ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

KOVÁCS SÁNDOR VERSEI

 

 

 

Kovács Sándor - Imádkozzunk

Esténként imába
Foglalok neveket,
Azért mert élek és
Sok embert szeretek.

Imába foglalom
Este a családom,
Fohászt mondok érted
Drága jó barátom.

Az ima lényege
Mindig a szeretet,
Imára kulcsolom
Két fáradt kezemet.

Mikor a szó elszáll,
Marad a szeretet,
Gondolatban itt vagy,
Nyújtod a kezedet.

Az imába foglalt
Hatalmas szeretet,
Összeköt veletek
Halandó emberek.

Összeköt az ima,
Szétszór a távolság,
Imádkozás nélkül
Nincs igaz boldogság.

 

 

 

 

 

 

Kovács Sándor - Sárguló falevelek

Ünnepi köntösbe
Öltözött az erdő-
Felette az égen
Alig akad felhő.

Csak néha takarják,
A szép, tiszta eget-
Elrejtik a Napot
Üdvözlik a szelet.

Majd a szelek hátán.
Tovaszáll a felhő-
Szelíd mozdulattal
Int neki az erdő.

Ritkuló lombok közt
Süt be a nap fénye-
Egykedvűen tekint
A hulló levélre.

Őszi napsütésnek
Alig van ereje-
De azért jó, hogy süt,
Nincs már sok ideje.

Egyre gyengébb a Nap,
Nyugovóra térne-
Bágyadt sugarának
Megtört már a fénye.

Most az erdő fái
Feltűnően szépek-
Sok színben pompáznak,
Mint nyáron a rétek.

De a színes levél
Búcsút mond az ágnak-
Nem díszíti tovább
Az erdei fákat.

Megválik az ágtól,
Pörög egyet körbe
És aztán szép lassan
Lerepül a földre.

Betakar most mindent
Egy nagy, színes szőnyeg-
Alszik már az erdő,
Hideg napok jönnek.

 


 

 

 

 

Kovács Sándor - Embernek maradni

Annyi rosszaságot
Látok a világban-
Fuldoklik már minden
A sok rosszaságban.

Ember farkasa lett
Most már sok-sok barát-
Az, aki rendes volt,
Megtagadja magát.

Sok mindent megtehet,
Mert az már nem vétek-
Mindent megmagyaráz
Az önzés, az érdek.

Érdekből lesz barát,
Vagy talán ellenség-
Bocsánatos bűn ez,
Van rá elég mentség.

Anyagias világ
Ez, amiben élünk-
Megküzdünk a mával,
A holnaptól félünk.

Nem tudjuk, hogy mit hoz
A Nap, mikor felkel-
Zaklatott a világ,
Mit tehet az ember?

Gyilkolnak gyermeket,
Megölték a papot-
Ne feledjük soha
Azt a szörnyű napot.

Véssük az eszünkbe,
Nem szabad feladni-
Csakis akkor lehet
Embernek maradni.


 

 

 

Kovács Sándor - A szeretetről

A szeretet éltet,
A viszonzás öröm-
Aki engem szeret,
Annak megköszönöm.

Lehet,hogy távol van,
Vagy talán közelben-
Csakis az a fontos,
Hogy szeressen engem.

Az,hogy szeressenek,
Arra nagyon várok-
Szeretet útjába
Nem állnak határok.

Nem állhatják útját
Nagy folyók,sem hegyek-
Mert ahol szeretnek,
Mindig oda megyek.

Milyen jó is lenne,
Hogyha összegyűlnénk-
Egy hatalmas asztalt
Szépen körbeülnénk.

Őszintén remélem
Azt,hogy sokan lennénk-
Mindent félretéve
Őszintén szeretnénk.

Egyszer majd sikerül,
Most is erre várok-
Átölelem akkor
Az egész világot.

 
 
 

 

 

Kovács Sándor - Némán megpihenek

Karosszékben ülve
Vár rám a kedvesem,
Miközben a percek
Peregnek csendesen.

Végtelennek tűnhet
Egy röpke pillanat,
Várakozás közben
Az idő nem halad.

Szobája ablakán,
Amikor kitekint-
Látja,hogy az alkony
Már mindent beterít.

Sötét utca végén
Meglát egy alakot-
Tudja,hogy most jövök,
Érzi,hogy én vagyok.

Belépek az ajtón,
Ott áll ő magában-
Kellemes parfümje
Terjeng a szobában.

Nem kellenek szavak,
Néhány lépést teszek-
Széttárt karjaiban
Némán megpihenek.


 

 

 

 

Kovács Sándor - Tavaszi szerelem
(negyven évesen)

Kétszer húsz lettem én,
Más szóval az negyven-
Ennyiszer köszöntött
A kikelet engem.
Negyvenszer éreztem
A tavasz melegét,
Amikor fényével
Rám szögezte szemét.
Minden alkalommal
Éreztem, hogy élek-
És az új tavasztól
Szerelmet remélek.
Tudom, hogy húsz éves
Nem leszek már soha-
Számomra már elmúlt
A kalandok kora.
Csak téged szeretlek,
Várlak ott a parton-
Ahol húsz évesen-
Hozzád ért az arcom.
Hűséget ígértem,
Szerelmet vallottam-
Igaz volt a szavam,
Mert azt betartottam.
Hűségért cserébe
Én hűséget kaptam-
Minden igaz szóra
Igaz választ adtam.
Negyven évesen is
Ott állok a parton-
Lágy,tavaszi szellő
Simogatja arcom.
Ott állok szótlanul,
A jöttödre várva-
Szeretnék pihenni
Két karodba zárva.
Amikor majd megjössz,
Átölellek lágyan-
Maradj mindig velem,
Ez egyetlen vágyam.


 

 

Kovács Sándor - Tavaszi szerelem
(húsz évesen)

Ha nem lenne tavasz,
Mit érne az élet?
Mi hozná el nekünk
Azt a sok-sok szépet?
Amit a tavasz hoz,
Nem pótolná semmi-
Tavasszal a legszebb
Húsz évesnek lenni.
Húszéves embernek
Sok minden sikerül-
Ha a tavasz eljön,
És az ég kiderül.
Ott sétál a parton,
Fogja párja kezét-
Simogatja haját,
Megcsodálja szemét.
Kettesben hallgatják
A fű sarjadását,
Együtt figyelik meg
A rügy fakadását-
A dalos madárnak
Füttyel válaszolnak-
Mint a szelíd gerle,
Épp úgy turbékolnak.
És amikor, később
Leszáll majd az este,
Ott ülnek a parton-
Csillagokat lesve.
Milliónyi csillag
Ragyog fenn az égen-
Olyan ez a látvány,
Mint egy szép mesében.
Számolgatják őket,
Közben csókot kapnak-
Amit a sötétben
Gyorsan visszaadnak.
Nem látja csak a Hold
Na, meg a csillagok-
Amint a sötétben
Két szép szempár ragyog.

 

 

 

Kovács Sándor - Édesanyád

A te jó anyádnak
Reszket a két keze-
De ha téged meglát,
Felcsillan a szeme.
Nehéz teher húzza
Törékeny két karját-
Évtizedek súlya
Nyomja gyenge vállát.
Ő hozott világra,
Gondodat viselte-
Azt,hogy gyermeke vagy,
Soha nem feledte.
Te voltál számára
Sorrendben az első,
De az idő telik
És a gyermek felnő.
Most már rajtad a sor,
Nyújtsd felé a kezed-
Símogasd meg arcát,
Mert ő most is szeret.
Türelmesen hallgasd,
Hogyha panaszkodik-
Tudnod kell,hogy érted
Sokat imádkozik.
Most már halkan szólít,
Hangja egykor csengett-
Amikor majd nem szól,
Azt jelenti: ELMENT!

 

 

Kovács Sándor - Zúg a fenyves

Zúg a fenyves erdő
Mikor a szél fújja-
Mit suttog a lombja?
Ezt senki sem tudja.

Monoton a zúgás,
Rejtelmes a hangja-
Suttog a sok fenyő
Apraja és nagyja.

Évezredek titka,
Amit elrejtenek-
Most élő emberek
Legfeljebb sejtenek.

Sok esemény történt,
Így kellett, hogy legyen-
Miközben a fenyves
Ott állt fent a hegyen.

Jöttek és elmúltak
Zajos évszázadok,
De a fenyves erdők
Most is szépek, nagyok.

Beszélni nem tudnak,
Hogy elmondják nekem
Azt, amit nem látott
Fürkésző két szemem.

Mert én nemrég jöttem
És halandó vagyok,
Magam után talán
Apró nyomot hagyok.

De a fenyves erdő
Büszkén áll a hegyen,
Lába előtt zajlik
A nagy történelem.

 

 

 

Kovács Sándor - A tízenkét hónap

A naptár hónapjait nézem-
Tizenkét hónap egy évben.
A lapokon sorban várnak,
Eljönnek és tovább állnak.

Újév köszöntése után,
Megérkezik a január.
Előkerül korcsolya, szán-
Fákon reszket sok kis madár.

Pihenten ébred a medve,
Aludni már semmi kedve.
Fújnak februári szelek-
Mátyás töri már a jeget.

Márciusi rügyfakadást,
Késlelteti a havazás.
De a télnek nincs ereje,
Fújdogál a tavasz szele.

Az április megbolondul,
Hogyha nem esik, akkor fúj.
Meglepetéssel van tele,
Bolond hónap az ő neve.

Szúrják már a májusfákat,
Lányoknak virágos ágat.
Ablak alatt szól az ének-
Májusban oly szép az élet.

Júniusra sokan várnak,
Vége van a tanításnak.
Nappal süt és éjjel esik-
Sátorokat előveszik.

Júliusban, nyár közepén-
Arat, csépel minden legény.
Búzát arat szorgos keze,
Tele lesz a magtár vele.

Augusztus is megjött hamar,
Ünnepre készül a magyar.
A pékmester most sem henyél-
Új búzából sül a kenyér.

Jellemzője szeptembernek,
Iskolába megy a gyermek.
Nem is gondol ő most másra-
Hátán van egy jó nagy táska.

Október e hónap neve,
Most csordul a szőlő leve.
Elmegy ez a hónap végleg-
Hordóban van már a lényeg.

A november sokszor hideg,
Még a neve is oly rideg.
Kivételek azért vannak,
De nincs ereje a Napnak.

Előkerül kesztyű, kabát-
A tél megmutatja magát.
Jókat nevet a hóember-
Ünnepek hava december.

Lezárunk ezzel egy évet,
Hónapok emléke szép lett.
Az idő szárnyakon repül-
Visszahozni nem sikerül.

A múló hónapok szépek,
Belőlük vannak az évek.
Idővel emlékek lesznek,
Majd később homályba vesznek.

 

 

Kovács Sándor - A Hősök Terén

Nézem a szobrokat
Kint a Hősök Terén,
Hideg tekintetű
Ősök néznek felém.

Hideg a tekintet,
Hiszen fémből vannak,
Mozdulni nem tudnak,
Merevek maradnak.

Hideg fém a kard is
Ami egykor fénylett.
Tisztelegve állok,
Tisztelettel nézek.

Daliás férfiak,
Őseim ők nekem.
Ez a hely számomra
Élő történelem.

Tiszteld őseidet,
Tiszteld ezt a helyet,
Mert ha ezt nem teszed,
Kőből van a lelked.

Idegenek jönnek,
Hallszik a harsogás.
Számukra ez nem más,
Mint egy szép alkotás.

De neked, te magyar
Több ez mint alkotás.
Legyen zarándokhely,
Őszinte kézfogás.

Ott lesznek Erdélyből,
Na, meg Vajdaságból,
Jönnek Felvidékről
És Kárpátaljáról.

Eljön majd a magyar
Távoli országból,
Érkezik majd csapat
Kaliforniából.

Nevetve és sírva
Nézünk majd egymásra,
Alkalom nyílik majd
Egy nagy kézfogásra.

Látják majd az ősök
A vadászmezőkön,
Mert csak a szobraik
Vannak fémből, kőből.

Szinte kővé válok,
Hogy nyomukba lépjek.
Magyar szív kell ahhoz,
Hogy ezt mind megértsed.


 

 

Kovács Sándor - Színek

Gyönyörű a piros,
Olyan mint a véred.
Lobogóba fonva
Elkápráztat téged.

Odafent a Nap is
Irigyen néz rája,
Mert ő azt gondolta,
Hogy nincs neki párja.

Másik szín a fehér,
A tisztaság jele.
Magyar ember lelke
Ezzel legyen tele.

A havas hegycsúcsok
Tisztelettel nézik.
Hogy lehet fehérebb?
Csodálkozva kérdik.

A zöld a reménység.
Mindig legyen veled.
Aki remélni tud,
Boldog ember lehet.

A zöld erdő lombja
Fakó lesz mellette.
Nem tud ő remélni,
Mert nincs neki lelke.

Zászló lesz belőlük,
Egybekötöm őket,
És a két szememből
Letörlöm a könnyet.

Megölelem én a
Piros, fehér, zöldet,
Áldja meg az Isten
Drága Magyar Földet.


 

 

Kovács Sándor - Változó színek

Üdvözlégy természet,
Köszöntelek téged-
Sokszor állsz te modellt
A festőművésznek.

Ügyes kezek nyomán
Nagyon szép a festmény-
De neked nincs párod,
Bárhol is keresném.

Évszakonként váltod
Gyönyörű képedet-
Csodálattal nézem
Változó színedet.

Mert minden évszakban
Változnak a színek-
Megdobbannak tőlük
Az emberi szívek.

Ha megjön a tavasz,
Zöld lesz a te színed-
Mezei virág lesz
Legkedvesebb díszed.

Nyár váltja a tavaszt,
Az ő színe sárga-
Arany színben úszik
A sok búzatábla.

Te ősszel is szép vagy,
Akkor is szeretlek-
Rozsdaszínre festessz
Erdőket, réteket

Ünnepekhez méltó
A téli köntösöd,
Miután az ország
Fehérbe öltözött.

Évszakok elmúlnak,
Aztán jönnek mások-
Hóviharok után
Nyílnak a virágok.

Mikor lehullt a lomb,
Te halottnak látszol-
Vidám leszel újra
A feltámadáskor.

 

 

 

 

Kovács Sándor - Világít majd a Hold

Mikor a kerek Hold
Felkúszik az égen,
Meglátja szép arcát
A tó lágy vizében.

Úgy néz önmagára,
Mintha büszkélkedne-
Szép kerek orcája
Még fényesebb lenne.

Fák között a szél is
Szép lassan feltámad-
Fodrozza a vizet,
Aztán odébb állhat.

Víz fodrai között
Látja a Hold magát,
Reszkető mosolyát,
Gyönyörű,szép arcát.

Hány szerelmes estét
Töltöttem e parton-
Csak a Hold volt velünk,
Oly szép volt az alkony.

Másodperceknek tünt
Egy-egy boldog óra,
Ránk köszönt a hajnal
Másnap virradóra.

Most is Téged várlak,
Csak a Hold van velem-
Kinyújtom majd feléd
Két ölelő kezem.

Arra kérlek siess,
Mert múlik az este-
Egyhangúan telik
Minden egyes perce.

Amikor majd megjössz,
Boldog leszek Veled-
Világít majd a Hold
És a Te két szemed.


 

 

Kovács Sándor - Reggeli áhítat

A felkelő Nappal
Szinte együtt kelek,
Amikor még fújnak
A reggeli szelek-
Borzolják a lombot,
Diszkréten suttognak-
Új nap kezdetéhez
Hangulatot hoznak.
Azt súgják fülembe,
Hogy elmúlt az éjjel-
Sötét birodalmát
Napfény tépte széjjel-
Mert az éjszakának
Nem volt már ereje,
Messzire elvitte
A reggel lágy szele.
Kellemes a napfény-
Nem perzsel, nem éget.
Elhozza számunkra
A jót és a szépet.
Mert látni a szépet
Világosban lehet-
Ő teheti széppé
A földi életet.
Napkeltével együtt
Kinyitom a szemem-
Imára kulcsolom
Össze a két kezem.
Reggeli imával
Köszönöm Istenem-
Azt, hogy velem voltál
E sötét éjjelen.
Átvezettél engem
Sötétből a fényre,
Ezt a szép, új napot
Megérhettem végre.
Nincs sehol egy felhő,
A vágyaim nagyok-
Nézem a kék eget,
Nagyon boldog vagyok.
Istennek áldása
Kísérje e napot.


 

 

Kovács Sándor - Ne álmodozz!

Olyasmire vágyni,
Mit nem kapsz meg soha.
Valakire várni,
Ki nem jön el oda
Álmok szárnyán szállni
És repülni tova -
Nem érdemes!

Jól tudod ezt te is
És mégis megteszed.
Jó tanács nem segít,
Mert meg sem szívleled.
Életed perceit,
Így elfecséreled.

Mert a múló percek,
Életedből múlnak.
Egy irányban mennek,
Vissza nem fordulnak.
Kivételt nem tesznek.
Örökre elmúlnak.

Vedd már észre ember!
Szállj már le a földre!
Nyisd tágra a szemed,
Csak aztán nézz körbe.

Újdonságot látsz majd,
A való világot -
Találsz benne sok jót,
Még több furcsaságot.
Megtalálhatod
A földi boldogságot.

 

 


 

 

 

 

 

Kovács Sándor - Árad a fény

Erdőszéli házba,
A nyitott ablakon-
Beoson a napfény
Egy szép nyári napon.

Simogatja arcom,
Csalogat a fénye-
Azt sugalja nekem,
Itt van a nyár, végre.

Oly jó ez az érzés,
Árad a fény felém-
Boldogságot áraszt
Az égbolt tetején.

Kilépek a házból,
Itt állok a fényben-
A gyönyörű erdőt
Csodálattal nézem.

Szemem simogatja
A közeli fákat-
Két karom ölelne
Egy lehajló ágat.

Megteszi helyettem
A Nap meleg fénye-
Nélküle az erdő
Talán nem is élne.

A Nap sugarától
Zöldebb lesz a levél,
Hangos a madárraj
A tölgyfa tetején.

Nagyszerű hangulat,
Gyönyörű itt minden-
Jól érzem itt magam,

Nem vágyom el innen.


 

 

 

Kovács Sándor - Ha lélekbúvár lennék

Sokszor, gondolatban,
Vágyaim oly' nagyok-
Elképzelem azt, hogy
Lélekbúvár vagyok.

Persze ez csak álom,
Mert nem jutok oda.
Sajnos lélekbúvár,
Nem leszek én soha.

Pedig oly' jó lenne,
Lelkeket ápolni,
Lelki sérülteknek,
Vigasztalást hozni.

Behatolni lelkük,
Elrejtett zugába,
Örömcsírát vetni,
Minden kis sarkába.

Reménységet adni,
Sok beteg embernek,
Mert a remény éltet,
Gyógymód ő mindennek.

Vigasztalást adni,
Vigasztalanoknak.
Szólni néhány jó szót
Gyámoltalanoknak.

Hitben erőt adni,
Hitetlenkedőknek.
Lelki támaszt adni,
A gyengélkedőknek.

Megfogni a kezét
Sok árva gyermeknek.
Kezet nyújtani sok
Magányos embernek.

Milyen szép is lenne,
De ez mind csak álom.
Ezért írok verset-
Soraimat zárom.

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Sándor - Akácos út

Ablakomból látom,
Zöldül az akácfa-
Nemsokára nyílik
Gyönyörű virága.

Hófehér virága
Vonza a sok méhet,
Illatos kelyhekből
Gyűjtik ők a mézet.

Ízletes a méze,
Értékes a fája-
Méhek birodalma
A fa koronája.

Fújdogáló szélben
Hajladozik ága-
Elragadó látvány
Az akác virága.

Még szebb látvány ennél
Az akácfa erdő.
Hajlítja a fákat
A tavaszi szellő.

Virágzás idején
Van itt élet, mozgás-
Gyönyörű élményt nyújt
A tavaszi zsongás.

Egy akácos úton,
Mikor végigmegyek-
Mindig megcsodálom,
Róla énekelek.

Eszembe jut akkor
Egy régi, szép emlék-
Olyan ez az érzés,
Mintha ifjú lennék.

Akácos útról szól
Egy gyönyörű nóta
Magyar ember írta,
Magyarul dalolta.

Amikor ezt írta
Nem is gondolt arra,
Hogy ez a szelíd fa
Másokat zavarna.

Irtani akarják,
Nyilván ez is érdek-
Már a gondolat is
Óriási vétek.

Ne hagyjátok soha
Bántani a fákat-
Simogassatok meg
Egy friss akácágat.

 

 

 

 

 

Kovács Sándor - Útravaló

Mikor ezt olvasod, simogasd gyermeked.
Addig a tiéd ő, amíg ott van veled.
Öleld át kisfiad, mond azt, hogy szereted,
Addig tedd meg ezt, ameddig teheted.
Ha a kicsi lányod kebledre öleled,
Érezni fogja ő, hogy nagyon szereted.
Ne mondd, hogy nincs időd.
Azt se, hogy fáradt vagy.
Nem jön vissza soha
Egy elmúlt pillanat.
Csengjen a fülében anyja szelíd hangja,
Pajzsként oltalmazza apja erős karja.
És, amikor később útjára engeded,
Legyen útravaló a családszeretet.
Az idő múlását te észre sem veszed.
Mint madár fészkéből,
Kirepül gyermeked.
Várja őt az élet, tátong a messzeség,
Megoldandó dolog vár rá éppen elég.
Ha göröngyös útra téved a szekere,
Mindig legyen vele a fészek melege.

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Sándor - Napsugaras Hazám

Éltető napsugár
Ragyog hazám felett,
Érleli a búzát,
Élteti az embert.

Beragyog ő mindent,
Sok-sok magyar házat,
Szikrázó fényével,
Melegséget áraszt.

Nélküle nem lenne
Ringó búzatábla,
Nem szállna a madár,
Dalolva az ágra.

Világosság nélkül
Nem lenne jókedvünk,
Nem tudnánk létezni,
Elfogyna kenyerünk.

Fénnyel áraszt el ő,
Díszes palotákat,
Melegével táplál,
Sok-sok apró házat.

Egyformán ragyog ő
Gazdagnak, szegénynek,
Nem tesz különbséget:
Ő maga az élet.

Mezítlábas gyermek,
Sütkérezz hát bátran!
Érted is süt a Nap,
Fürdőzz sugarában!

Te drága égi test,
Ragyogd be e tájat.
Éltesd és melegítsd:
Szép Magyar Hazámat!

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Sándor - Mint a dalos madár

Jó dolga van nálunk
A dalos madárnak.
Dalol ő bokornak
És útszéli fának.

Dalolva mondja el
Örömét, bánatát.
A világ tudtára
Adja a fájdalmát.

De, ha öröme van,
Még szebben trillázik.
Nincs neki jókedve,
Mikor télen fázik.

Olyan ez a madár,
Mint a magyar ember -
Nótázik, ha boldog,
Vagy, ha rossz a kedve.

Minden hangulatra
Van neki nótája.
Amikor rázendít,
Be nem áll a szája.

Dalban szomorkodik,
Dalol jókedvében -
Dalba önti lelkét
Egész életében.

Vigad, mikor gazdag,
Vígan megy ő tönkre.
Nóta közben ürül
Legjobban a bögre.

Mert ezen a tájon.
Csak is jó bor terem.
Rossz bor nem létezik,
Csak rossz ivó ember.

Kivétel azért van -
Gyorsan hozzuk szóba.
Amikor dolgozik
Nem kell neki nóta.

Szorgalmas a magyar,
Áldott legyen keze.
Munka közben mindig
Helyén van az esze.

És mikor nótázik,
Addig szól a zene -
Amíg tudja mennyi
Száz forintnak fele…

 

 

 

Kovács Sándor - Zokog a hóember

Itt járt a napsugár,
Egy régen várt vendég-
Mosolygós, szép arca
Most már nem csak emlék.
Félve tekintett le
A fellegek közül,
Sötétséget hozó
Nagy takaró mögül-
Ami eltakarta
Gyönyörű, szép arcát,
Felfogta melegét,
Elnyelte sugarát.
Hazudik a felhő,
Nem hiszek a szélnek!
Mindketten elmúlnak,
Ettől nagyon félnek.
Egyre azt hirdetik,
Nincs vége a télnek-
Hiába süt a Nap,
Úgyis visszatérnek.
De a Nap sugara
Erősebb lesz tőlük-
Csepegnek jégcsapok,
Hullik már a könnyük.
Zokog a hóember,
Megduzzad a patak-
Itt van a jó idő,
Ezek nem csak szavak.
Az érkező tavasz
Eleinte félszeg-
Lassan erősödik
És egyre merészebb.
A vége majd az lesz,
Elűzi a telet-
Bátran megállítja
A tomboló szelet.
Őt köszönti akkor
Egy nagy virágtenger,
A zöldellő erdő
És sok boldog ember.

 

 

 

 

Kovács Sándor - Február végén

Nem kell sokat várni,
Közel már a tavasz-
Olyan lesz az ember,
Mint egy vidám kamasz.

Február, ha elmegy,
Megszűnnek a fagyok-
Úgy érzem olyankor,
Hogy húsz éves vagyok.

Virágba borul majd
A barackfa ága-
Véget ér a rügyek
Hosszú téli álma.

Növekednek szépen,
Kifakadnak végre-
Nem gondol majd senki
A zord, hideg télre.

Turbékoló galamb
Párjára rátalál-
Visszatér fészkébe
A sok vándormadár.

Nyitott ablak mellett,
Szép tavaszi reggel-
Madárcsicsergésre
Ébred majd az ember.

Feltekint az égre,
Köszönti a Napot-
Ha eljön az este
Számol majd csillagot.

Magához öleli
Majd,azt akit szeret-
A csalódott ember
Talál új szerelmet.

Valóság lesz majd ez,
Ha a télnek lejár-
Elmennek a fagyok,
A havazás megáll.

Elhozza majd mind ezt,
A gyönyörű tavasz-
Örül majd az ember,
Boldog lesz a kamasz.

 

 

 

 

Kovács Sándor - Iskola és templom

Oly nagy ez a világ,
Sok ország van benne.
Mindent tudni róluk
Lehetetlen lenne.

Bejárnám a Földet-
Hogyha megtehetném,
Rejtett szépségeit
Szemügyre vehetném.

Minden kis szegletét
Szívesen bejárnék.
Nincsen olyan ország,
Ahova ne vágynék.

Felkutatnám azt, hogy
Hol élnek magyarok.
Elmondanám nekik,
Hogy én is az vagyok.

Az egész világban
Szétszóródva élnek-
Összeköti őket az,
Ahogy beszélnek.

Egy nyelven szólnak ők,
Magyarul tanulnak-
Imádkozni is csak
Magyar nyelven tudnak.

Persze nem mindenütt
Van magyar iskola-
Templomukban pedig
Nincs magyar szó soha.

De azért még vannak,
Nem fogják feladni-
Nem könnyű számukra
Magyarnak maradni.

Ahol iskola van,
Nagyobb számban élnek-
Templomban a papok
Magyarul beszélnek.

Iskola és templom,
Biztonságot adnak-
Nem hal ki a magyar.
Ameddig ők vannak.

 

 

Budapest Napja alkalmából!

Kovács Sándor - Üdvözlégy Budapest!

Mikor a Nap felkel,
A Földre rátekint -
Gyönyörű szép látvány
Fogadja őt megint.

Így van ez minden nap,
Ha nincsenek felhők.
Szép, tiszta az égbolt
Fújnak nyári szellők.

Letekint a Földre -
Lát ott sok országot,
Sok siető embert,
Élőlényt, virágot.

Gyönyörű szép látvány -
Gondolja magában.
Csendben gyönyörködik
Ebben a szép tájban.

A Kárpát-medencén
Megakad a szeme.
Gazdag és gyönyörű,
Tájakkal van tele.

Van ott egy kis ország.
Őt a Nap kedveli.
Neve Magyarország,
Sugarát ráveti.

A kéklő Balatont
Ő tengernek látja,
Mert ezt az országot
A szívébe zárta.

Amikor a szeme
A Dunára tekint,
Egy gyönyörű várost
Üdvözöl ő megint.

Üdvözlégy Budapest,
Dunának ékszere!
Legyen szép a napod,
Napsugárral tele.

 

 

Kovács Sándor - A boldogságról

Boldognak lenni jó,
A boldogság öröm!
Minden kapott percét
Hálásan köszönöm.

Életed égboltján
Ne legyenek felhők.
Vigyék el messzire
Lágyan fúvó szellők.

Így lesz az életed
Napsugaras,vidám-
Elfelejtesz mindent:
Ami rossz és sivár.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 153
Tegnapi: 766
Heti: 919
Havi: 11 676
Össz.: 5 897 210

Látogatottság növelés
Oldal: KOVÁCS SÁNDOR VERSEI
ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK - © 2008 - 2024 - elvonultan.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »