ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

MEGGYESI ÉVA VERSEI

 

 

Minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül!
Mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles!

 

 

Az új kenyér

Az új kenyér, mely az asztalon van most,
legyen áldott, és oly finom,
hogy minden falatja ajkadhoz érve
gyógyírként hasson torkodon.
Isten áldása legyen a földön,
mindenkin, ki a földön él,
s ne tudhassa meg soha senki,
milyen is az, ha nincs kenyér.
Legyen a nappal békés és áldott,
legyen nyugodt az éjszaka,
minden embernek itt a földön,
s áldott legyen az otthona.
Magyarok élnek ezen e tájon
magyar hon ez a hős haza,
Ezer év tépett viharában,
mit nem tudott szétzúzni száz csata.
Talán nem érzik oly sokan most,
mit jelent ez az új kenyér,
pedig az íze sokkal másabb,
sokkal finomabb bárminél.
Istenem! Add, hogy végre egyszer
békében éljen e nemzedék,
ne sújtsa többé több csapás már,
ne érje oly sok szenvedés.
Legyen áldott az Úr az égben,
ki oltalmat nyújt e földtekén,
mindenkinek, ki hozzá fordul,
s megfáradt lelke hazatér.
Százezer év is kevés volna,
hogy leírjam azt, mi bennem él,
hisz oly kevés vagyok, mint egy porszem,
melyet szemembe fúj a szél.
Most annyit kérek csak, Istenem, hogy
ne hozz ránk többé szenvedést,
hozz nekünk végre boldogságot
a patakban ontott könnyekért.
Adj nekünk Uram békességet,
munkát, kenyeret, s új reményt,
hogy el tudjuk hinni, van jövőnk még,
s magyarnak lenni büszkeség.
A szeretetet, legyen olyan forró,
tiszta, s annyira végtelen,
mint a patakzó könnyek árja,
mely végigcsordul a szememen.
Hozd el a békét. S megbocsájtást.
Melytől a néped újra él,
áldd meg Uram, és nyisd meg a szívük
azoknak, kiknek oly sötét.

Írta: Meggyesi Éva

 

Úgy ballagtam

Úgy ballagtam a suttogó fák közt, keserűn, sírva, félszegen,
mintha világ dőlt volna össze bennem, áttörve mindenen.
Azt hittem, hogy csak nekem fáj úgy és másnak nincs olyan élete,
mely fájdalmat szül és keserű könnyet, s másnak talán csak jobb lehet.

S lám: a bokrok közt szenvedő arcot láttam, és kisírt szemeket,
s heves zokogás törte meg a csendben a néma perceket.
Idős nő ült ott. Egyedül, árván. Keze annyira remegett,
gyermeke képét szorongatta, s egyre hívta, de nem felelt.

Csak a telefon búgó hangja hallott, azután néma lett,
s elhaló hangon azt suttogta: mért nem jössz haza gyermekem?
Miért nem érzed, hogy hiányzol? S nem lelem helyem nélküled?
Nélküled többé nincs már otthon, hiszen a szobád oly üres.

Én csak ott álltam. Nem szóltam semmit, csak felé nyújtottam két kezem,
s elhaló hangon azt suttogtam, jöjjön: Az Isten áldja meg.
Biztos jön majd, csak messze él már, de attól ugyanúgy szeret,
s szíve mélyében éppen úgy él még a szülői szeretet.

Írta: Meggyesi Éva


 

 

Őrizz meg

Őrizz meg engem emlékedben
úgy,mint egy kedves idegent,
ki nem fért el már az álmaidban,
de örült, hogy melletted lehet .

Őrizz meg engem emlékedben,
bár most nem akarsz látni sem,
temess el engem lelked mélyén,
ne dobj el engem! Bármi lesz!

Őrizz meg engem mint egy képet,
mely fiókod mélyén ott hever,
portól lepetten ,elsárgultan,
s nem emlékszik rá senki sem .

Őrizz meg engem ! S ha nem lesz senkid ,
megtörve ,búsan ott heversz ,
jusson eszedbe! Valaki rád vár
kitárt karokkal, csendesen .

Írta: Meggyesi Éva

 


 

 

Akkor is várj

Akkor is vívd meg a harcod,
ha úgy érzed nincs tovább,
ha fáradt lábad megremeg,
akkor is menj tovább.

Akkor is várj, ha megtörik
már benned a varázs,
ha úgy érzed, hogy nem izzik
már szívedben parázs.

Akkor is várj, ha elválaszt
most tőled száz határ,
hiszen néha egy mosoly is
egy néma biztatás.

Lehunyt pilláim mögött most
nem látok semmi mást,
csak a szemed, mely oly szép, mint
a kéklő óceán.

Akkor is higgy, ha nem tudok
melletted lenni már,
hisz visszatérek, jól tudod.
Ne add fel! Várj reám!

Írta: Meggyesi Éva 



 

 

 

Ünnepre Uram

Ünnepre Uram csak annyit kérek,
ne legyen könny az arcokon,
ne nyomja szívét senkinek bánat,
s mosoly legyen az arcokon.
Ne legyen harag, ne legyen bosszú!
Békét, és csöndet áhítok.
S az angyalok, melyet annyira várnak
szálljanak be az ablakon.
A kőszívet, amely jégtömbbe zárva
érzéketlenül ott dobog,
olvaszd fel! Mint a jégvirágot
a napsütötte ablakon.
Én úgy szeretném, hogy minden embernek
áldott legyen az ünnepe!
Hogy el tudja hinni, holnap jobb lesz
s lesz majd munkája, kenyere.
Ó Uram! Én csak annyit kérek,
vesd reánk végre tekinteted,
Hozz el egy békés, jobb világot,
hol nem szenved hiányt senki sem!

Írta: Meggyesi Éva


 

 

Van annál nagyobb

Van annál nagyobb fájdalom,
ha könnyben úszik a két szemed?
S mégis: kiért a könnyed hullik,
nem tudja, mennyire szereted.
Hiába látja, szemeidben
mennyire fényesen ragyog,
nem érdekli, bár lehoznád néki
az égről a legszebb csillagot.
Van annál nagyobb fájdalom,
ha látod, semmibe vesz,
s a könny mit miatta hullatsz,
lelkéig sosem jut el.
Hiába égeti bőröd,
míg arcodon végigcsorog,
sosem tudsz megkönnyülni,
míg szíved ki nem nyitod.
Felejtsd el. Temesd a múltat.
Az már csak álomvilág,
hol lelked viharként tombol,
s nem hallja senki szavát.
Szakíts át minden kis gátat
mely örök rabságba zár,
oly gyorsan suhan az élet.
Szeress. Még száz csoda vár.

Írta: Meggyesi Éva 

 


 

Olyan vagyok

Olyan vagyok, mint az augusztusi égen
feltűnő foltos fellegek,
melyek még őrzik a nyár melegségét,
de már őszidőt sejtenek.

Bár a szívemben ott ég a szikra, 
és kioltani még nem lehet,
de már érzem, hogy lassabban izzik, 
s fázom. Nem ad már meleget.

Olyan vagyok, mint őszi elmúláskor
a földre lehulló fonnyadt falevél,
amelyik lehullva, sárgulva hullik,
amikor nyögve a földre ér.

Mint a suttogó akácos erdő, 
amely a szélben sírva megremeg,
én is ugyanúgy félek, és várom, 
hogy újra fogjam a kezed.

Tudom, hogy minden összetört bennünk 
mikor nem tudtam, hogy szeresselek,
hisz olyan sok minden közöttünk állt már, 
s nem mertem hinni, hogy szeretsz.

És most itt vagyok. Vigaszra várva. 
S tetőled várom, hogy hozzám siess,
nem kérek semmit, csak csendesen várok, 
nélküled minden sivár. És üres.

Írta: Meggyesi Éva


 

 

Ez a föld

Ez a föld, ahol megszülettem,
olyan tágas és végtelen,
ezt a porhanyós feketeföldet
nem pótolhatja semmi sem.

A Sárréti tájak csodás varázsát,
a zizegő nádat, az éji neszt,
valahol mélyen magamba zártam,
s örökre itt lesz énvelem.

A csattogó ostort kint a réten,
mely csordát, nyájakat terel,
ma is úgy hallom még fülemben,
mintha itt szólna, idebent.

A szíkfű szirmait ujjaim közt
szinte gyógyírként ízlelem,
és a hatalmas búzatáblák
szinte aranylón díszlenek.

A repceföldek, a napraforgó,
mind, mind csak nékem integet,
mintha mondaná, s egyre hívna,
jöjj, és ne menj el sohasem.

Bármerre jártam, bárhol éltem,
visszahúzott a vén szívem,
nincs más hely nekem itt a földön,
ahol boldogan élhetek.

Csak a Sárrét, mely magához csábít,
mint az anyát a gyermeke,
mely szívének minden dobbanását
sajgónak érzi nélküle.

Itt születtem. És itt szeretnék
pihenni majd a föld alatt,
hol az őseim olyan mélyen,
s olyan régóta nyugszanak.

S valahol lent majd álmaimban
mindig, örökké itt leszek,
itt, az alföldi rónaságon,
amely oly kedves énnekem.

Írta: Meggyesi Éva 

 


 

 

 

 

Nyugalmat szeretnék

Nyugalmat szeretnék végre!
Napfényt , a dombok oldalán,
szelíd felhőként elsuhanni
onnan,hol bántottak talán.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békében élni csöndesen,
és minden rosszat elfeledni,
mielőtt vár a végtelen.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békét,és kedves arcokat!
Hogy eltudjam temetni végre,
mi minden ízemben felkavar.

Nyugalmat szeretnék végre!
Hogy ne vágyjak vissza már soha,
s hogy ne érezzem ha könnyeket hord
szemembe a szülőföld pora.

Írta: Meggyesi Éva

 


 

 

Lelked fagyos föld.

rám köszönt a téli alkonyat
s a sűrű néma ködben nem látom arcodat.
Hangod sem hallom,hiába kereslek,
térben és időben hiába követlek.

Lelked fagyos föld,szíved jéghideg
felmelegíteném,de úgysem éri meg.
Hiába adnám szívem melegét
megfagyott lelked úgy sem értené.

Hisz puszta hideg tél lenne otthonom
jégcsappal terítve lenne vánkosom.
s ha mégis olvadna megfagyott szíved
puszta hidegétől lelkem halna meg.

Írta: Meggyesi Éva 

 

 

 

Meggyesi Éva: 
Múlnak az évek

Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.
Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.
Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.
De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.
Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.
Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.
Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.
S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.
Mégsem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.
Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.

 

 

 


 

Meggyesi Éva

 

Tudnál e szeretni


Tudnál e szeretni engem
amikor senki sem szeret?
Tudnál e őrizni engem
akár egy apró gyöngyszemet?

Tudnál e szeretni engem,
ha már az arcom megfakult,
tudnál e szeretni úgy is
ha hajamra hó és dér lapul?

Tudnál e szeretni engem
ha neked adnám a szívemet?
Borongós,hűvös téli estén
melengetve a lelkemet?

Ha csönd kell, én leszek a csönded!
Ha magány,én magányod leszek,
csak messziről szeretlek némán,
de ha kell, melletted leszek!

 

 

 

 

 

Meggyesi Éva

 

Ölelj át engem

 

 

 

Ölelj át engem, kérlek: fázom.
Már hűvösek az éjszakák,
sűrű köd lepi a tájat,
szél fúj, és zúzmarát szitál.
Melegíts. Ölelj magadhoz.
Simulj rám, mint egy nagykabát,
mely finoman, hozzám simulva
takar be, s meleget ád.
Nem kell a szó, ne mondj most semmit,
csak csönd kell, ne tétovázz.
Bújj hozzám kérlek, hadd érezzem
orromban bőröd illatát.
Nem kell a fény. Jó a sötétben,
hisz szemed világít reám
a homályban, akár egy csillag,
mely az égboltról néz reánk.
Ölelj át. Ahogyan én is.
Nem kell most, hidd el, semmi más,
csak melegség, mely belőled árad,
mely úgy fűt fel, akár a láng.
Olyan jó. Maradj még: kérlek.
Ma éjjel vigyázz reám,
hisz tudod, annyira félek,
oly sötétek az éjszakák.
Szeress úgy, ahogyan én is.
Szelíden, türelmesen
Szeress, és törd át a gátat,
amely még köztünk lehet.
Hidd el, hogy szeretlek én is,
mint a legtisztább levegőt,
mely felfrissít engem, és éltet,
testembe adva új erőt.
Szeress, hisz ki tudja, holnap
mivé válik az életünk,
most szeress! Ki tudja holnap
mi vár ránk, mire ébredünk.

 

 

 

 

 

Meggyesi Éva

 

Ne ott keress

 

---

Ne ott keress, hol ragyog a napfény,
s csillámot vet a homokon,
ott keress engem a kihunyt sugárban,
hol nem süt a nap, én ott vagyok.

Ne ott keress, hol örökké nyár van,
s átsüt a fény a bokrokon,
ott keress, ahol nyúlnak az árnyak,
s szél süvít át a lombokon.

Keress ott, ahol csikorgó tél van,
s a megfagyott világ úgy vacog,
hol az ereszen jégcsapok lógnak,
dermedtté fagyva, ott vagyok.

Hol a hópehely kristály-fehéren
csillog át minden ablakon,
s jégvirág csipke függönyt képez,
halott-fehéren, ott vagyok.

Némán megbújva, szavak nélkül,
dértől belepve ott vagyok,
s várom, hogy jöjjön valami fény is,
Amitől újra olvadok.

S ha rám találsz, melegíts engem,
olvaszd fel, ami rám fagyott,
nélküled halott a lelkem,
melegíts fel, míg olvadok

 


 

Meggyesi Éva

Otthon


Otthon,hol kékebb az ég is
otthon,hol zöldebb a fű
otthon, mi vigaszt nyújt nékem,
amikor sorsom keserű.

Otthon,hol nem bánthat senki
amikor néha rossz vagyok,
otthon,hol lágyabbak az esték,
s melegebbek a hajnalok.

Otthon,hol kiöntöm bátran
minden fájdalmam,haragom,
otthon,hol szerettem élni,
s most fájó szívvel,de itt hagyom.

Nem viszek magammal semmit,
koncokként másokra hagyom,
de álmomban mindig visszatérek,
hisz a szívemet itt hagyom.

 

 

 

 

Meggyesi Éva

 

Oly kevés kell


Oly kevés kell a boldogsághoz!
Néha elég egy forró ölelés,
egy kedves szó, amely elvarázsol
akár a hívó messzeség.

Oly kevés! S néha ez is oly sok!
Hiába vágysz rá szüntelen,
elillan tőled lepkeszárnyon
akár a múló képzelet!


 

Meggyesi Éva

Szeretnék egyszer még


Szeretnék egyszer még boldogan élni
messze hol csönd és béke van,
temetni mindent mi nem hagyott élni
s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.

Szeretnék olyan messzire futni
hogy utol ne érhessen senki sem,
új álmokat és új reményt keresni
s ne zavarjon meg semmi sem.

Szeretnék végre megnyugodni
hogy ne sírjam többé át az éjszakát,
feltörő könnyemből szivárványt fakasztva
újra megtalálni százezer csodát.

Szeretnék hinni a kimondott szóban
hol nemes léleknek nyílik a virág,
zúgó viharként söpörve a rosszat,
hogy megtisztuljon e megromlott világ.

 

 

Meggyesi Éva

Egy régi kép.


Egy régi kép, egy régi álom
amely előtör hirtelen,
felszakít minden régi álmot,
melyet feledni vágyol szüntelen.

Csapongva szárnyal lelked mélyén
akár a dühöngő szelek,
s újult erővel tör fel benned,
ami már régen elveszett.

Adj ki magadból mindent, mi éget!
Ne tartson vissza semmi sem!
Nem szabad többé visszanézned,
csak sebeid téped fel szüntelen!

Dobj ki mindent, mi hozzáláncolt!
S újult erővel menj tovább,
azon az úton mit kitapostál
hisz neked is nyílik még virág!

 

 

 

Meggyesi Éva

Hogy is tudnálak...


Hogy is tudnálak elfeledni téged
Hisz te hoztad hozzám a színpompás tavaszt,
Szürke téli fagyból napfényt varázsoltál
S illatos virággal díszítetted azt.

Még ajkamon érzem csókjaidnak ízét
S orromban érzem a bőröd illatát,
Még most is melegít forró ölelésed
Mely feltépi bennem emlékek hadát.

Még most is látom a tarka délibábot
Mit illó reménnyel hintettél felém,
Még látom a mosolyt ajkad szögletében
De a szemeidben kihunyt már a fény.

Még most is bennem él minden édes emlék
Mely feljajdul bennem most is hirtelen,
S bár tudom: neked csak játékod voltam
Mégis te voltál mindig mindenem!

 

 

 

Lehetsz még egyszer

Lehetsz még egyszer te is oly mélyen,
hogy nem bírod már, ha bántanak,
hogy kicsordul könnyed egyetlen szótól
s végigszántja az arcodat.
Lehetsz még egyszer te is oly gyönge,
hogy nem bírod már a terhedet,
S a megannyi súly mely vállad nyomja,
megtépázza a lelkedet.
Lehetsz még egyszer te is oly csalódott,
Hogy nem tudsz már bízni senkiben,
Kit kifosztottak,és elárultak
Nem tud már bízni senkiben.
Lehetsz még egyszer te is oly árva
S nem marad melletted senki sem,
Ki kifosztott egyszer, s elárult téged
nem tartja vissza semmi sem.
Akkor majd sírsz! Jó lennék én is!
De ki tudja, akkor hol leszek!
Ma még várom, hogy rám támaszkodj
De ha nem kellek, elmegyek.
Nem várok tovább! Mért is várnék?
Hisz nekem sincs másik életem!
Légy boldog! Én csak azt kívánom,
s ne törjön össze semmi sem!

Meggyesi Éva

 

 

 

 

 

A boldogság

A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.

Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.

Meggyesi Éva

 

 


 

 

 
Úgy kellene...
 
 
 

Úgy kellene minden percet élni,
úgy szeretni, olyan lelkesen,
mintha félnél minden egyes percben
mit szerettél, elveszítheted.

Úgy kellene, oly forrón szeretni,
hogy szívünkből ne múljon sosem
a szeretet, amely összeláncol,
s megszépíti minden percedet.

Úgy kellene félteni, és óvni
egymást, mint a drága kincseket,
mely ott ragyog szíved legmélyében,
s nem pótolja többé semmi sem.

Úgy kellene minden percet élni
Olyan féltve, oly türelmesen,
mintha minden az utolsó volna,
mit az élet megadott neked.

Úgy kellene mindenkit szeretni,
hogy érezze mily fontos neked,
s ne engedjem soha messze menni,
ha valaki őszintén szeret.

S úgy kellene minden percet élni,
hogy talán az utolsó lehet,
s szeretni a legutolsó percig,
míg érzed, hogy dobban a szíved.

Meggyesi Éva





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 504
Tegnapi: 2 509
Heti: 504
Havi: 34 931
Össz.: 3 841 238

Látogatottság növelés
Oldal: MEGGYESI ÉVA VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2017 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szülinapi versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »