ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

 

ANYÁK NAPJÁRA VERSEK,IDÉZETEK,VIDEÓ.

 

 

 

 

Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré. (Csitáry-Hock Tamás) 

 

 

 

Aranyosi Ervin: Hálás szívvel – Anyák napjára

Szeretetburokkal vettél körbe, s óvtál.
Szíved közelében, szíved alatt hordtál.
Születtem, mert szültél, létre hívtál engem,
talán egy szép álmot, jövőt láttál bennem.

Anyai szíved a lágy dallamát verte,
dobogva, jöttömet, létem ünnepelte.
Karod körbefonta apró kis testemet,
szép madonna voltál, kit festők festenek.

Belsődből felém a szereteted áradt,
s történhetett bármi, bele sosem fáradt.
Adtál, amit tudtál. Tetted csak a dolgod!
Figyelted csemetéd, mitől lenne boldog?

Lelkem tanítottad jobbá, többé válni,
szeretet dallamot írni, komponálni.
Ma már úgy működik, mintha visszhang lenne,
s megértő szeretet köszön vissza benne!

Hála muzsikája száll most feléd, tőlem,
szeretet dallama kibomlik belőlem.
Neked köszönöm, hogy megtanultam adni,
szeretnék örökre gyermeked maradni!

Aranyosi Ervin © 2015-05-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva


 

Szuhanics Albert

Ott él édesanyánk...

Az édesanyának dédelgető keze
gyermekét simítja, féltőn csillog szeme.
Sóhajtva becézi: "Te ne félj, csillagom,
én szívből szeretlek, vigyázok rád nagyon!"

Szorgos anyai kéz, mindig talál munkát,
csak hogy a szükséget fiai ne tudják.
Konyhának tündére, ő a nagy varázsló.
"Mit főzzek ebédre?" - legszebb e varázsszó!

Ezer mesét mesél édes anyanyelvén,
viselkedni tanít: "Mindent maga helyén!"
Szíve dobbanása kislánya, nagy fia,
mindig csak azt nézi, mit kéne adnia.

Ha kiszáll fészkéből a felnőtt gyermeke,
minden percben várja: "Jönnie kellene!"
Legjobb barátnője a kis unokának,
huncut játszótársát "Jaj ne érje bánat!"

Lányának, fiának csak kedvét keresi,
"Fázik az unokám!" - sálat köt őneki.
És hogyha sokáig betegség kerülte,
mégis kora miatt egyszer legyengülne

Panasz nem hagyja el a mosolygó ajkát,
dédunoka vár most dédikét és dajkát...
Könnyezve sóhajtja, tudván hogy itt a vég; -
"Csak a gyermekeim láthatnám újra még!"

Áldott anyai kéz simogat még egyszer,
könnyei közt nevet, becéző szemekkel.
Küzdve kikíséri szeretett családját,
csöndes imát mormol, s eloltja a lámpát...

Ez sok anya sorsa, s ha elmentek régen,
mosolyuk ott ragyog fenn a kéklő égen.
Fénnyel simogatnak, mint sugárzó kezek,
ott él édesanyánk, s örök a szeretet!

 

 

 

 

 

SZUHANICS ALBERT:

RÉGI ÉDESANYÁK

Régi édesanyák, őrző angyalok,
boldogok voltunk míg ránk vigyáztatok.
Ételszagú konyhák emléke lebeg
illatokkal átszőtt pára-felleget.

Tűzhelyen főtt ebéd, meleg vacsora
ízei a szánkban, nem múlnak soha.
Kötényetek mögé bújnánk ma is úgy,
félelmeink ellen, ha kísért a múlt.

Simítaná fejünk ráncos kezetek,
ahogyan hűs árnyak megérintenek.
Sóhajok szárnyain vigasztalva még,
mint ahogy könnyű s szép álmot ad az ég.

Régi édesanyák, galamb-ősz anyók,
mosóteknő mellett tanultuk a jót.
Ajkatokról folytak ősigék, szavak
s mi ittuk mint forrást megriadt vadak.

Úgy formázott kis szánk, hangot, mondatot,
hogy rajta szemetek fénye ragyogott.
Féltve és vigyázón adtátok nekünk
magyar anyanyelvünk, édes ételünk.

S ha néha udvaron teregettetek,
dalolva lépkedtünk olykor veletek.
Tiszta volt a szívünk, s mint fényes ruhák,
úgy őrzi meg lelkünk idők illatát.

 

 

Hogyha virág lennék, ölelnélek jó illattal; hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, arany nappal, ezüst holddal, beragyognám életedet csillagokkal. (Pákolitz István) 

 

 

Poller Ildikó
Édesanyámhoz


Rád gondolok most is édesanyám, 
gyermekként mindig vigyáztál reám. 
Ágyamnál sírtál ha beteg voltam, 
mosolygott szemed, ha megszólaltam.

Sokat szenvedtél amíg felnőttem, 
ezért oly áldott neved előttem. 
Utamat járva életem során, 
járok a te tanításod nyomán.

Hálával tartozom mindig neked, 
had tegyem boldoggá az életed. 
Eddig te voltál, ki vigyázott reám, 
de ezentúl én teszem ezt, ANYÁM !

 

 

 

 

Az édesanya
Takács Irén

Ha beteg vagy, fáradt, 
És ha gyötör a bánat, 
Betakar, vigasztal, 
Megveti az ágyad. 
Szeresd ezért nagyon 
Az édesanyádat! 
Sokszor bizony rossz vagy, 
Talán nem is láttad 
Mikor a két szemén 
Könnyek vontak fátylat. 
Tiszteld ezért nagyon 
Az édesanyádat! 
Ő mindig gondol rád, 
Megvarrja a ruhád, 
Egész nap dolgozik, 
Késő estig fárad. 
Tiszteld, szeresd ezért 
Az édesanyádat! 
Gondolj mindig arra, 
Hogy a legdrágábbat 
Addig kell szeretni, 
Míg melletted állhat. 
Tiszteld, szeresd ezért 
Az édesanyádat!

 

 

 

 

 

Ady Endre: Áldott kezeddel


Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.

A régi intést elfeledtem,
Anyám.
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört!...
A régi intést elfeledtem.

Beteg vagyok, az élet megtört,
Anyám.
Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?
Már nincs vágyam,
Beteg vagyok, az élet megtört.

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te,
Anyám.
Mondd, miért sírsz? Engem siratsz talán?...
Nem érdemlem...
De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.

Már hallom a harangszó hangját,
Anyám.
De jó is itt, e csendes kis tanyán -
Leroskadni...

 

 

Édesanyám, köszöntelek most e meghitt ünnepen, azt kívánom most és mindig, mindig maradj meg nekem. (Devecsery László) 

 

 

József Attila:
Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki

Mint az édesanyám tud engem szeretni.

Akármit kívántam megtette egy szóra,

Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam,

Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.

El nem tűrte volna ő azt semmi áron,

Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,

Magát nem kímélte, csak értem aggódott.

Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében

Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,

Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.

Lássak a szemében boldog örömkönnyet,

Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

 

 

 

 

 

 

NAGYMAMA
Írta:Törő Zsóka

Nyelvünk egyik legszebb szava,
Nagyanyó, Mama, Nagymama.
Szíve, mint a színtiszta méz,
ha az unokáira néz.

Akkor van a legszebb napja,
ha a kicsiket láthatja.
Karját ölelésre tárja,
szeretetüket úgy várja.

Gyermekkorát éli újra,
könnyen rezdül szíve húrja.
Minden csínyre megkapható,
csupa lélek a Nagyanyó.

Becsüld meg hát, míg teheted,
érezze a szereteted,
ölelje át őt a család,
drága kincsét, a Nagyanyát...

 

 

 

 

 

Ébresztem a rigót s a vidám cinegét, dalolja mindegyik legszebbik énekét. Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon, az én Édesanyám mindig mosolyogjon! (Ámon Ágnes) 

 

Szuhanics Albert

Anyák napjára

Azt kívánom Anyák napján, 
Édesanyám teneked. 
Mindörökké kössön össze 
bennünket a szeretet!

E szál virág téged dicsér, 
te adtad az életem. 
Féltőn gondoskodsz én rólam, 
Édesanyám, mindenem!

Tudom, majd ha felnövök én, 
neked gyermek maradok. 
Te akkor is úgy nézel rám, 
mint égből a csillagok...

Anyák napján köszöntelek, 
mi mást mondhatnék neked. 
Kívánok jó egészséget, 
hosszú, boldog életet!

Köszönöm, hogy jóra nevelsz, 
és vigyázod léptemet. 
Adok is e virág mellé, 
egy nagy puszit még neked!

 

 

 

 

 

 

 

Szuhanics Albert

Anyám, ültessünk virágot!

 

Ültessünk virágot, gyere, anyám! 
Emlékeidben gyermek vagyok. 
Százezer szirmot ébreszt az új nyár, 
álmunk kertjében botladozok.

A piros rózsa szeretet jele, 
lábam visz hozzád, gyorsan futok. 
Anyák napján ím, átnyújtom, gyere! 
Sudár nyakadba csimpaszkodok.

Virágos szoknyád a szélben lebben, 
hangod csilingel, nevetek rád. 
Gondtalan gyermek voltam melletted, 
istenem, de szép volt a világ!

Ma már csak emlék, egymásra nézünk, 
szemünkben a fény újra kigyúl. 
Mert mi még mindig ugyanúgy érzünk, 
s virágos kertünk tarkán virul!

 

 

 

 

 

 

Szuhanics Albert

Anyák napi ima

 

Valami szebb ma, 
valami más, 
májusi ima 
szent lángolás.

Első vasárnap, 
csodás e nap, 
egy fáradt szempár 
megsimogat.

Hófehér haja 
befont sugár, 
fénye vigyázón 
árad reám.

Valami mást is, 
hallok, lehet... 
hangjában zúgó 
nagy vizeket.

Tavaszi szellő 
lehelete, 
pedig már ráncos, 
remeg keze.

Mégis szememben 
oly szép anyám, 
mint mikor hévvel 
lángol a nyár.

Valami elmúlt, 
valami nem, 
jó anyám karján 
nyugszik szívem.

Bágyadt szeméből 
árad a fény. 
amelyben gyermek, 
maradtam én.

Feltámad elmúlt 
gyermekkorom, 
s ő ma a napja, 
úgy gondolom...

Valami szebb ma, 
valami más, 
májusi ima 
szent lángolás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet, ha nincs idehaza,
tán fehérebb kenyérrel él fiad?
De semmi az! Csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér!
Itthon sokkal jobb ízű énnékem
a fekete, mint máshol a fehér!

 

 

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogón,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás o, -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

 

 

 

 

Te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során. Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok. (David L. Weatherford) 

 

 

 

 

Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben 
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek 
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa, 
kék nefelejcs, tulipán, 
neked adom anyák napján, 
édes-kedves anyukám.

 

 

 

 

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet, 
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy 
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár, 
Nem mozdul a szárnya...
Pedig hogyha tudna, 
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban, 
amit anyák napján 
mondani akartam.

 

 

 

Anyukám szeretlek
Anyák napján Téged
virággal köszöntelek,
és csak annyit mondok:
Anyukám, szeretlek!

Anyukám szeretlek,
virággal köszöntelek,
mint a gyönge gyökér
a jó anyaföldet

Gondoztál nap, mint nap
aztán évről, évre.
Tanítottál dalra, szóra,
szívre szépre.

És ma anyák napján
mint a mag a földet,
életadó anyám,
virággal köszöntelek 

 

 

 

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne

 

 

 

Szeresd édesanyádat

Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel. 

 

 

Mentovics Éva: Az én anyukám

Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog...
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.

Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,

kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold 
az anyai szeretet.

Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam, 
borogattál, meséltél.

Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap...
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.

Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek...
nem mondhatom elégszer. 

 

 

Létay Lajos

Nagymamának

Tarka rétről kanyargós út
szalad be a vadonba.
- Ünnep van ma, ünnep van ma! -
Kismadár is dalolja.

Nyári lombok hajladoznak,
tarka lepkék szállnak.
Mit adjak e szép ünnepen
az én nagymamámnak?

Ez a színes virágcsokor
elsuttogja halkan,
amit neked nagymamám
mondani akartam. 

 

 

Dsida Jenő: A legszebb dalom Édesanyámnak

Fogok dalolni édes szerelemről
Jövő napoknak bíbor hajnalán.
Füvek, virágok mind reám figyelnek
Bűvölten hallgat minden csalogány.
A föld mámoros, mély álomba szédül
S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
Kezem a lantnak aranyhurjain jár
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Behatolok a titkos műterembe,
Hol a nagy Mester vésője alatt
A jövendőnek márványszobra készül
S ihletve zengek Isten-titkokat:
Elzengem végig önfeledt ajakkal:
Kinek jut bukás, kinek hatalom,
Nagyobb leszek a régi prófétáknál: -
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
Fájdalmaimnak zordon énekét
Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
És akkor, aki tündérvarázslatban
Úgy élt bánattól, bútól szabadon
Szívéhez kap és forró könnye csordul
És mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
Hol vért gőzölgő paripák robognak
S az én ajkamon harsog majd a kürt
S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
Halálkiáltást véres rohamon,
Arcokon ég a lelkesülés lángja!...
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

Hanem amikor csendes alkonyatkor
Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám -
Megtámadva az élet fájdalmától,
S könnyes szemekkel tekintesz reám;
Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
Szívem derüjét mind Neked adom...
Te átölelsz és némán összecsókolsz...
És ez lesz nékem a legszebb dalom.

 

Dsida Jenő: Édesanyám keze 

A legáldottabb kéz a földön, 
A te két kezed jó Anyám 
Rettentő semmi szélin álltam 
Közelgő létem hajnalán; 
A te két kezed volt a mentőm 
S a fényes földre helyezett... 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet! 

Ez a kéz áldja, szenteli meg 
A napnak étkét, italát 
Ez a kéz vállalt életére 
Gyilkos robotban rabigát, 
Ez tette értünk nappalokká 
A nyugodalmi perceket... 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet! 

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett, 
Ha éjsötétbe dőlt a föld, 
Hányszor csordúlt a bánat könnye, 
Amit szememről letörölt, 
Hányszor ölelt a szent kebelre, 
Mely csupa, csupa szeretet! - 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet! 

Ha megkondult az est harangja 
Keresztvetésre tanított, 
Felmutatott a csillagokra, 
Úgy magyarázta: ki van ott; 
Vasárnaponként kora reggel 
A kis templomba vezetett... 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet! 

Lábam alól, ha néha néha 
El is tévedt az igaz út, 
Ujjaid rögtön megmutatták: 
Látod: a vétek szörnyü rút! - 
Ne hidd, Anyám, ne hidd, hogy egykor 
Feledni bírnám ezeket!... 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet! 

Oh, hogy így, drága két kezeddel 
Soká vezess még, adja ég; 
Ha csókot merek adni rája 
Tudjam, hogy lelkem tiszta még. 
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában 
A szent jövendő nem veszett! - 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet! 

A legáldottabb kéz a földön 
A te két kezed, jó Anyám! 
Mindenki áldja közeledben: 
Hát én hogy is ne áldanám?! 
Tudom, megáldja Istenünk is, 
Az örök Jóság s Szeretet! - 
Némán, nagy, forró áhitattal, 
Csókolom meg a kezedet!

 

 

 

  Endrődi Sándor 
LEBORULSZ A SÍRRA 

Leborulsz a sírra
Szegény édesanyád áldott sírhalmára
Leborulsz csöndesen, csüggedten, szomorú 
Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:
Árván leborulni egy kicsi halomra, 
Mely szemeink elől az eget, a földet 
Egészen elfogja. 

Leborulsz reája 
Tudva hogy alatta édes jó anyánk van! 
S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri, 
Elhangzik az árnyban! 

Most látom, mit tesz az 
Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni, 
S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha 
Meg akar szakadni. 

Ő nincs ő hiányzik 
Életed forrása szereteted napja! 
Lehullott a kéz, mely könnyedet törülte, 
S bölcsődet ringatta. 

Egyetlen hű szíve 
Még egyszer dobogta nevedet, s megállott, 
Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely 
Annyiszor megáldott! 

Hívod édes szóval, 
Meleg öleléssel... Hasztalan! Nem ébred, 
Nem látja vergődő szívednek könnyeit, 
Nem hallja beszéded! 

És mégis veled van! 
Szelleme, lelke él, azt el nem temetted. 
Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait, 
S ott lebeg feletted.

Tovább él szívedben
Erénye jósága minden gondolatja...
Ó az édesanya meghal, de gyermekét 
Soha el nem hagyja.

A végtelen égből
Őrködve ragyog rád két szeme sugára;
S ki fölött ily áldó szemek őrködnek, az
Nem árva; nem árva!

 

 

 

 

Tasnádi Györgyi
Anyám orgonája
Kékeslilás palástjában pompázott anyám orgonája, 
az udvar szélén meghúzódva borult be cserjefája. 
Könnyed szellő csiklandozta ívelt, formás levelek 
vidám szívdallamra rezegtek kerti, díszes keretet. 
Szerettem és szerettek. 

Frissen vágott, bódító illatból szőtt álmok nagyszobája, 
szegénységét hokedlin ringató, hálás, nagy konyhája, 
számomra oly becses boldogság otthona volt akkor 
ó, bárcsak visszatérhetne az a nyugalmas gyermekkor. 

És nagymamám, ki engem felnevelt, mert ő volt az én anyám, 
amíg az édes dolgozott értem, nagyi vigyázott rám. 
Figyelt, beszélt, mesélt, énekelt, horgolt, imát mormolt, 
emberséggel varrva emberré varázsolva dekódolt. 

Reményt fűtött, lepényt sütött fahéjas-mosolygós almából 
és közben félméteres csokrot kötöttünk orgonából. 
Majd vasárnapi ebéd után kártyaparti dukált 
és társasjáték meg dominó szerette a délutánt. 

Ma már nincs régi, szülői ház és nincsen nótafa, 
de emlékemben féltve őrzött kincs az illata. 
Színes álmaimban megint egy asztalnál a család, 
konyhánkban még mindig süt-főz, tálal, él nagyanyám. 

Készülődik, engem vár és én átölelem újra, 
de felébreszt a reggel, és lelkem bánat fúrja. 
Bárcsak együtt ünnepelhetném vele május napját, 
fürtös virágdíszbe öltözött orgonacsokrát. 

És hogy annyira tudnak szeretni az édesanyák. 
Lényükből áradó önzetlenség, mint orgonák 
fonják illatba emlékük kosarát, mi megmarad. 
Magamban zokog a szívem zöld-lombos fák alatt.

 

 

 

 

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak, 
Nem engednek tovább,
Vissza- vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a jót, de a rosszat el ne mind.
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza,
Amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az édesanyádnak!

(Ismeretlen szerző)

 

 

 

Ráth József

Édesanyám
 
Amerre én járok, összesúgnak a fák,
Nem dalolnak tovább a dalos madarak
És én mégis érzem, van kinek szívébe
Én hozom meg ősszel az új napsugarat.

Amerre én járok, elhervad a rózsa
Elfordul tőlem a lomb, a fa, a virág
Mégis érzem, tudom egy élő embernek
Szemében én vagyok az élet, a világ.

Amerre én járok, mindig sugdolódznak
És elfut előlem az állat is félve,
Mégis van valaki, akinek én vagyok,
Az öröm, a bánat, a fény a szemébe.

Amerre én járok, terhes a levegő,
Elhallgat az ének, a beszéd a zene,
Mégis itt a földön, örzőangyalomként
Valaki rám vigyáz, én vagyok mindene.

Ha hozzá elmegyek tavasz lesz az őszből,
Sötétbe fényt hoznak vidám napsugarak,
Szívébe néki én vígalmat teremtek.
Lelkének kínjában én hozom a nyarat.

Otthon melegében megcsókol, melenget,
Táplál minden jóval, vigyáz rám gondosan
Fekete szememben sugarakat talál,
S mesél nekem arról, aki egyszer voltam.

Az ő szeretete mindenre leplet tesz:
Bűnre, csábításra, bajra szenvedésre,
Mégis tudom, hogy én vagyok a büszkeség
Anyámnak gyönyörű, ragyogó szemébe.
 
 
 

Édesanyám emlékére

De szeretném édesanyám
Ráncos kezét újra megcsókolni
Mindenfelé, akárhol jár,
lába elé virágokat szórni.
Ezt megtenni nem tudom már
Elköltözött az életből régen
Szép orcája ott fönnragyog
Minden este a csillagos égen.

 


 

 

Anyák napjára

Ma szomorúan nézem a csillag-teli eget, 
és néma gyászú perceimben arra gondolok,
drága anyám ott fenn, ahol minden csupa fény,
ki kíván neked szép Anyák napot.

Ki köszönt fel, ki mondja el azon szavakat,
melyek felhangozzák lelked dallam-muzsikáit,
azon muzsikákat, melyeknek minden ütemén
ezer színben nyíló tulipán virágzik.

Ki ölel át féltő szívvel, s ki csókolja kezed,
azt az áldott kezet mely ringatott és védett,
mikor a sors kíméletlensége szilánkokra zúzta
a belőled merített élet- reménységet.

Mondd, hogyan üzenhetnék e messzi távolságból,
hogy elérjen hozzád minden hála szó,
és hogy újra érezd szívemnek azon dobbanását,
mely szíved alatt volt egykor hallható.

Tudom a szeretetnek nincs úti-akadálya,
nincs gátja és fala sem, melyet le nem dönthetne,
így hát néhány kedves szót sóhajtok a mennybe,
szeretlek anya, szeretlek, most és örökre.

Kun Magdolna

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 551
Tegnapi: 2 509
Heti: 551
Havi: 34 978
Össz.: 3 841 285

Látogatottság növelés
Oldal: ANYÁK NAPJÁRA VERSEK
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2017 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szülinapi versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »