ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

 

 

 

 

MONOK ZSUZSANNA "Kikelet"

 

VERSEI és KÉPEI

 

Monok Zsuzsanna Kikelet
EGY FESTMÉNY SZÜLETÉSE

E vers, RUSZTIKUS kosár c. festményem margójára született.

Kandúr Bandi, mit csináltál?
Megint a kamrában jártál?
A sok gyümölcs szerte-széjjel;
mi történt itt a múlt éjjel?
Feldöntötted a kosarat;
benne gyümölcs ─ alig maradt.
No, ezért most megdorgállak;
takarodj, mert eltángállak.
Különös ez a csendélet,
amit rendezett az élet.
Mi lenne, ha megfesteném?
és a bajból enne egy kép?
Nehéz téma. Hozzá kezdjek?
Kérdés az, hogy van-e merszem?
Nagy munka lesz, azt már látom;
ám, döntöttem ─ , nem hátrálok.
Először is ─ háttért festek;
minden képet azzal kezdek.
Utána jönnek a tárgyak,
melyek előttem sorjáznak:
Egyensúlyát vesztett kosár,
rajta, míves vesszőfonás.
Jaj, Istenem! Hogy is kezdjem,
hogy a fonás rendbe menjen?
Nagy szükség lesz itt vázlatra,
nem festhetek csak látszatra.
A kosárnak fül is dukál,
mely bírja a gyümölcs súlyát.
Koncentrálok, míg pingálok:
helyesek-e az arányok?
Majd a gránátalmák jönnek;
és faágak ─ sárgás-zöldek.
Szülőfürt is lesz a képen,
és árnyékok ─ mindenképpen.
Lefestettem, mi megejtett;
ecsetemben ─ ennyi rejlett.

30X40cm
olaj, farost
( 2016. aug. Paks, Nógrádi festőtanoda festőtábora, 2. nap)

 

 

 

 

Kortárs festők képeihez 6.
Nagy Katalin BORUL c. festménye nyomán

Monok Zsuzsanna Kikelet
ZIVATAR KÖZELEDIK

Szivárvány színében tobzódik a lég.
A színes felhőnyáj nem sok jót ígér;
mint sújtásos selyem, olyan most az ég;
szinte érezni a zivatar izét.

A horizont szélén látszik, hogy esik.
A szabadban lévők legjobban teszik,
ha a lépteiket gyorsabbra veszik;
a zivatar szele ─ már közeledik.

Hajlanak a bokrok, hajlanak a fák.
Láthatóan feszült e nyári határ.
Félő, földre kerül a búzakalász.
Jaj! ─ Miből lesz akkor kenyér és kalács?

S láss csodát! A szél kerülte e tájat;
ismét magasba nyújtóznak az ágak.
Hajszála sem görbült a gabonának,
és a számtalan szebbnél szebb virágnak.

Az éltető Nap sárgán kiviláglik;
ám nem siet, még kicsit bújócskázik;
a korongja csak opálosan látszik.
Sebaj! ─ a táj így is fényben pompázik.

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet
NYÁR VÉGI ALKONYAT

Suttogóra fogta
hangját már a nyár;
itt-ott csiripel csak
néhány kismadár.
Kopottas a rét is;
fakó a határ;
sápadtak a színek,
s több a szürke már.

Ám, az ég még virgonc,
színes táncot jár.
Bodros, fehér felhők,
mint szép látomás
egymásba karolva
táncolnak tovább;
kivillan a sárga,
a táncuk nyomán.

Felveszik a ritmust,
a barnák is nyomban;
ott terem közöttük,
a kék is a sorba.
A réten minden tócsa
mintha tükör volna,
ez árnyalt színképpel
merül az alkonyba.

Muskó Piroska  Alkonyati színek című festménye

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:

 

NÉZD, KEDVES!

 

Nézd, Kedves! Ismét felvirradt egy
reményt keltő, szép, tavaszi nap.
Tengernyi sziromlevél ébred
a virágzó szilvafák alatt;
közben ─ akolnyi felhőbárányt
terelgetnek a napsugarak.

 

Mondd, Kedves! Érzed, ahogy lüktet
a földanya pulzáló szíve,
és ezred évek múltával is
meg-megújul kikelet-hite?
Majd abból telik új élettel
a csobogó patakok vize?

Nézd, Kedves! Mennyi virág ébred
a kiskertek álomszép ölén!
Élénkül a moha is ─ a fák
észak felé nyújtózó tövén,
és fürge gyíkok napfürdőznek
a hajdani lépcsőzet kövén.

Mondd, Kedves! Ugye érzed, mily’ szép
vágyat kelt a tavasz mosolya?
Hogy észrevétlen lelkünkben is
születik egy eleven csoda;
melytől létünk új irányt vesz, mely
nem magányos, s nem is mostoha.

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
TÉLI KÉP

 

Koromfüstös zord felhőket
pingál ecsetem,
de már közben az elmémmel
a fényt keresem.

Képzeletben várat festek,
karcsú-magasat,
eléje egy keskeny utat,
jócskán havasat.

Képzelgésem tett követte,
készen lett a vár,
körötte, a havas táj is
szépen fénylik már.

Gondolatom tovább repít,
módosul a kép:
úgy döntöttem a vár mellé
tó is kéne még.

A tó köré kis cserjesor
lombját-hagyottan,
a víztükör meg terüljön el
kéklőn-fagyottan.

Szorgoskodik az ecsetem,
fákat is festek,
melyek, ez ódon váramnak
őrzői lettek.

Ezen felül, még mi-minden
került a képre? ─
Rábízom a szemlélődő
képzeletére.

 


 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
Közeleg az ősz

 

A'gusztus van, nyár utolja, közeleg az ősz. 
Szőlőtáblák sorai közt rejtőzik a csősz. 
Érik már a zalagyöngye, és a muskotály, 
döngicsélnek a darazsak az illat nyomán.

 

Néhány röpke pillanat és tovaszáll a nyár. 
Napról - napra színesebbek köröttünk a fák. 
Némán állok, csodálom a platán levelét, 
s hallgatom a szellőzúgás kellemes neszét.

Lombok közül még a kék ég kacsintgat reám. 
Tán, míg csendben elmerengek, az idő is megáll... 
Kellemesen simogat a napfény melege, 
s nem érzem, hogy robogna az idő kereke...

Hej! - pedig, az nem pihen meg, gurul csak tovább. 
Egy-kettőre szeptember lesz az útja nyomán. 
Ám, még nyár van, nyár utolja, kellemes meleg. 
Élvezzük hát e szép időt, ameddig lehet!

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna kikelet
AZ ELSŐ CSÓK - valós története-

 

Ironkodom - pironkodom, míg szaladnak a sorok.
Szégyellem is elmesélni, miként történt a dolog.
Talán - tizenhét múlhattam, mikor szerelmes lettem.
Történt, hogy egy csinos fiú vonzásába kerültem.

Ha megláttam, izgalmamban gombóc lett a torkomban;
azt gondoltam, kitalálta, mennyit reá gondoltam.
Majd amikor nagy titokban belenéztem szemébe,
éreztem, hogy én is neki sokszor voltam eszébe'.

Két szép szeme úgy ragyogott, mint a fekete gyémánt,
meg is gyújtotta szívemet, mint villámlás a szénát.
- Jaj, Istenem! - Mi lesz velem, ha meg akar csókolni?
Tán, elfussak? No, de akkor mit fog rólam gondolni?

Vártam is rá, vágytam is rá, bár nem tudtam, miként lesz.
No, és aggódtam is attól, hogy valaki észrevesz.
Aztán egy szép, téli este mikor hazáig kísért,
váratlanul szájon csókolt, s nem kérdeztem, hogy miért....

Megijedtem...Attól féltem, Magdi néni meglesett,
ki a zsalugáter mögül rendszeresen kémkedett.
Szerencsém volt, mert ez egyszer elfelejtett kinézni,
de azért én nélküle is tudtam magam szégyellni....

Beszaladtam, szüleimre nem is mertem ránézni;
Lázas lettem, a csók helye ugyancsak kezdett égni.
Másnap reggel szájam széle hólyagoktól csillogott.
Feltűnő volt és sokáig fájdalmas nyomot hagyott..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet

 

TÉL-VÉGI ZSONGÁS

 

Libbenő szellőtől hajlik a nád.
Szitáló esőben fürdik a táj.
Tavaszi illatot lehel az ág.

Madárcsicsergés a fejünk fölött.
Krókusz-fejecskék a rögök között.
Ébredő napfény a platán mögött.

Duzzadó rügyek az orgonafán.
Szerelmi zsongástól boldog a lány.
Testében, lelkében tombol a vágy.

Kikeleti álmok völgyön, s hegyen,
Az ember vágya hogy boldog legyen.
Ám, ezért valamit - kell is - tegyen!

 

 

 

 

 

Illusztráció az Internetről.

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
Ötven év múltán

 

Kinn a fagy honol, míg benn a jó meleg.
Megszólal a férfi: - Add a kis kezed!
A törékeny asszony szeme réveteg;
a férfi hangjára szíve megremeg.
Ötven éve annak, hogy útjuk közös,
s bizony sokszor volt az nagyon is rögös.
- Adom én Kedvesem örömest a kezem.
Áldom Istenemet, hogy Te vagy nekem.
Könny csillan az asszony mélytüzű szemén,
s huncut mosoly bujkál szája szegletén.
Átölelik egymást úgy, mint annyiszor,
észre sem veszik, hogy kinn a fagy sikolt.
Lehet idő s élet bármily mostoha,
érzik, nem hagyják el már egymást soha.

 

 

 

 

 

 

Ugye, már nem is mondok újat, ha azt írom, hogy e versem ihletőjét - az alábbi nagyon szép festményt - szintén Nógrádi Katalin festette.

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
A TORKOS ENYÉSZET

 

 

 

Az elmúlás - fogást talált mindkét tanyán,
hogy miféle lesz sorsuk, már nem is talány.
Fogát feni rájuk a torkos enyészet,
felfalni készül lassacskán az egészet.

 

 

 

Már lepedőkben hullik le a vakolat,
a rothadó tető ontja a szagokat.
Függöny helyett meszelés van az ablakon,
nem lehet belátni este, se hajnalon.

 

 

 

Régimódi bicikli az út túl-felén.
Régen túljutott már az élete delén.
Azért még gurulhat az állaga szerint…
Gondolhatom, a postás jött vele - megint.

 

 

 

Vélem, a szomszéd házban lakik valaki,
mert, hogy ép a teteje, és a falai.
Ám, körötte sincs ápolt, virágos udvar,
Mindent beborít az égig érő dudva.

 

 

 

Megállt az idő, vagy visszafelé halad?
Élet e házakban sokáig nem marad.
Vaj’n, miféle rossz dolog történt e tájon? -
vagy átok fogott talán mind a két házon?

 

 

 

A szem, az enyészet tényével szembesül,
melytől a lélek szorongva elcsendesül.
Tudjuk, a világi dolgok mind elmúlnak,
helyet hagynak egy más’ születő újnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nógrádi Katalin, ERDÉSZHÁZ II c. léleksimogató festménye ihlette az alábbi versemet.

 


Monok Zsuzsanna Kikelet:
ERDÉSZHÁZ A TÉLBEN

 

Mesebeli bájt ad a hóesés a tájnak,
mikor hó-csipkét varr az erdőben a fáknak.
Fehér pehelykucsmát varázsol a fenyőkre,
vastag hótakarót távolban a mezőkre.

 

Ártatlan-szín bundát a két kis erdészházra,
s a szeretet melegét az erdészcsaládra.
Két nemzedék éldegél a két kicsi házban,
az erdő-közelében, nagy-nagy boldogságban.

Nosztalgikus meleget nyújt a cserépkályha,
s az egymás iránt érzett szeretetük lángja.
Szunnyad már a nappal, és közeleg az este,
pihenésre vágyik a fáradt ember teste.

E lakokban élők is nyugovóra térnek,
lassan vége szakad a kiszűrődő fénynek.
Kinn a fagy telepszik, a hó uralta tájra,
s jégcsapokat aggat a két kis erdészházra.

Ilyenkor az erdő is nagyon mélyen alszik,
legfeljebb a vaddisznók csörtetése hallik.
A karcsú kandeláber fénye van csak ébren,
mely csillagként világít e téli vidéken.

Lassan hó fedte lesz már mindenütt a környék,
a tóban sem buzog a nyáron fürge örvény.
Jégmárványt kap a kis út, s a tavacska széle,
s szép hó-szegély válik a kerítés díszére.

Csend borul a tájra, még oly soká’ pitymallik,
némán vagyok én is, csak szívverésem hallik.
Egy festmény látványától babonázott lelkem
ez elképzelt világba vezetett el engem.

 


 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
A múlt beszél

 

Elmerengek. Szemem előtt míves kastély romja.
Tán, enyészet martaléka lett a karcsú tornya.
Árnyas fák és szép lugasok lehettek kertjében,
Kellemesen telhetett az idő e szentélyben.

Az ablakokon kihajló, őszt idéző ágak
gondolatban - szemem elé - mély titkokat tárnak.
Füleimben zenét hallok, ábrándosan szépet;
tán, e zene festhette az égboltra a kéket.

Múltkutató képzeletem megtapad e képen;
amit érzek, valamilyen rózsaszín szemérem.
A kulcslyukon leselkedni tudom, hogy nem szabad,
ám, elmémben most csődöt mond a szabad akarat.

Zavarodott, kóbor vágyak éledeznek bennem,
melyek rendre azt sugallják, hogy beljebb kell mennem.
Szót fogadok. Elindulok e képzelet szárnyán,
s ott találom jómagam egy tükör előtt állván.

Bálteremben lehetek, hol halkan szól a zene,
s a falak körös-körül festményekkel tele.
Majd a legeslegszebb előtt hirtelen eszmélek:
ugyanaz a festmény, mit órák óta szemlélek....

 

Nógrádi Katalin: A múlt beszél c.festménye

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
Őszi látomás

 

Színesedő lombok és hajladozó árnyak,
bókolnak a szélben az épp’ vetkőző fáknak.
Búcsútáncát lejti még megannyi falevél,
az elmúlástól közülük nincs oly’, aki fél.

 

Vár rájuk a fák alatt a szép, zöld kerevet,
mely pihenésre hívja az összes levelet.
E megvetett fekhely lesz végső otthonuk,
és a csendes megpihenés egyetlen dolguk.

Elvégezték amit kellett tavasszal, s nyáron,
nyugodalom lesz számukra a téli álom.
Az életük avarként sem rideg, és kopár;
hisz' ott szuszog ölükben a sok apró bogár.

Karjaik közt díszlik majd az őszi kikerics,
és a sok-sok csirázó mag, melynek mindje kincs.
Belőlük lesz majd az erdő az évek során,
S életük folytatódik e körforgás nyomán.

Illusztráció - az internetről..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Kikelet:
A túlsó part felé

A szálló idővel
szaladnak a napok,
mint a patak vize
futnak a hónapok;
ritmikus sodrásban
vált’nak az évszakok.

Vihar sebességgel
rohannak az évek.
Minden egyes nappal
kevesebbet élek.
Kár lenne tagadni,
mind gyakrabban félek…

Talány, hogy mi vár rám
majd a túlsó parton…
Hol lesz az a hely,
ahol kell majd laknom?
Tudom, mi jár nekem -
azt kell elfogadnom.

Végső otthonomnak
most még neve sincsen.
Bármi is lesz sorsom,
fellebbezés nincsen.
A behívó parancsot
kell, hogy teljesítsem.

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna „Kikelet”
Búzatábla

 

Ring, akár a tenger árja,
mikor az - a dagályt várja.
Aranysárga szép ruhája,
amit a nyár szabott rája.
Oly libbenő a szoknyája,
mint a lányok rokolyája.
A szellő a játszótársa,
levegő a jó-barátja.
Hold az éjjeli dajkája,
Nap az őrző-angyalkája.
Termőföld a nevelője,
a napfény az éltetője.
Eső s harmat oltják szomját,
kombájn végezi be sorsát.
Kalászában élet sejlik,
a szemekben kenyér rejlik.

 

2014-07-12

 

 

 

 

 

 

 Monok Zsuzsanna "Kikelet" : Az erdő és az évszakok 

Az erdő egy csodás szentély, 
s ó, mily szépség, Szent Istenkém! 
Minden erdő nagy- nagy érték, 
megméretni nincs is mérték. 
Mennyi remény, mennyi álom 
bújik meg a sok-sok ágon! 
Tavasz-félen, fán és bokron 
levélrügyek állnak posztot. 

Nyáridőben - nagy lombsátor, 
nyújtja árnyát a portálon. 
Alatta csobog a patak, 
Abban fürdőznek a halak. 
Mit fürdőznek!? – ott is élnek, 
hisz’ számukra víz az élet… 
Patakon egy szép korona; 
egy hidacska ez a csoda! 

Ahogy közelebbről nézem. 
míves munka, én úgy vélem. 
Ki e hidat építette, 
szívét- lelkét beletette. 
Némán állok. Hangot hallok. 
Erdő mélyén néhány dalnok: 
Vadgalamb és citromsármány 
énekel a tölgyfa ágán. 

Tovább megyek, s meg-megállok 
a szőnyegen, amin járok. 
A napfény a lombok között, 
az aljnövényzetre szökött. 
Mily csodás e fényes képlet, 
fény festette e szép képet. 
Majd jön az ősz rozsdabarnán, 
s úrrá lesz a nyár hatalmán. 

Vígan a markába nevet, 
s átfesti a leveleket. 
A többség lesz barna, sárga, 
s némelyikük sötét-mályva. 
Mikor e munkával kész lesz, 
azon nyomban megy a szélhez. 
Felkéri egy gyors csárdásra, 
leveleknek násztáncára. 

A sok levél táncol, repül 
majd végül a földre kerül. 
Csendben egymáshoz lapulnak, 
és avarrá alakulnak. 
Közben az ősz elbúcsúzik, 
s a dombok mögé kúszik. 
Helyét átadja a télnek, 
és a szálló hópihéknek. 

A fáknak lesz hó-bundája, 
az avarnak hó-dunnája. 
Pehelypaplant kap a tájék, 
mely telente nagy ajándék. 
Szunnyad alatta az erdő; 
álmaiban szép jövendő. 
A megújulás reménye, 
az álmainak erénye. 

2014. 07. 07. 

 


 

 

 

 

 Monok Zsuzsanna "Kikelet" 
Hévízi-tó 

Ősrégi adomák, 
legendák és mondák, 
koszorúzta völgyben, 
páradús köntösben 
bengál tündérrózsák 
szirmaikat bontják. 
Vágyak és valóság, 
múlttá váló kórság 
otthona e tájék, 
mely áldott ajándék 
a kín útját járó 
megváltásra váró 
ide érkezőnek, 
és helyben élőnek. 
A Hévízi-tónak, 
mint nagy gyógyítónak 
vizében fürdőzve, 
reménnyel töltődve 
szűnik sok betegség, 
s lélekölő kétség.
 



 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet"
Tulipánok, mint a női nemiség jelképei

 

 

 

Tuli-tuli-tulipánok
nőiesen szép virágok:
melyek közül a fehérek,
szűziességi jelképek.
A rózsaszín bimbók titka -
a férfinép jó, ha tudja:
a fiatal lányos szépség,
s bontakozó nőiesség
varázsának hírnökei ,
s nővé válás ékkövei.

Míg a piros tulipánok
az érzéki felnőtt lányok,
és asszonyok bujaságát,
mint a nőiség csodáját
titkos vággyal elvegyítve
plántálják a férfiszívbe.
A mély-bordó variánsok
termékenységi románcok,
szaporodási jelképek,
jelzik, folytonos az élet.

2014-04-12

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

ÉLŐ KÖLTŐK TÁRSASÁGA 
23. heti játékának eredményhirdetése a Facebookon: 

I helyezett: Monok Zsuzsanna "Kikelet": MEGBOCSÁTÁS c. verse, 19 szavazattal
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet" 
MEGBOCSÁTÁS 

Míg hallgatom a csend dalát, csak Rád gondolok. 
Fényből szövöm a szavakat, miket suttogok. 
Váddal teli köreimet tovább nem futom. 
Feloldoztam vétkeidet, mert szeretsz – tudom. 

Visszavárunk mind a ketten: én, s e hegyvidék
mely számunkra oly kedves volt, mint egy Feszty-kép. 
barkácsolt kis kunyhónk is a völgy rejtekén 
arra vár, hogy eggyé váljunk újból – Te, meg én. 

Érzi szívem, úgy, mint régen – boldogok leszünk; 
a sok színes lepkeszárny is táncra kél velünk. 
Az elkésett intrikák már nem fognak rajtunk, 
mert ellenük szeretetből - majd pajzsot tartunk. 

2014. március 11.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna „Kikelet” 
A Népről – a Népnek, 2014. március 15.-én 

Morajlik a Nép. 
Döglődik a lét. 
Ritka a fillér. 
Mindenki ígér… 

Fuldoklik a Nép, 
kevés az esély. 
Sok az éhező; 
nő a temető… 

Ébredj fel hát, Nép! 
Ami jár, azt kérd! 
Ám, de ne feledd, 
csak kérni, - nem lehet…! 

Ne csak azt zengd, - kell! 
Létért tenned kell! 
Ha fontos hogy élj, 
munkától ne félj! 

Ha csak szád tátod, 
s nem fogsz lapátot, 
munkát rühelled, 
nem lesz mit enned! 

Dolgozni muszáj, 
mert ez így dukál! 
Még ma követelj: 
munkát, kenyeret!
 

 

 

 

 

 

 

 

Az Élő Költők Társasága 22. versíró játékának eredményhirdetése, a Facebookon: I.helyezés

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna e verse az ÉLŐ KÖLTŐK TÁRSASÁGA 2014.februári  versíró versenyén II. helyezett lett.  

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna „Kikelet” 
Olvad már a jég 

Lassú méltósággal 
kelnek a reggelek, 
s lepik el az eget, 
a szürke fellegek. 

Tél derekán járunk, 
jéggé dermedt tájon, 
nem süpped a hóba 
ilyenkor a lábnyom. 

Időjósló napok 
jelzésére várunk: 
Vajon felenged-e 
jégpáncél világunk? 

Ha „kopog a Vince,- 
tele lesz a pince…” 
Ma még nem tudhatjuk, 
de reméljük – így lesz! 

Kedves ez a jóslás 
a téli világról, 
de szól-e hasonló 
a fagyos magányról? 

Nem, nem szól semmi. 
A válasz néma csend, 
mikor a lelkünkben 
felborul a rend… 

Depressziós világ 
vesz körül bennünket, 
és tépi szaggatja 
elárvult hitünket. 

Nincs külső segítség, 
hittel kell keresni 
a vigaszt, s meglelni, 
s amit kell – megtenni! 

Érezni fogjuk, hogy 
enyhül majd a lég; 
s megfagyott lelkünkben 
is - felolvad a jég! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna „Kikelet” 
A hópehely meséje 

 



Száraz napraforgón 
hópelyhecske csillog; 
a téli napfényben 
tündökölve villong. 

Egyszer csak megszólal, 
s mesélni kezd halkan. 
Olyan ez a mese, 
mint távoli dallam: 

"Nem is olyan régen 
vígan folydogáltunk, 
és boldogan éltük 
szép vízcsepp világunk. 

Fürödtek, úszkáltak, 
és halásztak bennünk. 
Csudajó érzés volt 
ily hasznosnak lennünk! 

Hajók és csónakok 
ringtak a vállunkon, 
volt, hogy széllovasok 
nyargaltak hátunkon. 

Majd, ahogy a nyárba 
mind beljebb jutottunk; 
a tűző napfényben 
egyre párologtunk. 

Mire feleszméltünk 
egy felhőn haladtunk, 
s csodás mesevilág 
tárult ki alattunk. 

Majd hatalmas szélvész 
kapott fel bennünket; 
dúlt-fúlt és csattogott, 
borzolta kedvünket. 

A lég hűvös lett, 
egyre jobban fáztunk, 
és a kemény fagyban 
hópelyhekké váltunk. 

Hófehér szárnyakon 
repülésbe kezdtünk, 
s erdőnek mezőnek 
nagykendője lettünk. 

Kicsit megpihenünk, 
aztán útra kelünk, 
hisz ez a körforgás 
kíséri életünk.
"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet"

 

A mókus

 

 

 

Makogó a hangja, 
fehér hasaalja, 
a testén a szőrzet 
lehet szürke, barna. 

 

 

 

Mókás, kedves tagja 
az emlős-családnak; 
többféle színe van 
az egyes fajtáknak. 

Vemhessége átlag 
úgy – négy hétbe telik; 
évente kétszer is 
négy-öt mókust ellik. 

Az egyensúly szerve, 
nagy bozontos farka, 
amely éjjelente 
lágyan betakarja. 

Tápláléka magvak, 
és a friss hajtások, 
néhanapján gomba, 
vagy madártojások. 

Mozgásában fürge, 
ugrik, kúszik, mászik; 
a fák lombja között 
szinte alig látszik. 

Legfőbb ellensége 
a nyuszt, és a héja; 
ezek kerülése 
mindennapos célja. 

Nincsen téli álma, 
csak pihen, nem alszik. 
Csekk! Csekk! – mókushangja 
időnként hallatszik. 

Gömb alakú fészkét 
faágakból rakja, 
de az odúkat is 
otthonának tartja. 

Ugyancsak odvakban 
van neki raktára, 
többet is berendez 
efféle magtárnak. 

Két-három évig tart 
rövidke élete, 
ha éppen nem lesz 
angolok étele. 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet" 
Tanácstalanság 

Darócba burkolt 
bágyadt hajnalok 
nyújtóznak velem. 
Nem is oly rég volt 
derűs nappalok 
báját nem lelem. 

Szakállas bánat 
nyomja a vállam, 
ritkul az erőm. 
Az elmém fáradt, 
leszegem állam 
némán, szenvedőn. 

Érzés-kavalkád, 
magány keserve, 
fájón kavarog. 
Bizonytalanság 
zavara bennem: 
─ Mit is akarok? 

Nincs rá felelet, 
üdvös sugallat; 
néma csend belül. 
Áldott szeretet, 
mutasd utamat, 
nemes vezérül!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna „Kikelet” 
Földi éltünk gyöngysora 

Különleges gyöngysor, 
e földi életünk. 
Minden egyes évet, 
egy gyönggyel mérhetünk. 

Sors ecsetje festi 
mindegyét színesre, 
és csiszol közülük 
néhányat mívesre. 

A legelső szemek 
a szép gyermekévek, 
melyek bűn nélküli, 
patyolat-fehérek. 

Majd jön az ifjúkor 
sok-sok buktatóval, 
nem telnek az évek 
csak széppel és jóval. 

Még inkább igaz ez 
a felnőtt korunkra, 
amikor sok tettünk 
nem válik javunkra. 

Ez évek gyöngyei 
ugyancsak tarkáll’nak, 
köszönhető mind ez 
örökös hajszánknak. 

Ám, a bölcs lelassít, 
javít’ni kész vétkeit, 
s teszi derűssé 
szépkori éveit. 

Szeretetet oszt szét, 
mind a két kezével, 
simogat, és ölel 
lelke melegével. 

Aki így vezérli 
őszidős tetteit, 
hófehérre festi 
napnyugta gyöngyeit. 

 

2014.01.19.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna „Kikelet”: 
Új esztendő küszöbén 

Még néhány röpke pillanat, 
és új év jár a fák alatt. 
Itt az idő számot vetni, 
a lelkünkben rendet tenni. 

Bűnbánatot gyakorolni, 
sérelmeket sutba dobni. 
Okulni a vétkeinkből, 
felelőtlen tetteinkből. 

Pillanatra megpihenni, 
elmúltakra fátylat vetni. 
Akarni a szebbet, jobbat; 
legyőzni az összes rosszat. 

Szűkösségtől nem szenvedni, 
bőség kosarából venni. 
Remélni a vágyból álmot, 
építeni jobb világot. 

Kínt, szorongást elfeledni, 
szívből, őszintén szeretni. 
Mind ez nem sok, nem is kevés, 
ha teljesül - éppen elég!

 

 

 

 

 

 

 

 

 Monok Zsuzsanna "Kikelet" 
Adventben 

Az utcákon díszes 
ünnepváró fények, 
míg lelkünkben meghitt, 
adventi remények. 

Észrevétlen épül 
szívünkben a máglya, 
melyet izzásban tart 
a szeretet lángja. 

Vezérlő erőként 
kristálytisztán fénylik, 
lelki égboltunkon 
azúrszínnel kék’lik. 

Szinte csodát művel 
lobogása bennünk: 
e tűztől hirtelen - 
könnyebb jónak lennünk. 

Békés ünnepvárás 
költözik szívünkbe, 
és boldog áhítat 
épül a hitünkbe. 

Eleven csoda ez 
ilyenkor Adventben. 
Bárcsak e varázslat 
örökké meglenne! 

2013. 12. 16. 

 

 

 

Monok Zsuzsanna Versutca című verse 2013.december hónapban megjelenő 2.verseskötetének címlapján is  olvasható.

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet" 
Versutca 

Van nekem egy utcám 
sok, kis, kedves házzal, 
és mindenik tele 
rímek virágával. 

Az első házba - az 
ünnepek költöztek. 
Díszesek ruháik, 
amikbe öltöztek. 

A második házban - 
az érzelmek élnek. 
Különös a hangszer, 
amin ők zenélnek. 

A harmadik házban - 
az évszakok laknak. 
Kedves, jó testvérek, 
békességben vannak. 

A többi házban is 
versek tanyáznak. 
Se szeri, se száma 
a létező fajtáknak. 

Bátran kopogtass be 
minden egyes házba, 
s időzz el egy kicsit, 
mert szívesen látnak! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna 
„Kikelet” 

Érzelmi válságban 

A veszteségérzet, 
üti az észérvet; 
keserűség, bánat 
uralja a házat. 
Reményvesztett érzés, 
dúlja fel a békét. 

Nincs az égen csillag 
sem balzsamos illat, 
csak a maró kín van, 
amely folyvást színt vall. 
Homályban a remény, 
mint sorsdöntő esély. 

Gyászban él a lélek; 
azt suttogja – félek. 
Mintha tőle függne, 
minden, ami ünnep. 
Érzések mezején, 
ez – fájó kelevény. 

Aztán később, halkan 
felhangzik egy dallam, 
mely vigaszként lép fel, 
a fényt vesztett égen. 
Egy új, más öröm lesz, 
ami boldoggá tesz. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet": Kárpátoknak ölelő karjában 


Kárpátoknak lágyan ölelő karjában - 
élek, e számomra egyetlen hazában. 
Gyökereim mélyek, magmáig hatolnak, 
érzéseim hozzá - szívemben lakoznak. 

Szeretem e földet, az itt élő népet, 
és e táj alkotta varázslatos képet. 
Felszíni formákat: hegyeket, völgyeket, 
a lombos erdőket, bennük a tölgyeket. 

Szeretem az Alföld szikes rónaságát, 
és színes képzetem mesés délibábját. 
Betyárvilág szülte népi adomákat, 
emléküket őrző tornácos kocsmákat. 

Szeretem a folyókat: Tiszát és Dunát, 
a Dunántúlt lezáró Drávát és Murát. 
Visszhangjukat lelkemben mindig meglelem. 
Patakok zenéjét is nagyon kedvelem. 

Szeretem a Balaton fodros habjait, 
ékes víztükrének homokos strandjait. 
Kis-Balaton környéki hévízi tavat, 
s e vidéken megélt sok, szép, kedves nyarat. 

Szeretem e tájat, hisz itt születtem én, 
szép Magyarországnak ezen a szegletén. 
Igazából itthon e vidéken vagyok, 
szívemből egy darabkát - mindig itt hagyok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet": A szorongás 

A szorongás lassú méreg; 
nem csitul, hiába kéred. 
megdermeszt, mint fagy virágot, 
s oda békés, szép világod. 
Elsorvasztja lelki békéd, 
reményeid azúrkékjét. 

Úgy érzed, hogy fojtogatnak, 
s rögvest a mélységbe dobnak. 
Gombóc fészkel a torkodban, 
hatalmas kő a gyomrodban. 
Lábad reszket, inog lépted, 
fájdalmas e földi élted. 

Hangod halkul, sóhajjá vál’, 
s kérésként a Menny felé száll: 
- Én Istenem, segíts rajtam, 
légy támaszom e nagy bajban! 
S lesz segítség, amint kéred, 
ha hitedet tisztán éled. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna " Kikelet" : A kosztos 


A minap csak ámultam, 
s számat tátva bámultam: 
- Mi a csuda lehet ez? 
de nem jött rá felelet. 

Apró, sötét bogyófolt? 
Eddig biz' ez itt nem volt! 
Ki szórhatta ide be? 
S m'ért pont az én kertembe? 

Tanakodtam magamban, 
majd dolgomra szaladtam. 
Várt rám, vagy ezer körte, 
hogy ízt főzzek belőle. 

Befőzéssel végeztem, 
s újfent a kertbe mentem. 
Akkor ért a nagy csoda: 
fűben egy kosztos koma. 

Nyulam-bulam őkelme 
szemet vetett kertemre. 
Körülnézett, szaglászott, 
nem félt, pedig meglátott. 

Valahonnan meglépett, 
s mindennapos vendég lett. 
Rákapott az almára, 
s édeskömény szárára. 

Gusztusa lett körtére, 
s a zellernek zöldjére. 
Az ágyások közepén, 
találtam meg őkelmét. 

Mondtam neki: - Huss, innen! 
Az irhádat vidd innen! 
Van ott körte, nagy halom, 
zelleremet nem hagyom. 

Nyuszi-nyuszi jól vigyázz! 
Gondold meg, hogy mit csinálsz! 
Rögvest fazékba leszel, 
ha nem nézed, mit eszel! 

Neki, ekképp' dohogtam; 
ám, ne hidd, hogy komolyan! 

2013. október 7. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monok Zsuzsanna "Kikelet" :A vers születése 

Megfogan egy hangulat, 
s születik a gondolat; 
mint valami jó tündér, 
szárnyra kél egy szó-fűzér. 

Életre kel a ritmus; 
Lehet az vers, vagy rigmus. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2 063
Tegnapi: 1 993
Heti: 10 594
Havi: 59 457
Össz.: 3 531 263

Látogatottság növelés
Oldal: MONOK ZSUZSANNA "KIKELET" VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2017 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: születésnapi idézetek gyermekemnek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »