A NŐ
Aranyosi Ervin: Mindennap Nönap
Ó, drága Nő! Én mindennap csodállak,
és fejet hajtok szépséged előtt!
Belőled jön az éltető varázslat,
Te adod nekem a teremtő erőt!
Nélküled, bíz’ a férfi gyenge lenne,
érzések nélkül, anyagból teremt.
Mindaz, mi szépség, élő csoda benne,
azt tőled kapja, s ez oly sokat jelent.
A múzsa nélkül, a vers dallamtalan lesz,
az élet sivár, az otthon meg kihalt.
Kiszáradt magra, életvizet öntesz,
és lám az élet virágja kihajt.
Dalos madár vagy, ki puha fészket bélel,
- gondoskodással tölti napjait.
Általad készül a mindennapi étel.
S lelked, mi annyi szépre megtanít.
Ó, drága Nő! Soraim hozzád szállnak,
minden szavam lelked simítja meg.
Hálás vagyok, és örökké csodállak,
nekem minden nap Nőnap, – nem csak egy!
Aranyosi Ervin © 2014-03-05.
Tiszteld a nőket! ők szővik és fonják
Földi sorsunkba a mennyei rózsát,
Szövik a szerelem hű kötelét.
Rajtuk a báj szűzi fátyola lengve,
S élteti szent kezük egyre
A nemes érzelem tiszta tüzét.
Szűkek a vad férfivérnek
A valóság gátjai,
Lelke csak a szenvedélyek
Tengerére szállna ki,
Egyre messzebb űzi szomja,
Szíve nyugtát nem leli,
Messze bolygó csillagokba
Csalják álma képei.
Ámde varázsosan úgy megigézik:
A szökevényt a jelenbe vezérlik
Visszaterelve szemükkel a nők,
Itt a honuk: megbújva szerényen,
Élnek a szűkkörű otthon ölében,
A természet hű lányai ők.
Küzdelemre lett a férfi,
Zord erővel zúzva jár,
Vad haraggal tud csak élni,
Nyugtot, enyhet nem talál;
Mit teremtett összedúlja,
Vágya sodra egyre nő,
Mint ahogy kisarjadt újra
A levágott hidrafő.
Hírre, babérra a nő sose vágyott,
Ő csak a percről szakaszt le virágot,
Táplálja szorgosan és szeretőn,
S dúsabb, szabadabb, bár kőbe zártabb,
Mint az, a képzelet és a tudás nagy
Titkai közt s egein lebegőn.
Csak magának él a férfi,
Nyers és büszke, keble jég,
Szívvel nem tud érni,
S elveszíti édenét;
Lelket lelken nem cserélhet,
Boldog könnyre nem fakad,
Zord szívét a harcos élet
Zordonabbra edzi csak.
Ám, ahogy éri zefir puha ujja,
Zeng az eolhárfának a húrja:
A szelíd asszonyi szív is olyan;
Sajdul a lelke, ha látja a kínok
Gyász-jelenéseit, és szeme csillog
Mennyei gyönggyel harmatosan.
Birtokán a férfinépnek
Az erősebb joga áll:
Kardot ránt a szíta érvnek,
És a perzsa szolga már.
Nyers haraggal összecsapva
dúlnak a vad ösztönök,
S úr ott Erisz durva hangja,
Honnan Kharisz elszökött.
Ám szelid arcuk esdő mosolyával
Jönnek a nők az erény jogarával,
Hamvad elöttük a láng, a viszály;
S minden erő, noha dúlt dühe váltig,
Nyájasan engedelemre juhászik,
És ami széthúzott, egybetalál