HATVANON TÚL

 

 

 

 

 

 

 

Óbecsey István

 Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,                         

 Mikor Isten Közéjük ültetett.

Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket. 

 

 

 

 

 

Árvai Attila: Támaszom Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek Légy az igaz barát, még ha vén is leszek Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul Az idő lassan eljár, sajnos felettem is De támaszom, csak Te légy, e borús időben is Légy kérlek támaszom, minden körülményben Akkor is légy velem, ha majd megéhezem Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom Légy az én támaszom, mikor szólítalak Ha az idő tépázta, barázdált arcomat Megsimítod néha, mikor megihlettél Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél... Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál...

 

 

 

Aranyosi Ervin

 Öregség

 

Az idő tovaszáll, emlékek szépülnek, egykor csodás percek kincstárba kerülnek. Nem mozdul a lábad, nem visz már előre, nincsen cél, mi várna, nem kapsz már erőre. Úgy hiszed az élet, ennyi volt, s már vége. Már nem is fohászkodsz, s nem nézel az égre... Várod, mint megváltást, eljövő halálod, zűrös világunkban helyed nem találod. Pedig már van időd, végtelen, mint tenger, s tudnál teremteni bűvös értelemmel. Nem látsz túl magadon, csak bajodat látod, ezzel béleled ki megszürkült világod. Eszedbe nem jutna: - változtatni kéne! - Nem csak "trottyos" vagyok, vén apó, vagy néne. Ne hagyd kialudni, lelked tiszta fényét, vedd újra kezedbe a világ teremtését. Világot teremtett a jó "öreg" Isten. Ne hagyd, hogy betegség, hiány leterítsen. Te is gyermeke vagy, teremtésre képes! Járulj hozzá te is az új teremtéshez.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szuhanics Albert Ötven év felett    Ötven év felett, még közel vagy a nyárhoz, bágyadt napsugár jár sárgult lombú fákhoz. Dobban a szíved, egy régi dal nyomában, ifjúság-varázs a vén nosztalgiában... Ötven év felett, fél évszázad emléke, háborgó lelked már legyőzte a béke. A kis unokád ma néked minden kincsed, felnőtt gyermeked, szeretve rád tekintget. Ezüst éveken túl, hitvesed kezében megnyugszik kezed... sok évtized tüzében. Ötven év felett, már őszülő hajadban sötét szál fakad... még van erő a napban! Életed csodás az őszidő tüzében, ötven év felett, még virul száz reményben!

 

 

 

 

 

 

 

Ha elérted már a hatvan évet

 Ha elérted már a hatvan évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.

Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.

Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.

Ha elérted majd a hatvan évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.

Ha elkerülted már a hatvan évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!
(szerzője számomra ismeretlen)

 

 

 

 

 

Benke Mária 

 Elmélkedés a nyugdíjas életről...

  A nyugdíjas élet egy új világ
Mit, ki nem ismer, várva vár.
Irigyelnek érte, hogy otthon lehetsz,
nem kell sietned, bármit felvehetsz.
Nem jó, vagy rossz,
ez egész más fogalom...
Más, mint aktív korban, azt fogadom!
Nem kell már rohanni sehová
Új életforma vár
mehetsz, ha akarsz bárhová...
Olvasás, séta, keresztrejtvényfejtés,
bármi, mihez kedved van,
már nem meghatározó a sietés!


Ki kell alakítanod az ,,új" Életed!
Azután már örömmel élvezheted.
Nem kell korán kelni, rohanni,
jó lesz lassan szépen osonni...
Mikor felidézed a meleg szobában,
hogy ilyenkor már futottál javában
a munkába, s törted az eszed,
Mit is kell ma tenned, főtt a fejed.
Ez ma már kis lustálkodással telik,
Jut idő mindenre? - alig.


Minden aktív korú embernek ajánlom,
Hogy érje el e kort egészségben, kivánom.
Élvezze minden percét, mit nyújthat az Élet
S akkor a nyugdíjas ideje is szép lesz...

 

 

 

 

 

 

 

Áprily Lajos:

 

Kérés az öregséghez

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a ,,Készen vagy?"-ra ezt felelni: Készen. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Bizonyos koron felül már nem az a fontos, mit mondanak az emberről, hanem hogy ő mit tart saját magáról. Legbelül, négyszemközt, saját magáról. Ott, ahol semmiféle ripacskodással, semmilyen ledér mutatvánnyal nem lehet elkendőzni az igazságot."
(Rónay György)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy öregszünk, és egyre világosabban látjuk az emberi boldogság korlátait, úgy ébredünk rá arra, hogy az egyetlen valóságos, tartós öröm az életben az, ha másoknak örömöt szerzünk.
(Pelham Grenville Wodehouse)

 

 

 

 

 

 Eltelnek lassan a napok, a hónapok, majd az évek
S néha előkerülnek a múltból régi fényképek,
Emlékek érzések, amik szívünk mélyén laknak
Melyek mosolyt és könnycseppet az arcunkra csalnak.

Pillanat mi szép volt, de az idő feledésre ítélte
Én mégis feljegyeztem "Boldog perceim" könyvébe
Ha eszembe jutsz, csak felidézem magamban sorait
Hogy újból láthassam a régmúlt elfelejtett pillanatait.

Nem kőbe papírra véstem, nehogy elkopjon
Olyan helyre írtam, hogy örök nyomot hagyjon
A szívembe karcoltam itt lelt új otthonára,
Amely életem könyveinek kincses könyvtára.

Bálint Barbara

 

 

 

 

 

 

Sík Sándor:

 A legszebb művészet.

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reménye vesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt. ..

 

 

 

 

 

 

 

Moretti Gemma:
Tükör

Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
- a napmosolyú, gondtalant. -
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BENCS GIZI:

ROHANÓ ÉVEK

Ahogy elmúlnak rohanó évek,
ködbe vesznek messzeségek,
megkopnak egykori fények,
úgy fogynak el a remények...
Elfogynak, az éltető remények!

Ifjúságom oly messze jár,
vissza nem jön sohasem már.
Rám, csoda már sehol nem vár,
csak a csend, mi karjába zár...
Hej, pedig kár, de nagyon kár!

Mint film pereg a mozivásznon,
oly gyorsan változott világom,
melyben ott maradt boldogságom,
s többé soha nem találom...
Már, sehol nem találom!

Kutatom az emlékeket,
tán a múltba vissza vezet,
ám nem segít az emlékezet...
Eltakarja a régi képeket,
Feledteti az elmúlt éveket

 

 

 

 

 

 

 

Imre Flóra

 LASSAN MEGÖREGSZIK

 

 

Az ember lassan megöregszik,

 A jövőnél már fontosabb a múlt.

 Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,

 Csak könyörtelen elmarad az út.

 Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.

 Nem is sötét, üres. A szerelem

 Többé már nem követelőző,

 Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.

 Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.

 A szerelem is néz csak, nem remél.

 Az úton egyedül kell végigmenni.

 Visszahúzódik minden, ami él.

 A szerelem komor, kék mélyút.

 Nem lángol már. De fájni még tud.

 

 

 

 

 

 Juhász Gyula

  Az Öregség

 

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihuny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De simogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.

A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is! ... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Róna Katalin

 

 

 

Öreg szívem...... .....



Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, nem cserélhetem újra!
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

 

 

 

 

 

Aranyosi Ervin:

 

Öregség

 Az idő tovaszáll, emlékek szépülnek,
egykor csodás percek kincstárba kerülnek.
Nem mozdul a lábad, nem visz már előre,
nincsen cél, ami várna, nem kapsz már erőre.
Úgy hiszed, az élet ennyi volt, s már vége.
Már nem is fohászkodsz, s nem nézel az égre...
Várod, mint megváltást eljövő halálod,
zűrös világunkban helyed nem találod.
Pedig már van időd! Végtelen, mint tenger,
s tudnál teremteni bűvös értelemmel.
Nem látsz túl magadon, csak bajodat látod,
ezzel béleled ki megszürkült világod.
Eszedbe nem jutna: - változtatni kéne!
- Nem csak "trottyos" vagyok, vén apó, vagy néne.
Ne hagyd kialudni lelked tiszta fényét,
vedd újra kezedbe a világ teremtését.
Világot teremtett a jó "öreg" Isten.
Ne hagyd, hogy betegség, hiány leterítsen.
Te is gyermeke vagy, teremtésre képes!
Járulj hozzá te is az új teremtéshez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna " Kikelet" : Az élet alkonyán 

Hidd! Az élet alkonyán is szép lehet a nyár, 
ha berepül a szívbe a mesés „ kékmadár”. 
A boldogság fészke - itt - már békés, és nyugodt, 
a dévaj mámor vágya, rég zátonyra futott. 
Finomabban árnyalt ez alkonyati érzés, 
lélekből szövi át a kapcsolati féltés. 
Érettebb e kötelék, mint az ifjúkorban. 
Buké terem benne úgy, - miként az ó-borban. 

Érzékibb a tekintet, és meghittebb a szó, 
a szép-korúak tudják már, mi a szép, s a jó. 
Ha egymásra néznek, hálát mond’nak szemeik, 
s gyengéd érintéssel simogatnak kezeik. 
Selymesen szép hatás vonja be a lelkeik’, 
meghittség varázsa koszorúzza perceik’. 
Éltető sugár ez, az életnek alkonyán, 
s szép, mint az illatos, szeptemberi, késő nyár. 

2013-07-19

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Ottó

Az élet alkonyán

Oldal: HATVANON TÚL
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat