepén,

 

 

 

és oly jó ez a felelőtlen,

 

embertelen semmittevés,

 

hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő

 

s a gond megint, hogy lesz-e pénz.

 

 

 

Szinte fáj, - de mire kimondom,

 

már tűnik is a fájdalom,

 

nincs tegnap, nincs igazi holnap

 

ezen a gyönyörű napon, -

 

 

 

s egyszerre, boldogan, felugrom,

 

hogyne! hisz már érezni, hogy

 

lassankint vers lett a panaszból,

 

amit a fejem forgatott:

 

 

 

vers lett! s holnap pénzt adnak érte!

 

Rendben van! És megyek tovább:

 

Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,

 

jó reggelt, gyönyörű világ!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: VERSEK II.BLOGOK
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat