ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

        ZEMPLÉNI TÁJAKON

 

FŰZÉR

 

 

 

 

 

 

2012 ÉVBEN FŰZÉR AZ ORSZÁG LEGSZEBB TELEPÜLÉSE

 

 

 

PÁLHÁZÁTÓL 10 KILOMÉTERRE

 

 

 

 

 

 

ILYEN LETT

 2016.HÚSVÉT NAPJÁN MEGNYÍTOTTÁK

 

 

FŰZÉRI VÁR

 


 

 

 

 

A Zempléni-hegység északi részén, egy vulkáni sziklaszirten helyezkedik el Füzér vára. A község házai mellett található parkolóig eljuthatunk autóval, majd innen tovább kényelmes sétaút vezet fel a hegynyeregbe.

 

 

 

Valószínűsíthető, hogy az Aba nemzetség egyik tagja építtette a várat, első okleveles említése 1264-ből való. Többször királyi birtok volt, majd a Perényi család tulajdonába került. 1526-ban Perényi Péter koronaőr - Szapolyai János koronázása után - a koronát egy évig Füzéren rejtegette. A XVI. században földesurai a harcászati elveknek megfelelően megerődíttették, olaszbástyával övezték a várkaput. Utolsó zálogbirtokosa Bónis Ferenc volt. Füzér várát a kassai generális gyújttatta fel, hogy ne szolgálhasson a felkelők menedékhelyéül.

 

 

 

A Károlyi földesurak később megbízták Lux Kálmán építészt, hogy a legsürgősebb állagmegóvási munkálatokat végezze el az egyre rosszabb állapotban lévő váron.

 

 

 

Az 1970-es évektől Feld István és Juan Cabello régészek vizsgálták a maradványokat. 1992-től Simon Zoltán vezetésével folyik a feltárás és helyreállítás. Közben megalakult a helyi lakosság tagjaiból a Füzéri Várvédő Egyesület, és nyaranként várjátékokkal idézik fel a vár históriáját.

 

 

 


A Füzéri Vár nyitvatartási ideje:

 

 

 

Szeptember 1-től március 31-ig: 10.00 – 17.00.
Április 1-től augusztus 31-ig: 9.00 – 18.00.

 

 

 

A várlátogatással kapcsolatban további információ: 
Kónya Ferenc 
tel.: (06 30) 663 8802

 

 

 ILYEN VOLT

 

 

 

 

 

KILÁTÁS A VÁRBÓL A ZEMPLÉNI HEGYEKRE

 

 

 

 

 

 

 

Szent István Római Katolikus Templom

 

 

 

 

 

 

A Füzér központjában álló Római Katolikus Templom a XIII. században román stílusban épült melyet Szent István tiszteletére szenteltek. Tornya és a szentélyének mai formája 1808-ban készült el. Barokkosításának 200-ik évfordulóján 2008 november 09-én ünnepélyes keretek között avatták fel az eseménynek emléket állító márványtáblát. A templom 1998-as felújítása során románkori festmények és egy románkori ajtó is napvilágra került. Jelentős értéket képviselnek Petrosovszky Manó falfestményei melyek szorosan kötődnek Füzér történelméhez. Az első festmény 1526-27-ben a Füzéri Várban őrzött Magyar Királyi Szent Koronának őrzését ábrázolja, a második pedig az 1676-ban elfogott és Egerfarmoson kivégzett Csepellényi György vértanúságának állít örök emléket. A füzéri templom tornyában a hagyományok szerint olyan harang szólott egykoron melynek hangja két falun túlra is hallatszott. E harangot azonban a háború során elvitték és helyére két kisebbet állítottak. 2006-ban a község önkormányzata harangjátékkal ajándékozta meg a falu lakóit és az ide látogatókat. A naponta többször és több dallammal felcsendülő harangjáték a Hegyközben egyedi és mára már a mindennapi élet részévé vált.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1526-27-ben a Füzéri Várban örzött Magyar Királyi Szent Korona emlékére

 

 

 

 

 

 FÜZÉRI REFORMÁTUS TEMPLOM

 

 

 

 

 

A Füzéri Református Templomot 1785-ben építették és a mai napig a helyi református közösség istentiszteleteinek a helyszíne. Az egyszerű épület legfőbb értékét a növényi és geometrikus mintákkal díszített - 1832-ben készült - festett fa mennyezet jelenti. A templomot, a várral a háttérben híres festőnk Ligeti Antal is megörökítette 1854-ben. A festmény hűen tükrözi a református templom akkori állapotát, ma már házak fogják közre és a ligetes idill is eltűnt. Az itató helyét kút váltotta fel, és a kis ösvény úttá nőtte ki magát.

 

Istentiszteletek minden vasárnap 9:00 órától.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy-Milic Natúrpark Látogató Központ és Várgondnokság

 

 

 

 

 

 

Tekintse meg a Megőrzött Értékek Világa című kiállításunkat, melyben betekintést nyerhet Füzér várának birtoklástörténetébe, megtekintheti természeti, kulturális értékeinket és épített örökségeinket, valamint ízelítőt kaphat Szalánc várának történetéből.

 

 

 

 

A kiállításban a múlt értékei hagyományos és interaktív felületeken jelennek meg. A modern technika által a feltárások alapján készített rövid animációs filmek segítségével hiteles képet kaphatunk egyes korszakokban a Vár felépítéséről pl.: a Füzéri Vár Árpádkori és XVII. századi valamint a kápolnáról készült animációs film.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További érdekes írásos, a mindennapi életben használatos leleteket tekinthetünk meg ezen kívül képnézegető, digitális puzzle és még sok érdekesség várja a látogatókat.

 

Nyitva tartás:

 

H-Cs  8:00 - 16:00
P: 8.00 – 14.00
Szo – V: 10:00 – 14:00

 

Belépő díj:
Diák, Nyugdíjas: 300,- Ft
Felnőtt: 500,- Ft

 


Elérhetőség:

 

Tel.: +36 47/540-014; +36 47/540-013
Hétvégén: +3630/421-15-92
E-mail: info@eszakzemplen.hu
Web: www.eszakzemplen.hu

 

 

 

TÁJHÁZ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Füzéri Várra vezető út mellett, a faluközpontban található Tájház 1879-ben épült, erről tanúskodik a 

 

mestergerendába vésett évszám. A házhoz tartozó kis portát patics (fonott léc) kerítés fogja közre, az 

 

udvaron látható egy zsúpfedeles kocsiszín s az alatta álló szénásszekér. Az épületben négy helyiség 

 

található: szoba, pitvar (konyha), kamra és istálló. A Tájház a XIX. századi Hegyközre jellemző építé-

 

szeti elemeket tükrözi: sárba rakott kőfal, döngölt agyagpadló, a fal védelmére épült tőc (ülőpad) és a 

 

kontyolt zsuppfedeles tető. A berendezési tárgyak, – melyek a füzéri lakosoktól származnak – ma nagy 

 

kulturális és eszmei értéket képviselnek. A XIX. századból származó tulipános ládák, a tükrös kép, 

 

festett karos láda, bölcső, szentképek, kézzel festett tányérok, és a különböző használati eszközök 

 

között a látogató megismerkedhet a paraszti élet viszontagságaival és szépségeivel. A Füzéri Tájház számos, évente megrendezésre kerülő haygyományőrző rendezvény helyszínéül is szolgál: 

 

Fonó, Csűrdöngölő, Falusi lakodalom. A Tájházról és rendezvényeinkről információt a következő 

 

elérhetőségen kaphat: 

 

Községünk egész évben gazdag programokkal 

 

várja a látogatókat!

 

Nyitva tartás: 

 

Egész évben, bejelentkezés alapján.

 

Levelezési cím:

 

Füzéri Tájház 3996 Füzér, Szabadság út 11. 

 

Gondnok:

 

Vida Sándorné: 30/663-8811, 47/340-121

 

További információk: 

 

Füzér Község Önkormányzata 

 

3996 Füzér, Rákóczi u. 2.

 

Tel.: 47/540-047

 

E-mail: info@fuzer.hu

 

www.fu

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1 089
Tegnapi: 1 571
Heti: 1 089
Havi: 48 120
Össz.: 3 595 602

Látogatottság növelés
Oldal: FÜZÉR
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2017 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: születésnapi versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »