ŐSZ

 

 

 

 

 

 

 

Szuhanics Albert:Szeretem az őszirózsát

Szeretem az őszirózsák,
késő virágzását.
Csodálom a hamvas szirmok,
színes ragyogását.

 

 

 

 

 

 

Őszi hangulatok
Írta:Törő Zsóka

Ilyenkor, ősz táján gyakorta bús vagyok,
Torkom fojtogatják borús gondolatok.
Fáj látni, hogy lassan pusztul a természet,
Ami eddig szép volt, viszi az enyészet.

Pedig csak elfáradt szakállas Ősz Apó,
Mint egy öreg ember...ez olyan megkapó...
Felkészül a télre, leveti ruháját,
Felveszi helyett hófehér subáját.

Hosszú álmot alszik, erőt gyűjt tavaszra.
De nem lehet okunk semmilyen panaszra,
Hiszen mielőtt még levetkőznek a fák,
Lombjukon virulnak díszes báli ruhák.

Színpompás levelek táncolnak, keringnek,
Boldogok, mielőtt a földre kerülnek.
Nézem ezt a csodát, örülök a tájnak,
Örülök a szelíd, őszi napsugárnak.

Szeretem a bőröm cirógató szellőt,
Vörösbe, sárgába öltöztetett erdőt.
Megőrzik a versek, fotók és festmények,
Örök kinccsé válnak ezek a szépségek.

 

 

 

 

 

 

 
Tokaji Márton

Suhan az ősz

Fáknak levelei rozsdabarna, sárga,
De néhol vörösbe hajlik át az árnya.
Erdei utakon széllel együtt futnak,
Őszi hangulatban szinte kavarognak.
A Nap enyhe sugara simítja a tájat,
Öleli csókolja a gyönyörű fákat.


Két évszakon át lombjait csodálta,
Úgy érzi itt hagyják és most ő lesz árva.
Már minden hiába megjött az elmúlás,
Kikeletkor lesz majd csak megújulás.
Addig eső könnye hullik majd a tájra,
A fák alszanak a tavaszra várva.

 

 

 

 

 

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

 

 

 

 

Stignor István

Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében, 
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon...

 

 

 

 

Mese az őszi szélről

Őszi szél játszadozik a napsütésben, 
válogat, hulló levelek tengerében. 
Vajon pirosat, sárgát, vagy azt a barnát, 
ugyan repülni melyikőtök akár hát? 

Forgószelet játszok, felkapom, megrázom 
meglesem, melyik hogyan táncol, megvárom, 
Amíg ismét földre érkezik mindahány 
felemelem újra a szellő hintóján. 

Őszi szél, itt volt, de már messze jár, 
tova futott, mezőn s hét határon át. 
Szántóföldek bickes-buckás dombjain, 
hátha segíthet az emberek gondjain. 

Fel-fel néz, a paraszt az eget kémleli, 
kiadós esőért az Urat kérleli. 
Oh, Uram! Adj kiadós esőt nekünk, 
hamarosan földünkbe magvakat vetünk. 

Őszi szél, hallottakon elgondolkozik 
elmúlás, mégsem az őszre vonatkozik? 
Vetés? Jövőben való hitet hordozza, 
akkor ez felkészülés a boldog tavaszra. 

Megérte, hogy mezőt határt barangoltam 
kiscsikómat hajtottam és lovagoltam. 
Rájöttem az ősz is tud meseszép lenni, 
Mindössze nyitott szemmel észre kell venni! 

 

 

 

 

 

 

Tóth Árpád: A vén ligetben... 

A vén ligetben jártunk mi ketten, 
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; 
Hozzám simult félőn, ijedten, 
S éreztem: nem a régi már. 
Sebtiben suhantunk, halk volt a hangunk, 
S csendes volt a szívünk nagyon, 
És mégis csókba forrt az ajkunk 
Azon a sápadt alkonyon. 
Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve 
Lehullott egy csöpp csipke-rom, 
Fehéren és halkan röpült le, 
Akár egy elhervadt szirom. 
Szeme rám nézett kérdőn, búsan: 
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd) 
Ily szomorúan, ily koldusan 
Mért hívtuk egymást ide? mért? 
S mondta, hogy késő már az éj, s ő 
Megy... mennie kell... s elfutott. 
Hallottam haló zaját a lépcsőn, 
S nem tudom, meddig álltam ott. 
Aztán... le s fel jártam a parkban, 
Mint aki valakire vár. 
Gázolt a sarkam síró avarban, 
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

 

 

 

 

 

Zelk Zoltán: Ez már az ősz 

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök, 
dalt próbál szegény, a füvek között. 
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó - 
nem nótaszó ez már, de búcsúszó. 
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. 
Közeleg a rozsdaszínű áradat. 
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött - 
elnémul a rigó, el a tücsök 
Mily korán jő, mily korán tör felénk - 
hogy kortyolnánk még a nyár melegét! 
Be üres is volt idén a pohár, 
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár! 
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák 
az őszi ég keserű sugarát. 
Hiába isszák, nem ad már erőt, 
csügged az ág, sárgára vált a zöld 
Csügged az ág, ejti leveleit.- 
Ó, ha az ember is a bűneit 
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen, 
de állhatnék telemben bűntelenül.  

 

 

Wass Albert

Ha jön az Ősz



Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?
Ha akkor eljössz:
áld'ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.
Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha 

Wass Albert
Őszi dal........



Elmentek már a madarak, a fecskék,

csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték,
csapongó vágyaim: hogy visszajössz.
De elmentél. Veled a nyár, az álmok,
csak szél süvölt és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
és fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.
Neked nagyon hideg volt itt az élet,
nem jött bíborral már az alkonyat,
s megsemmisült sok délibáb-reményed
csillagtalan, nagy éjszakák alatt.
De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
s nem kérek tőled semmi, semmi mást:
csak jer vissza; s én rózsákkal behintem
-körülötted az őszi hervadást.

BEJEGYEZTE: MYSTYK 

 

 

Takáts Gyula: Szüreti vers Szüretelnek, énekelnek, Láttál-e már ennél szebbet? Dió, rigó, mogyoró, Musttal teli kiskancsó. Sose láttam szebbet! Akkora fürt, alig bírom, Egy fürtből lesz akó borom. Dió, rigó, mogyoró, Csak úgy nevet a kancsó. Az sem látott ilyet. Az öregnek aszú bor jár, A gyereknek must csordogál. Dió, rigó, mogyoró, Szüretelni, jaj, de jó! Igyunk erre egyet!!!

 

 

 

 

 

 

 

Hárs László: Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfa-levelet,
néhány sor zöld szöveggel.

az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásokon zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja;
és újdivatú kalapot
nem visel már gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,
üres az erdő, árva.
S a szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva." 

 

 

 

Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik. (Albert Camus)  

 

 

 

WASS ALBERT: ŐSZI HANGULAT

 

Mikor a hervadás varázsa 
megreszket minden őszi fán, 
gyere velem a hervadásba 
egy ilyen őszi délután! 

Ahol az erdők holt avarján 
kegyetlen őszi szél nevet, 
egy itt felejtett nyár-mosollyal 
szárítsuk fel a könnyeket! 

Hirdessük, hogy a nyári álom 
varázsintésre visszatér, 
s a vére-vesztett őszi tájon 
csak délibáb-varázs a vér! 

Hirdessük,hogy még kék az égbolt, 
ne lásson senki felleget, 
hazudjuk azt, hogy ami rég volt, 
valamikor még itt lehet! 

Ha mi már nem tudunk remélni, 
hadd tudjon hinni benne más; 
hogy ezután is lehet élne, 
hogy tréfa csak az elmúlás! 

A nyári álmok szemfedője 
övezze át a lelkedet, 
amíg a tölgyek temetője 
hulló levéllel eltemet! 

 

 

 

Polgár István: Szeptemberi vendég

Hull az eső. Monoton
kopogását hallgatom.
Vendég kopog, ismerős:
bebocsátást kér az ősz. 

 

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül. 

 

 

 

Emlékszel? Május volt, kéklett a tó, mosoly volt minden, mint szemedben, azóta ősz lett. A tópart ködös, azóta én is komor, néma lettem. (Antalfy István)  

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: ŐSZ
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat