Reggel felébredve,
Ablakon kinézve,
Látom magam körül,
Minden ébredezik,
Mosolyog és örül.
Fákon a madarak,
Vígan énekelnek,
Oly csodás azt látni,
Hogy én is, más is élnek.

Felnézek az égre,
És elmosolyodok,
Csillagom keresem,
Mely este rám ragyogott,
Biz őt már nem lelem,
Csak az öreg napot,
Úgy látom rám, kacsint,
Tán rám is mosolyog.
Üdvözölve biztat,
Így kíván szép napot.

Üzenetét tüstént,
Máris tovább adom,
Minden barátom ma,
Sokat mosolyogjon,
Örüljön hogy élhet,
S legyen boldog nagyon.

Amint reggel felébredtem,
Rigó fütyült kiskertemben,
Napsugár már sziporkázott,
Akácvirág lilán fázott.

Elküldöm a rigóm dalát,
Ébredj te is, halld a csodát,
Míg a rigó nekünk fütyül,
Szívünk boldog, kacag, s örül.

Kis ablakod, tárd ki nagyra,
Tavasz illanjon be rajta,
Ha picinykét nyitva hagyod,
Csodaszép lesz majd a napod.

Fogadalmi templomtorony,
Több tonnás, nagy harangja,
Messze zengő, érces hangján,
Épp a delet kongatja.

Part menti fűz-rekettyésből,
Kis madárkák dala szól,
Szél ringatta habok ölén,
Hal ficánkol valahol.

Lombjuk vesztett deres fákra,
Sok fekete varjú száll,
Károgó, rekedt hangjuktól,
Olykor zajos a határ.

Ködös homályból kis házak,
Kéménye füstöt pipál,
Fácán csapat némi magért,
Rőt, rét alján kapirgál.

Dél alföldi rónaságnak,
Kátyúiban ráf zörög,
Ritkán tehénbőgés hallik,
Fejéskor, ha tej csöpög.

Nyugalom és béke honol,
Ébredező határon,
Nincs ennél szebb, és csodásabb,
Széles e nagyvilágon.

Eresz alján fészek,
Kis lakókkal telten,
Félig szenderegnek,
Teli beggyel csendben.
Somfordál a setét,
Fűt-fát, beborítva,
Gondolja hajnalig,
Itt kell maradnia.

Csendesül a ház is,
Villanyt már leoltják,
A ma minden gondját,
Másnapra halasztják,
Holnap új erővel,
Rosszat kikacagják,
A többit, pedig majd,
Pihenten megoldják.

Ám az est homályát,
Csillagfények árja,
Fény-nyalábbal bontva,
Némán körbezárja.
Elpihen a Föld is,
Lágyan leng sóhaja,
Ezüst palástjával
Holdsugár takarja.