POLLER ILDIKÓ VERSEI

 

 

Baráti kéz

A fájó lét, ha lelked összetöri, 
szólj csak, s kezem könnyed letöröli. 
Olykor, ha viharfelhők gyűlnek föléd, 
amelyből bánatzápor hull majd feléd, 
tudni fogod, hogy mindaz tőled ered, 
útjába állni ne próbálj, nem lehet. 

Baráti szó, tán segít majd a bajon, 
szeretnék látni mosolyt az arcodon. 
Tudom az élet, kereszteket rak rád, 
legyél mindig erős, ne gyötörjön önvád. 
Itt vagyok én, majd enyhítem terhedet, 
olyan régóta egymagad cipeled. 

Jó barátként, majd vigaszt nyújtok neked, 
és örömödben is osztozom veled. 
Kérlek hát, ne add fel soha a reményt, 
te írd saját sorsod, akár egy regényt. 
Ne lássam többé könnyesen arcodat, 
villantsd felém inkább a mosolyodat. 

Életünk bizony, olyan nagyon rövid, 
bánatot vess el, legyél boldog megint. 
Fogom kezed és mutatom az utad, 
amelyre lépni sohasem áldozat. 
Itt van neked egy baráti szeretet, 
amely ha kell gyógyítja lelkedet. 

Az vagy nekem, mint szomjazónak a víz, 
mint édes, krémes süteménynek az íz. 
Te vagy ki lelkem másik felén lakik, 
legyek én az, ki tenéked adatik. 
Mi ketten együtt minden bajt legyőzünk, 
egymást segítve, bánatot elűzünk.

 

 

 

Poller Ildikó: Tavasz

Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.

Tavaszi szél kering patakon, rét felett,
látom a víz színén lebegő levelet.
Csokorba szedem a mezei virágot,
melynek az illata betölti szobámat.

Hazafelé erdőn át vezet az utam,
némaság megtörik ha gallyra lép lábam.
Madarak szállnak el riadtan felettem,
sietve lépkedek vár már a kedvesem.

Erdőből kiérve, még egyszer megállok...
"természet ölelj át, nyugalomra vágyok
ledobva magamról, gondom és bánatom,
lelkemről lerázva fájdalmas járomom."

Most hazatérek, de máskor is eljövök,
mert az élet zűrös, a rohanás örök.
S ha újra csordultig telik a "pohár",
visszatérek ide, hol örökös béke vár.

 

 

 

Poller Ildikó: Lelkem kamrái

Lelkem mélyén van két kamra, 
jónak, rossznak hordozója. 
Fájdalmak és szenvedések, 
szeretetek, szép emlékek. 

Mindkettőre szükségem van, 
segítenek a sorsomban, 
jövőm fontos kovácsai, 
új kezdetem tanítói. 

Régi fájó bús emlékek, 
általuk tanul e lélek. 
Szép napok, mik egykor voltak, 
bánatra enyhülést hoznak. 

Velem együtt jönnek tovább, 
sodorják sorsom fonalát, 
választás előtt ha állok, 
mindkét kamránál megállok. 

Mindegyiket sorra veszem, 
tanácsukat megszívlelem, 
ők fogják majd eldönteni, 
mi a helyes, mit kell tenni. 

Lelkem mélyén áll két kamra, 
jónak, rossznak hordozója, 
amíg velük tudok élni, 
addig nincsen mitől félni.

 

Oldal: POLLER ILDIKÓ VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat