REVICZKY GYULA VERSEI
Reviczky Gyula (Vitkóc, 1855. április 9. – Budapest, 1889. július 11.) magyar költő, író.
Reviczky Gyula: Virágok
Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg.
Közönyt, álkedvet egy se szenveleg.
Láttatni titkosan nem vágyakoznak.
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van az alatt,
míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató,
sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
tán elhervadni is gyönyör neki
REVICZKY GYULA: NE TUDJON RÓLAD A VILÁG
Jobb, hogy ne tudjon rólad a világ;
Az életet jobb rejtve élni át,
Mint szüntelen' vivódni, küzdeni,
És bírhatatlanért elvérzeni.
Az élet láza, csábja ingerel,
De hajh, csak addig, mig nem éred el.
A mire vágyol: kincsnek képzeled;
S a mit elértél: már nem élvezet.
Csak nélkülözz: Az élet igy tanit.
Hiányzani fog mindig valamid.
Hogy meg ne szoknád, nincsen oly gyönyör;
De puszta híja sírodig gyötör.
Óh, fuss, ha tudsz, a kisértés elül;
Ha van kis fészked, oda menekülj.
S ne láss a nagy világból egyebet,
Csak házad', nőd', mosolygó gyermeked'.